Orbán Viktor: Háborúpárti, gazdaságellenes és migrációpárti koalíció jött létre Brüsszelben

Vágólapra másolva!
A liberálisok, a baloldal és a Néppárt koalíciója Manfred Weber vezetésével, akinek belzebúbi szerepe van, egy háborúpárti koalíció, gyorsuló ütemben akarják Európát a háborúba vinni, a koalíció második programja, a weberiánusok koalíciója migrációpárti, ők a Soros-terv végrehajtói – minderről Orbán Viktor beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! – című műsorának adott interjúban. A kormányfő közölte, már dolgoznak a megoldáson, hogy azokkal fizettessük meg a több tízmilliárdos migrációs bírságot, akik a háborún és a migráción keresik a legtöbbet.
Vágólapra másolva!

A német kancellár előtt találkoztam a Mercedes vezérkarával – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! – című műsorának adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy ma Olaf Scholzal fog tárgyalni Berlinben. A miniszterelnök elmondta, hogy hétfőn az olasz miniszterelnökkel, szerdán pedig a francia elnökkel fog tárgyalni.

Óriásberuházás jöhet Kecskemétre

Az egész német ipar egy nagy átalakuláson megy keresztül. A kérdés az, hogy ebben a technológiai átalakulásban lesz-e helye a magyaroknak és a válasz az, hogy lesz – fogalmazott, hozzátéve: a Mercedes vezetőivel egy olyan nagyberuházásról tárgyalnak a jármű és alkatrészgyártás területén, amely mintegy 4000 új munkahelyet hoz Kecskemétre. 

A kormányfő jelezte, hogy

 a mindenkori német kancellárral a német-magyar gazdasági együttműködésre rá kell ütni a "kóser pecsétet". 

Kiemelte, hogy ha nincs egy nagy piac, akkor hazánk nem tud úgy élni, mint most, ezért Magyarországnak kulcskérdés a világgazdaság nyitottsága.

A miniszterelnök kijelentette: tragikus lenne Magyarország számára, ha csak a tízmillió magyar gazdasági piacára számíthatunk, így csak sokkal rosszabbul tudunk élni. Mi a világ számára gyártunk elektronikát, autókat, vegyipari és élelmiszeripari termékeket. Németország is termelő ország, úgy mint hazánk, ezért a két ország ugyanabban a cipőben jár. Európában vissza kell szorítani azokat az erőket, akik ennek az ellenkezőjét akarják. Az európai gazdaság versenyképességének ügye lesz majd asztalon Magyarország uniós elnöksége idején – mutatott rá.

Lakosságcsere zajlik Európában

A kormányfő az uniós koalíciós megállapodásról elmondta, hogy egy informális vacsorán vettek részt, ahol nem hoznak jogi döntéseket, de itt jelentették be a baloldali pártok, hogy egyezséget kötöttek egymással. – Az Európai Néppárt csatlakozik a baloldalhoz, ez lefutott meccsnek tekinthető – jelentette ki. Hozzátette: ez nem egy jótékonysági gálaest, itt hatalmi döntéseket kell hozni, az a kérdés, hogy hány szavazata és szövetségese van egy erőnek. 

A liberálisok, a baloldal és a Néppárt koalíciója Manfred Weber vezetésével, akinek belzebúbi szerepe van, egy háborúpárti koalíció, gyorsuló ütemben akarják Európát a háborúba vinni.

 A koalíció második programja, a weberiánusok koalíciója migrációpárti, ők a Soros-terv végrehajtói – fogalmazott. Orbán Viktor szerint e program alapján minden évben be kell hozni egymillió migránst Európába, amihez Soros szívesen ad kölcsön – Lakosságcsere zajlik Európában, a fehér európai ember fogy, a muszlim migránsok száma pedig radikálisan nő – mutatott rá.

Veszélyben a versenyképesség

A versenyképesség erősítéséről elmondta: ez a koalíció az adóemelés oldalán áll – Háborúpárti, gazdaságellenes és migrációpárti koalíció jött létre Európában, Weberhez képest Von der Leyen csupán egy ministráns kislány – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök elmondta, hogy miközben folyamatosan nő az európai súlya a jobboldali pártoknak, addig az Európai Néppárt begyűjti a jobboldali szavazatokat, de a baloldallal köt koalíciót. Ismertette, hogy a nem jobboldali kormányok szinte minden országban meggyengültek, így például Franciaországban is, ahol előre hozott parlamenti választásokat fognak tartani.

Le tudunk szállni a háborús vonatról

Az amerikaiak vezetésével és Németország statisztálása mellett a nyugat szeretné legyőzni Oroszországot. Ez reménytelen és olyan magas árat kell érte fizetni, hogy nem éri meg – fogalmazott Orbán Viktor a háborús helyzet kapcsán. Mint jelezte,

 a nyugati országok közelebb mennek a frontvonalhoz, pedig korábban egy ilyen konfliktus esetén az elszigetelés volt a fontos, míg most nem ez a vélemény.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon a legfőbb kérdésekben voltak népszavazások, így a migráció és a genderkérdésekben. Nem akarjuk feladni a saját gyermekeink szexuális neveléséhez fűződő jogokat. A háborúról nem volt népszavazás, de az EP-választás erről szólt, és az emberek világosan elmondták, hogy nem akarnak részt venni a háborúban. Ha van elég támogatásunk, akkor meg tudom húzni a háborús vészféket, és a magyarok le tudnak szállni erről a vonatról. A minimális célt sikerült elérni, mert Magyarország nem vesz részt az ukrajnai NATO-misszióban – tette hozzá a kormányfő. Közölte, hogy nemcsak a mostani, hanem a következő NATO főtitkárral is megállapodása van.

A háborús vonatot csak Donald Trump megválasztása állíthatja meg - mondta a kormányfő. Semmilyen nyomást nem fog senki Magyarországra gyakorolni a NATO-ból, hogy lépjünk be az ukrán konfliktusba. 

Most Brüsszelből próbálnak minket benyomni a háborúba, és ezt a csatát is meg fogjuk nyerni. 


Orbán Viktor: Azokkal fizetettjük meg a bírságot, akik a háborún és a migráción keresik a legtöbbet

Amíg Manfred Weber vezeti a néppártot, addig csak színjáték, mit mondanak az egyes néppárti tagpártok. 

Weber legfőbb célja, hogy ártson Magyarországnak, mert mi akadályoztuk meg 5 éve a bizottsági elnöki posztját. 

Amíg Weber ott van, addig tudjuk, hogy egy magyarellenes vezetője van a néppártnak - tette hozzá. Pont Weber közbejárására indult el a 7-es cikkely szerinti eljárás 2018-ban. Szoros összefüggés van a migrációs bírság és a magyar háborúellenes álláspont között. 

Már dolgozunk a megoldáson, hogy azokkal fizettessük meg a bírságot, akik a háborún és a migráción keresik a legtöbbet.   

Ennek a jogi keretei már megvannak, és ezt a weberi támadást ki fogjuk védeni – mondta Orbán Viktor. Egész Németország már nem olyan, mint 10 évvel ezelőtt. Ez egy színes, multikulturális világ, és a migránsok már nem vendégek, hanem állampolgárságot kapnak, és a németség részévé válnak, és ez egyre inkább az ő országuk lesz - tette hozzá. 2015-ben Magyarország hozott egy döntést, hogy ezt nem - ismertette a kormányfő. 

Ha a migrációs politikát egyszer elhibázzuk, akkor nem lehet javítani már, ezért mindig is azt tanácsoltam a magyaroknak, hogy ne engedjenek a migrációs nyomásnak.   

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!