Német szálra bukkantak a hatóságok Cseh Katalinék uniós botrányában

csehkatalin
Cseh Katalin
Vágólapra másolva!
Német szála is van Cseh Katalinék uniós botrányának – tudta meg a Magyar Nemzet. Az üggyel összefüggésben a NAV munkatársai három éve nyomoznak, az eddig megjelent információk szerint a Cseh családhoz köthető céghálózat tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez.
Vágólapra másolva!

Németországból is megérkezett az a jogsegély, amelyet a Cseh Katalinékhoz köthető uniós pénzügyi botránnyal összefüggésben kért a költségvetési csalás gyanújával nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából. Azt, hogy a dokumentumban milyen megállapításokat tettek, egyelőre nem lehet tudni.

A Momentum bukott politikusát is „karcolgató” ügyben korábban már több külföldi jogsegélyt is kezdeményezett a magyar hatóság. A megkeresett országok közé tartozott Litvánia, Lengyelország és Csehország is. A válasz mindhárom országból megérkezett, a cseh jogsegély kiértékelése már megtörtént, a litván és lengyel választ pedig még elemzi a hatóság

Donáth Anna Cseh Katalin, donáthanna csehkatalin
Cseh Katalin és Donáth Anna
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Több éve folyik a nyomozás

Ismert, az uniós botránnyal 2021 nyarán, az Anonymus álarcos alak leleplező anyagai után kezdett foglalkozni a sajtó, az adóhatóság pedig költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást. A nyilvános adatok alapján ugyanis arra lehetett következtetni, hogy 

a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető céghálózat tagjai bűncselekménygyanús körülmények között pályáztak, és nyertek el 4,8 milliárd forintot.

A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából fél tucat gazdasági társaságból álló hálózat elmúlt években benyújtott uniós tendereit. Ezek után a nyomozók megállapították, a vállalkozások összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre.  Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is. 

A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Utóbbi elem meglehetősen lényeges, hiszen az adóhatóság munkatársai azt valószínűsítik, hogy a hálózat cégei tíz pályázaton legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. A nyomozók feltárták: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, és többször ugyanazokat a számlákat tüntették fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására. 

Több gyanúsított is van

A NAV 2022 őszén hallgatta ki az első érintettet, akit félmilliárdot meghaladó adócsalással gyanúsítanak. Az illető korábbi információink szerint a Cseh család cégéhez kapcsolható egyik vállalkozás tisztségviselője, akinek az érdekeltségeinél a nyomozó hatóság milliárdos értéket meghaladó vagyont is lefoglalt. Később a nyomozók újabb gyanúsítottat „vettek elő”“, a férfiről azt lehet tudni, hogy a korábban meggyanúsított tisztségviselő bűnsegédje lehetett. A harmadik érintettet pedig idén áprilisban hallgatták ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének és kétrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségének gyanújával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!