Vágólapra másolva!
Péntekre lehet eredménye a főpolgármester-választásnak.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a fővárosi szavazatok újraszámlálása, és máris találtak olyan szavazólapokat, amelyeket tévesen számoltak össze – írta közösségi oldalán Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Az újraszámlálással kapcsolatban Vitézy Dávid arról számolt be, hogy a csapatához beérkező jelzések szerint csak eddig több mint 150 szavazókörben legalább 270 szavazat minősítése változott.

A főpolgármester-választás végeredményére az újraszámlálásnak eddig a mi információnk szerint nem volt hatása, még minimálisan nőtt is Karácsony Gergely előnye ezen az első napon. A leadott szavazatok maradék négyötödének újraszámlálása szerdán és csütörtökön folytatódik

– írta közösségi média oldalán Vitézy Dávid.

A főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatokat a helyi választási irodákban kell újraszámolni a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői döntése szerint.

Az NVB 13 igen szavazattal, egy ellenében meghozott jegyzőkönyvi döntésében elrendelte az összes fővárosi szavazókörben a főpolgármester-jelöltekre leadott érvényes szavazatok átvizsgálását és újraszámolását a helyi választási irodákban.

A testület arról is döntött, hogy azokat a szavazólapokat, amelyek érvényessége kétséges, be kell küldeni az NVB-hez, és ezeket az Alkotmány utcai székházban vizsgálják át. Az újraszámláláson, valamint a kétséges szavazólapok átvizsgálásán megfigyelők és a sajtó munkatársai előzetes regisztráció után részt vehetnek.

Sasvári Róbert, az NVB elnökének elmondása szerint majdnem 800 ezer szavazatot kell újraszámolni,

végleges döntés péntek délelőttre várható.

A Kúria vasárnap rendelte el a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását, újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását, miután pénteken az Alkotmánybíróság (AB) megsemmisítette azt a döntését, amellyel helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottságnak a főpolgármester-választás eredményét, vagyis Karácsony Gergely győzelmét megállapító határozatát.

A főpolgármester úgy értékelte a Kúria döntését, hogy szerinte azért rendelték el a szavazatok újraszámlálását, mert „az alkotmánybírák vélt vagy valós politikai elvárásoknak kívánnak megfelelni, és bemondásra újraszámoltatják a főpolgármester-választás érvényes szavazatait”.

A baloldali főpolgármester az újraszámláláson garanciákat kért, különben nem fogadja majd el az így születendő eredményt. Arról nem ejtett szót, hogy főpolgármesterként közvetetten ő maga is felelős a helyi választások lebonyolításáért.

A főpolgármester-választásra leadott szavazatok újraszámlálásával kapcsolatban lapunknak ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász elmondta: Karácsony Gergely közösségi oldalán tett nyilatkozata súlyosan felelőtlen, és valójában az olcsó politikai hangulatkeltést szolgálja az állami szervezetekkel szemben - írja a Magyar Nemzet.

Karácsony önmagát kritizálta

A területi választási iroda vezetője a megyei önkormányzat jegyzője, illetve a fővárosi önkormányzat főjegyzője. A jegyzőt a polgármester, a főjegyzőt a főpolgármester nevezi ki, így Karácsony Gergely főpolgármesterként közvetetten érintett a helyi választási eljárásokban.

Közvetetten felelős azért, hogy a választások lebonyolítása során minden szükséges intézkedést megtegyenek a zavartalan és jogszabályoknak megfelelő eljárások biztosítása érdekében, ezáltal Facebook-posztjában a saját munkáját is kritizálja – mutatott rá ifjabb Lomnici Zoltán.

A szakértő szerint Karácsony Gergely indulatos bejegyzésén egyértelműen érezhető, hogy a baloldali főpolgármester kevésnek érzi saját legitimációját.

Az alkotmányjogász emlékeztetett: a dollármédiában már hetek óta megy a hangulatkeltés annak kapcsán, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) érdemi szakmai ellenőrzés nélkül, bizonyítékként fogadott el bejelentéseket, és így dönthetett az újraszámlálásról. Szerinte Karácsony mostani verbális támadása ezt az irányt erősítené.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!