Zsigó Róbert: A kormány háborús időkben is megvédi a családtámogatásokat

Ikrek, csecsemő, gyerek, ágy, illusztráció
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2018 Zoia Kostina/Shutterstock. No use without permission.
Vágólapra másolva!
A kormány háborús időkben is megvédi a családtámogatásokat, ezért döntött úgy, hogy két évvel meghosszabbítja a 2019. július 1. és 2021. június 30. között felvett babaváró kölcsönök gyermekvállalási határidejét - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Zsigó Róbert felidézte, hogy a babaváró támogatást 2019. július elsejétől lehetett igényelni, így idén júliusban jár le az első igénylők esetén az ötéves határidő az első gyerek megszületésére, amely feltétele annak, hogy a hitel továbbra is kamatmentes maradjon.

Így akarnak segíteni a családoknak

A hitelt eddig 245 ezer házaspár vette fel, 158 ezer családban pedig már született is gyermek. Ugyanakkor júliusban 547, az év végéig pedig tízezer olyan család van, amelyben nem született még gyerek - mondta el az államtitkár, hozzátéve, hogy ezeknek a családoknak most egy összegben kellene visszafizetniük az eddigi kamattámogatást, nagyjából kétmillió forintot, valamint megszűnne a fennmaradó hitelösszegre a kamattámogatás, így ötvenezerről százezer forintra nőne a havi törlesztőrészlet. Zsigó Róbert arról beszélt, hogy a gyerekvállaláshoz békére és biztonságra van szükség, 2019 óta azonban elég sok vis maior helyzet volt - a koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború, a brüsszeli rossz döntések miatti energiaválság -, amelyek mind nehezítették a családok helyzetét.

Spanyolország, csecsemő ugrás, Castrillo de Murcia, település, 400 éves hagyomány, katolikus úr napja
A kép illusztráció!
Fotó: CESAR MANSO / AFP / CESAR MANSO / AFP

Főleg otthonteremetésre költötték a pénzt

Magyarországon 2010 óta családbarát kormány van, amely minden házaspárnak szeretné megadni a lehetőséget arra, hogy megszülessen a vágyott gyerekük, ezért döntöttek most a visszafizetés elhalasztásáról - emelte ki az államtitkár. Zsigó Róbert a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a szabad felhasználású babaváró hitelt az igénylők nagy része otthonteremtésre fordította. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány senkinek sem akarja megmondani, hogy vállaljon-e gyereket, de aki vállal, az számíthat a kormány támogatására.

Már több mint 30 intézkedés segíti a családokat, a rendszer különlegessége pedig az, hogy - a házasságkötéstől kezdve az otthonteremtésen és a gyerekek felnevelésén át egészen a nagyszülővé válásig - a teljes életúton át segíti a családokat - mutatott rá Zsigó Róbert.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!