Mikor mond le Varju László és Fekete-Győr András?

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban két büntetőügyben is elmarasztaló ítélet született baloldali politikusokkal szemben. Fekete-Győr Andrást, a Momentum bukott elnökét hivatalos személy elleni erőszak miatt ítélte egy év felfüggesztett szabadságvesztésre a bíróság; Varju Lászlót, a DK országgyűlési képviselőjét pedig garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt a másodfokú bíróság is bűnösnek mondta ki. Ők azonban nem hajlandóak lemondani, annak ellenére, hogy köztörvényes bűncselekményekben mondták ki őket bűnösnek.
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté lemondásra szólította fel az elítélt baloldali képviselőket

A kormánypártok nevében a Fidesz frakcióvezetője arra szólította fel a baloldalt, hogy szüntesse be a közéleti erőszakot és az emberek hazugságokon alapuló hergelését. Csütörtökön Kocsis Máté a Fidesz-KDNP kétnapos, Balatonalmádiba kihelyezett frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón a közéletből való távozásra szólította fel Varju Lászlót és Fekete-Győr Andrást.

Varju László a bíróságon

Kocsis Máté azt is hozzátette, a nemzetközi baloldaltól egyébként sem idegen közéleti erőszak egyre elterjedtebb Magyarországon is. A frakcióvezető szerint erre tökéletes példa a szélsőbaloldali terrorbrigádok közelmúltban kifejtett erőszakos tevékenysége, vagy a józsefvárosi Fidesz-iroda elleni támadás is, amit a Jámbor András vezette Szikra Mozgalom egy aktivistája követett el. Kocsis Máté szerint hiába nem született bírósági ítélet Jámbor András ellen, a szélsőbaloldali politikusnak erkölcsi és politikai felelősséget kell viselnie a történtekért.

Varju László, a Gyurcsány-párt elítélt alakja sem vállal felelősséget

A Fővárosi Törvényszék tavaly januárban választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekményben, valamint garázdaság bűntettében találta bűnösnek Gyurcsány baloldali politikusát, aki 2018 decemberében több társával az MTVA székházában a feladatukat ellátó biztonsági őröket fenyegette, őket megtámadta. Ezt a döntést egészítette ki most az ítélőtábla azzal, hogy Varju László a testi sértés bűntettét is elkövette. 

Gyurcsány Ferenc embere a testi sértést az MTVA székházában követte el egy őt megfékezni akaró, a munkáját végző biztonsági őrrel szemben, azon emlékezetes eset alkalmával, amikor a baloldal politikusai betörtek a köztelevízió székházába, és ott a lehető legnevetségesebb, ugyanakkor legfelháborítóbb módon randalíroztak, zavarták a televízió működését. A másodfokú bíróság szerint Varju szándékosan húzta ki az egyik biztonsági őr lábát az MTVA-székházban. Varju még ugyanebben az évben, a választás előtt megpróbált rávenni egy független képviselőjelöltet Újpesten, hogy lépjen vissza. 

Varju a bíróság másodfokú ítélete előtt persze próbált magyarázkodni, mártírt csinálni magából, sikertelenül. Gyurcsány Ferenc pedig egyenesen megfenyegette a bíróságot.  A Demokratikus Koalíció politikai aktivistái még Facebook-eseményt is szerveztek, hogy kinyilvánítsák konteós nézeteiket a magyar ügyészi és bírói feladatokat végző tisztességes emberekkel szemben.

Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke szintén a helyén marad

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, miután Fekete-Győr Andrást másodfokon egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és két évre próbára bocsátotta a bíróság, hogy  

Tegnap Gyurcsány kiadta az ukázt, hogy semmiért nem kell vállalni a felelősséget, Fekete-Győr András ma teljesítette is.

 

Az ügyészség a 2018. decemberi baloldali demonstrációk egyikén egy Fekete-Győr András által a rendőrök felé eldobott füstgránát, és az ezt követő lökdösődés miatt emelt vádat Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született, méghozzá elmarasztaló ítélet az ügyben.

Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács. A Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletének értelmében — amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát — Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnös.

Bohár Dániel, a Megafon influenszere a baloldali szavazóknak is feltette azt az elgondolkodtató kérdést, hogy mégis hogy lehetséges az, hogy a saját politikusaiktól nem várják el a felelősség vállalását.

 

Most kiderülhet, hogy a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek van-e következménye

— fogalmazott Hollik István a történtekről.

Hamar ki is derült, hogy vannak-e politikai következmények, ugyanis Fekete-Győr András Varju Lászlóhoz hasonlóan nem óhajt távozni a közéletből, annak ellenére sem, hogy bűnösségük bizonyítást nyert.

A képmutató baloldal tehát azt a gyakorlatot folytatja, hogy politikai botrányok, hibák és vétségek esetén csak a jobboldalon keres politikai felelősöket, saját politikusaik azonban akkor sem mondanak le, akkor sem lépnek vissza, és akkor sem vállalják a tetteik következményeit, ha erkölcsi értelemben egyértelműen méltatlanná váltak arra, hogy a közügyek gyakorlásában részt vegyenek.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!