Lövöldözés volt egy Veszprém vármegyei településen

Ezért lőtt rá a veszprémi nyugdíjas a gyerekekre fegyver öreg pisztoly
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Kedden négy férfi találkozót beszélt meg, hogy tisztázzák a köztük lévő vitákat. Azonban a négy férfi közül az egyik ahelyett, hogy beszélgetni kezdett volna a többiekkel, rájuk lőtt. Ezután beült az autójába és elmenekült.
Vágólapra másolva!

Január 23-án este Kemeneshőgyészre hőgyészre hívta ki a rendőröket egy férfi, akire a bejelentés szerint rálőttek. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy két barátjával várták az ismerősüket, hogy megbeszéljék a nézeteltéréseiket.

Az ismerős, egy 29 éves vaszari férfi autóval ment a találkozóra. Amikor odaért, kiszállt a kocsijából és

káromkodva kiabálni kezdett, majd megöléssel fenyegette a három férfit. Ezután elővett egy gáz-riasztó pisztolyt és rálőtt a másik három férfira.

A kép illusztráció. Forrás: Shutterstock

A 29 és 33 éves magyargencsi, valamint az 55 éves kemeneshőgyészi férfiak nem sérültek meg. A rendőrök a 29 éves vaszari férfit elfogták és őrizetbe vették. A férfit garázdasággal gyanúsítják.

Az Origo megírta, hogy korábban egy szegedi és egy hajdúnánási férfi is rálőtt az ismerősére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!