Győzelemre állunk az árvíz ellen

Események

Vágólapra másolva!
Szerdán Bátánál és Bajánál tetőzik az ár, Baranyában több helyen még a gátakat magasítják. Miközben Gemencen átszakadt egy gát, Komáromnál hamarosan megszüntetik a rendkívüli készültséget, Budapesten pedig már takarítanak. Orbán Viktor szerint győzelemre állunk.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül82 bejegyzés
10:27
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Szerdán Bajánál tetőzik az ár

Annak ellenére, hogy az országot lassan elhagyja az árhullám, továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a védművek állapotára, a szükséges védekezési terv ellátására - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerda hajnalban. A korábbi árhullámok tapasztalatai alapján a védekezés egyik legfontosabb időszaka az apadás idejére tevődik, ilyenkor a nagyrészt földből épült árvízi művek szilárdsága, állékonysága jelentősen csökken.

Magyarországon jelenleg 800 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség, ezen belül 540 kilométeren rendkívüli védekezés folyik. A szerda hajnali, négy órás adatok szerint Nagybajcsnál 597 centiméterre, Budapestnél 813 centiméterre csökkent a vízszint. Bajánál, ahol szerda estére 995 centiméter körülire várják a tetőzést, szerda hajnalban 988 centiméteres vízszintet mértek.

 

10:33
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Fél nap alatt fél méter

Folyamatosan apad a Duna Komáromnál, fél nap alatt közel fél métert csökkent a vízszint. Várhatóan szerdán megszüntetik a korábban kihirdetett rendkívüli készültséget a városban. Molnár Attila (Fidesz-KDNP) polgármester szerint estére már csak elsőfokú lesz a készültségi szint. A Duna Komáromnál szombat este tetőzött 845 centiméteren, a szerda reggel hat órai vízállás ennél két méterrel alacsonyabb, 643 centiméter.

Komárom szőnyi városrészének védelmére 4640 méter hosszan három zsák széles és öt-hat zsák magas fóliázatlan gátat építettek. A több százezer homokzsákot kézzel töltötték meg, vasúti kocsikon vitték a helyszínre, és a vízügyi szakemberek irányításával csaknem kétszáz katona rakta le. A gát állta a vizet, káros árvízi jelenségek sehol nem fordultak elő - ismertette a polgármester.

10:38
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Szivattyút cseréltek Dunaszekcsőn

Baranyában több helyen a gátak megerősítésére, magasítására volt szükség az elmúlt órákban a dunai árvízi miatt. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szerint a legintenzívebb védekezésre Dunaszekcsőn volt szükség, ahol 60 tűzoltó homokzsákokkal erősítette meg az 50 ingatlan védelmét szolgáló Széchenyi utcai földgátat. A Halász utcai idősek otthonánál szivattyúval próbálják megelőzni az épület elöntését. A település szennyvízhálózatának működtetéséhez egy, a korábbinál nagyobb teljesítményű szivattyút használnak.

Az éjszaka folyamán hazaérkeztek Pest megyéből azok a tűzoltók, akiket az elmúlt napokban vezényeltek a térségbe. Ők mostantól a baranyai védekezést segítik. Velük együtt 300 hivatásos és napi 150 önkéntes dolgozik a veszélyeztetett területeken. A Duna vízszintje Dunaszekcsőnél 963, Mohácsnál 952 centiméter, a tetőzést csütörtökre, 985 és 975 centiméterre várják. A rekordmagasság 984, illetve 992 centiméter, melyet 1965-ben mértek.

 

10:40
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

30 centin múlik majd Bátánál

A Tolna megyei Bátánál ma várható a dunai árhullám tetőzése, a községben szerdára virradóra is folytatták a megelőző védekezést - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelem. Éjszaka 277-en, katonák, tűzoltók dolgoztak a gátakon, mert a vízügyi szakemberek szerint meg kellett erősíteni az ideiglenes védműveket. Az előrejelzések szerint szerdán 775 centiméteren tetőzik a Duna a településnél Bátánál, a vízszint 34 centiméterrel haladhatja meg a 2002-es árvíz idején mért eddigi legmagasabb, 741 centiméteres vízállást. Az 1700 lakosú településen két és fél kilométer hosszan építették ki a védművet, amely 30 centiméterrel magasabb a várható vízszintnél. A községben 90-100 házat veszélyeztet az ár, keddig több mint harmincan hagyták el ideiglenesen otthonukat.

Dunaföldvárnál és Paksnál apadásnak indult a Duna; az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint szerda reggel hat órakor Dunaföldvárnál 706 centiméter volt a vízállás, ez 15 centivel alacsonyabb a kedd reggeli, tetőző vízszintnél. Paksnál szerda reggel hat órakor 883 centiméteres vízállást mértek, ez nyolc centis csökkenést jelent a kedd délelőtti tetőzéshez képest.

10:47
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Beltenger lett az Elbából

Szerda reggelre Hamburg közelébe ért az Elba árhulláma Németországban. A folyó az alsó szakaszon sokkal szélesebb és mélyebb mederben folyik, mint az ország keleti részén. Hamburgot a tenger felől érkező vihardagályok miatt rendkívül kiterjedt gát- és csatornarendszer védi, a több mint másfél millió lakosú városban ezért várhatóan nem okoz nagyobb gondot az árhullám. A Hamburgtól alig 40 kilométerre lévő Lauenburgban viszont kritikus a helyzet, a belvárosban 30 centiméter magasan áll a víz, és 400 embert kitelepítettek. Feljebb, Szász-Anhalt tartományban az utóbbi napokban történt gátszakadások miatt a folyóból beltenger alakult ki, több mint ezer négyzetkilométer áll víz alatt, ami csaknem akkora terület, mint a Balaton kétszerese.

 

10:50
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Bakondi felel a helyreállításért is

Árvízi helyreállítási megbízottnak nevezte ki a kormány Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgatót - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggeli győrújfalui sajtótájékoztatóján. A kormányfő szerint értesítették az önkormányzatokat, hogy várják a helyreállítási igényeiket, a gátrendszer állapotának felmérése megkezdődött, és az árvíz utáni megerősítési tervek is készülnek már. "Ma van az a nap, amikor először kimondhatjuk azt a mondatot, hogy győzelemre állunk" - mondta Orbán Viktor, megjegyezve, hogy egy "csata" van még hátra a Duna mentén, Bajánál.

10:58
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

A bal parton a TEK védekezik

Egy "csata" van még hátra szerda este a Duna mentén, Bajánál - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök.  A fővárosban jelenleg 813 centiméteren áll a folyó vízszintje, és várhatóan délre apad le nyolc méter alá, amikor "Budapesten fel lehet lélegezni" - mondta a miniszterelnök, aki szerint a déli Duna-szakaszokon "a védekezés százszázalékosan kiépített", a bal parton a Terrorelhárítási Központ, a jobb parton a katasztrófavédelem végzi a munka irányítását, a Petőfi-szigetnél pedig négyszáz katona vár bevetésre. A helikoptereket is a térségbe vezényelték. Orbán Viktor figyelmeztetett, gátszakadások gyakran az apadáskor történnek, ezért Esztergomtól lefelé továbbra is megfeszített erőre és figyelemre van szükség.

11:02
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Csütörtökön felszabadulhat Kisoroszi

Szabaddá válhat csütörtök reggelre a Kisorosziba vezető egyetlen út, mivel a számítások szerint addigra 720 centiméterre apad a Duna - közölte Molnár Csaba (független), a község polgármestere. Molnár szerint - aki több nagy árvizet megélt már - 725 centiméteres vízállásnál már meg lehet nyitni az utat. A település múlt hét csütörtök óta csak vízi, vagy légi járművel közelíthető meg, komppal szállítanak friss kenyeret és tejet. Az emberek már nagyon várják a nyitást, a fővárosban dolgozóknak a korábbi gyakorlat szerint a polgármester állít majd ki igazolást a hiányzásról.

11:08
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Elmarad Hacsaturján balettje

Elmarad a Seregi László emlékére a Magyar Nemzeti Balettel közösen tervezett szabadtéri Spartacus balett bemutatója a Margitszigeten a belvízi veszélyhelyzet miatt - közölte a szervező. A megváltott jegyek július 15-ig becserélhetők a Budapesti Nyári Fesztivál más előadásaira, vagy visszaválthatók.

11:46
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

A Dunába hajtott egy török sofőr

Figyelmen kívül hagyta az árvíz miatt lezárt területet jelző táblát egy török férfi a Komárom-Esztergom megyei Dömösnél, és szerdára virradóra autójával belehajtott a fél méteresnél mélyebb vízbe - közölte a megyei rendőrség. A férfi nem értett magyarul, ezért nem tudta, mit jelent az "Árvíz! Behajtani Tilos!" feliratú tábla. Miután a víz betört az utastérbe, a sofőr hívta a rendőröket, akik kiszabadították az autóból, majd egy honvédségi teherautó száraz helyre húzta a kocsit. A török férfi nem sérült meg, éjszakára a település polgármestere elszállásolta a községházán, és ellátták meleg étellel, itallal is.

11:50
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Elmarad a bajai triatlonverseny

A dunai árvíz miatt elmarad a triatlon Magyar Nagydíj jövő hétvégére kiírt, bajai fordulója, a VIII. Mogyi Triatlon. Borbély Miklós, a házigazda Mogyi SE klubvezetője szerint új időpontban - várhatóan a nyár végén vagy az ősz elején - tudják megrendezik a viadalt.

11:53
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor Győrújfaluban

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

12:17
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Bontják a védműveket

A Duna folyamatos apadásával Komárom-Esztergom megye gátjain védekezési munkálatokra már nincs szükség, néhány településen még figyelőszolgálat működik, valamint szivattyúznak - közölte a megyei katasztrófavédelem. A más megyéből érkezett tűzoltók pihennek, hogy a Duna alsóbb szakaszain részt tudjanak venni a védekezésben. Táton megkezdték az ideiglenes védmű elbontását a 10-es út forgalmi rendjének visszaállítása érdekében. Az almásfüzitői vörösiszap-tározót továbbra is óránként ellenőrzi a Tatai Környezetvédelmi Zrt., de eltérést, szivárgást, egyéb elváltozást nem tapasztaltak. A Dunán még hajózási tilalom van, és vannak lezárt útszakaszok is a megyében.

A megyei főkapitányság közölte: 107 rendőr vesz részt az árvízvédelem rendőrségi feladatainak ellátásában, biztosítja a védekezésben résztvevők munkáját és közlekedését. Pilismarót üdülőövezetéből és Esztergomban, a Prímás szigetről összesen 146 személyt telepítettek ki. Az övezetet a rendőrség lezárta, járőrök vigyáznak a házakra. A kitelepítettek sérelmére elkövetett bűncselekmény nem jutott a rendőrség tudomására.

12:27
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Szakadt a vadvédő gát

Átszakadt Érsekcsanádnál a Veránka-sziget 350 hektárnyi erdős területét védő vadvédő körgát Forrás: MTI/Ujvári Sándor

12:51
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Veszélyes fák a szigeten

A Margitszigeten a talaj felázása miatt fakidőlésekre is lehet számítani - figyelmeztetett az Országos Műszaki Irányító Törzs, amely szerint hiába vonult már vissza a víz Budapest több, árvízzel érintett részén, továbbra is indokolt egyes területek, utak, közterek lezárása. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint Budapesten szerda délelőtt 10 órakor 796 centiméter volt a Duna vízállása, azaz a tetőzés óta 95 centit apadt. 

13:03
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Erősítés Baranyába

A belügyminiszter jelentős védelmi erőket csoportosított át Baranyába a dunai árvíz miatt. Polgárőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek, rendőrök és önkéntes mentők érkeznek a megyébe. A megyei védelmi bizottság elnöke elrendelte, hogy a Mecsek Mentőcsoport területi polgári védelmi szervezetének hét tagja is vegyen részt a védekezésben Dunaszekcsőn. A Duna vízszintje folyamatosan emelkedik a térségben, csütörtökön Dunaszekcsőnél várhatóan 980, Mohácsnál 965 centiméteres magasságon tetőzik. A rekordmagasság 992, illetve 984 centiméter, melyet 1965-ben mértek.

13:27
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Gátak között a folyó

Árvédelmi töltésekkel védett folyóvölgy keresztmetszete Forrás: MTI

13:30
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Tarlós takaríttat

Megkezdődött az árvíz utáni takarítás, a homokzsákok elszállítása Budapesten - közölte a főpolgármesteri hivatal, amely szerint Tarlós István főpolgármester kérésére a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kedd este kezdték a Bem felső rakparton a Jégverem utca és Margit híd közötti szakaszon a védekezéshez kihelyezett homokzsákok elszállítását, miután a víz levonult az érintett területről. Az FKF Zrt. jelenleg a III. kerület, Mozaik utcának a Hajógyári-szigetre vezető K-híd és az Árpád híd közötti szakaszának, továbbá a III. kerületi, Pók utcai lakótelep takarítását végzik söprőgépekkel.

13:48
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Víz alatt a Veránka-sziget

Átszakadt a gát szerdán a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott 200 hektárt, de lakott területet nem veszélyeztet. Kárt várhatóan az erdőállományban okozhat, ingatlan, gép, műszaki eszköz nem kerülhet veszélybe. A szigeten lévő vadállomány nagyobb része a 8 kilométer hosszú gátrendszerre, valamint a mesterséges vadmentő dombokra menekült, ahol átvészelheti a vízbetörést, takarmánnyal is ellátják őket. A gemenci erdőgazdaság 15-18 ezer hektáros területének tartozik nagyobb része víz alá került. A Duna ártéri területén még egy 300 hektár nagyságú szigetet védenek az ártól.

13:50
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Baja: 990 cm

Bajánál szerda délelőtt 10 órakor 990 centiméteres vízmagasságot mértek. A Duna tetőzése rövid időn belül várható.

14:07
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Indul a homokzsákürítés

Győr-Moson-Sopron megyében az árhullám levonulása után is várják az önkéntesek jelentkezését. A megyei védelmi bizottság szerint főképp a megtöltött, de végül ki nem helyezett homokzsákok kiürítéséhez kell a munkás kéz. A feladatra továbbra is a +36 96 515-729 és a +36 96 529-539 telefonszámokon várják a jelentkezőket.

14:11
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Ítéletidő a szomszédban

Újabb áldozatokat követelt az ítéletidő Romániában: kedd este a moldvai Andrieseni községben egy hetvenéves férfit és hároméves unokáját sodorta el a hegyoldalról lezúduló áradat. A medréből kilépő Jijia folyó húsz házat rongált meg és a háziállatok jelentős részét elsodorta a faluban. A keddi felhőszakadás miatt megáradt folyók a csángóföldi Lészped (Lespezi) környékén gazdasági épületeket öntöttek el, és néhány órára a Jászvásárt Nagybányával összekötő E58-as országút több száz méteres szakasza is víz alá került. Egy német turista hétfőn villámcsapás áldozata lett a Nagyszeben környéki hegyekben, amikor 1900 méteres magasságban túrázva viharba került. A Fogarasi-havasokban keddre virradóra egy juhász is égési sérüléseket szenvedett egy villámcsapás miatt. 12 juha is elpusztult.

14:24
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Hazamehetnek a pilismarótiak

Szerda reggel kilenctől hazatérhetnek a pilismarótiak, de a településre vezető utat egyelőre csak a helyiek használhatják - írja a Kemma.hu.

14:30
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Csökken az ár

Szerbiában mérséklődött az infláció májusban az ország statisztikai hivatalának szerdai közlése szerint. Az infláció 9,9 százalék volt éves szinten a múlt hónapban az áprilisi 11,4 százalék után. Tavaly májusban az éves szintű infláció jóval kisebb, 3,9 százalék volt. Májusban havi szinten nem volt változás, áprilisban az infláció 0,8 százalék volt márciussal összevetve.

14:35
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Lehet menni

A Népfürdő utcát és a Vizafogó utcát megnyitották a forgalom előtt, így a 115-ös és 133-as buszok ismét az eredeti útvonalunkon közlekednek. Az Árpád fejedelem útján is mindkét irányban lehet már közlekedni, az észak felől jövők felhajthatnak a Margit hídra, illetve a Széll Kálmán tér felé az Üstökös utca - Török utca útvonalon tudnak haladni, de a Bem rakpart a Batthyány tér felé továbbra is zárva.

14:41
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Kezdődik a takarítás

Megkezdődött Budapesten az árvíz utáni takarítás, a homokzsákok elszállítása. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szakemberei kedd este nyolc órakor megkezdték a Bem felső rakparton a Jégverem utca és Margit híd közötti szakaszon az árvízi védekezéshez korábban kihelyezett homokzsákok elszállítását. A szakemberek jelenleg a III. kerületi Mozaik utcában a Hajógyári-szigetre vezető K-híd és az Árpád híd közötti szakaszát, valamint a Pók utcai lakótelepet takarítják. Folyamatosan figyelemmel kísérik a vízszint alakulását és ahol lehetővé válik, a társaság haladéktalanul megkezdi a homokzsákok elszállítását, valamint az adott területek, közutak takarítását, fertőtlenítését - írta a Fővárosi Önkormányzat.

14:48
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Jó a bajai víz

Baja Város vezetékes ivóvizének minőségét a jelenlegi árvízhelyzet nem befolyásolja. A Duna vize sem a kutakba, sem a víztisztító műbe, sem a nyomás alatt üzemelő vezetékhálózatba nem jutott és nem is juthat be. A fogyasztók ivóvízellátása nincs veszélyben. Az ivóvíz minőségének ellenőrzése a BAJAVÍZ Kft. és a hatóság által is folyamatos. A városi szennyvíztisztító telep működése az árhullám teljes levonulása idején is zavartalan, tisztítatlan szennyvíz nem kerül a Dunába - írta a BAJAVÍZ Kft.

14:55
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Védekezés Hartán

Védekezés Harta közelében Forrás: ORFK/H. Szabó Sándor

15:02
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Bajai tetőzés

Bajánál 990 centiméteres átlagos vízmagassággal szerda reggel óta tetőzik a Duna. A vízmagasság óránként változik 986 és 991 centiméter között, mely azt jelzi, hogy hosszan elnyúló tetőzésre kell készülni. A szakemberek szerint szombat délutánra, illetve vasárnap reggelre csökkenhet a vízmagasság 900 centiméter alá - mondta Zsigó Róbert, a város polgármestere.

15:11
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

A DK nem pihen

Miközben a Fidesz az árvízi helyzetre hivatkozva rossznéven vesz minden politikai természetű fölvetést vagy bírálatot, a Fidesz többségű Fővárosi Közgyűlés éppen az árvíz időszakát tartotta a legalkalmasabb időpontnak arra, hogy napirendjére tűzze hat fővárosi tulajdonú cég vezetőjének milliós prémiumát - írják a Demokratikus Koalíció közleményében.

15:20
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

A Vöröskereszt segített

Egy hét alatt közel negyvenezer főnek nyújtott segítséget a Magyar Vöröskereszt a dunai árvízzel összefüggésben. Az eddig beérkezett adományok összértéke eléri a 28 millió forintot - írták közleményükben.

15:26
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

1600 hektár áll vízben

Bács-Kiskun megyében 1600 hektárnyi termőterület került víz alá. Ebből ezer hektár az árvízzel elöntött mezőgazdasági terület, egyéb közvetett okból pedig mintegy 600 hektár termőföldet borít víz - összesítették még tegnap az adatokat az agrárkamaránál.

15:33
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Megvédtük Budapestet

Megvédtük Budapestet, és a Duna most már gyorsan apad. A vízszint jelenleg 788 centiméter, ez azt is jelenti, hogy "a Margitsziget megmenekült". Azt még nem tudni, meddig lesz lezárva a sziget, a károk felméréséhez, elhárításához ugyanis még idő kell. Jelentősen felgyorsult az apadás, a Duna vízszintje jelenleg óránként három centimétert csökken. A legmagasabb vízállás Budapestnél 891 centiméter volt - mondta Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján a Margitszigeten.

15:42
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Beszakadt egy út

Nehezíti a dunai árvíz elleni védekezést a baranyai Dunaszekcsőn, hogy szerdán átázott és beszakadt az úttest a Széchenyi utca egy szakaszán. Az eset következtében az utcában leállt a gépjárműközlekedés, így a földgátat csak gyalog lehet megközelíteni, a védművekhez a homokzsákokat kézi erővel kell eljuttatni. Gondot jelent az is, hogy a napok óta kitartóan védekező hivatásosok már az úton is vízben állnak - írták a megyei katasztrófavédelem honlapján.

15:50
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Írtják a szúnyogokat

Az ország déli részén még javában zajlik az árvíz elleni védekezés, azokon a területeken azonban, ahol erre már nincs szükség, megkezdődött az elöntéssel érintett területek mentesítése és fertőtlenítése, az ideiglenes védművek visszabontása, illetve az ilyenkor elengedhetetlenül szükséges szúnyoggyérítésre történő előkészületek - írták az OKF honlapján.

15:57
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

3,2 milliárd a kár

Összesen 3,2 milliárd forint értékű kárt mértek fel az önkormányzati létesítményekben a dunai árvízzel összefüggésben, ezt az igényt regisztráltatta a főváros a vis maior alapnál. A tényleges veszély megszűnt Budapesten, a közlekedési helyzet is normalizálódik. Az altalaj alakváltozásai megterhelhetik a vízcsöveket, emiatt csőtörésekre kell számítani. Ez nem a vízellátásban, hanem elsősorban a közlekedésben okozhat fennakadásokat -  mondta Tarlós István főpolgármester szerdán. 

16:03
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Döntés a mobilgátról

Tarlós István a római-parti mobilgát építése ügyében azt mondta, hogy elkészült az MTA szakvéleménye, és amint írásban is megkapja, ismerteti. Mint mondta, az sem a főváros álláspontját gyengíti.

16:11
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Levegőből mérnek

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) megbízásából a Károly Róbert Főiskola távérzékelési szakemberei végzik az elönött területek felmérését. Levegőből, speciális szenzorokkal fogják csinálni. A légi felméréssel - a kritikus töltésszakaszokat jelző - szivárgó valamint a fakadó vizek helyzete is megállapítható.

16:17
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Négymillió zsák

A Dagály strandról és a Népfürdő utcában jelentős kárt okozott az árvíz a fákban, a talaj meglazulása miatt azok könnyen kidőlhetnek. Jelenleg felmérik a védvonalban keletkezett károkat, számítani lehet a partvonal alámosására, a partfal bedőlésére, és arra, hogy a víz miatt több helyen üregek keletkeztek az úttest alatt, amely így könnyen beszakadhat a víz visszavonultával. Ezért a közlekedési korlátozásokat csak lassan vonják vissza. A fővárosban a védekezésben másfélmillió homokzsákot használtak fel, és a munkálatokban több mint tízezer ember vett részt - mondta Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott.

16:25
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Repülni tilos!

Még mindig légtérhasználati korlátozás van érvényben az Esztergom és a déli országhatár közötti Duna szakasz mentén. Bővebb információ a Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján.

16:35
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Csónakáznak

Sokat esett az elmúlt napokban, amitől a budapesti római Amfiteatrumban egy kisebb tó alakult ki. Ezt már korábban is kihasználták a környékbeliek, most csónakáznak benne. A videót a Cinken találtuk.

16:42
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Az egyház is segít

Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke az árban úszó bajai Petőfi-szigeten járt szerdán. Arról beszélt, hogy a Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat eddig és ezt követően is segít az árvízi védekezés helyszínein. "Most is hoztunk vizet, felszerelést, sőt a rendbetételnél, takarításnál is segíteni fogunk". A Magyar Katolikus Püspöki Kar 50 millió forintot adott az árvízi védekezés támogatására, és folytatja a gyűjtést - mondta Bábel Balázs.

16:49
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Nem lehet aludni

Bosszankodó olvasónk írta a budapesti Szent István parkból: "A lakásunkkal szemközt levő Margitszigeten zakatoló aggregátorok miatt már több mint egy hete nem lehet nyugodtan aludni. Remélem hamarosan levonul az ár, és akkor végre leállítják őket."

16:55
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Mohácsi vész

A tetőzést június 13-án, 965 centiméteren várják Forrás: MTI/Földi Imre

17:03
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Segítettek a mentők

A keddi napon az árvízi veszélyhelyzettel összefüggésben a segítők közül Pilismarótról, Győrladamérről, Győrújfaluról, Bátáról és Budapestről a mentők 6  beteget, sérültet szállítottak kórházba, a helyszínen pedig 1 fejfájásra panaszkodót láttak el. Az árvíz miatti kitelepítés kapcsán a győri kórházban elhelyezettek (7 fő) hazaszállítása a tegnapi napon megkezdődött. Az Országos Mentőszolgálat folyamatos, operatív kapcsolatot tart az egészségügyi hatóságokkal, az érintett intézmények vezetőivel és egyéb egészségügyi szolgáltatókkal annak érdekében, hogy minden bajba jutott ember gyors és megfelelő segítséget kaphasson - írta az OMSZ.

17:12
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

A Duna Budapestnél

A Duna vízállása Budapesten Forrás: Országos Vízügyi Főigazgatóság

17:22
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Hajózni tilos!

Az árvíz elleni rendkívüli védekezés érdekében a teljes Magyarországi Duna szakaszon valamennyi úszólétesítmény számára hajózási zárlat tiltja meg a víziközlekedést. 2013. június 10-én a Duna hazai felső szakaszán megindult az árhullámot követő vízszint csökkenés. Mivel a gátak állapota miatt feltételezhető, hogy a meginduló hajóforgalom az árvízi védekezést veszélyeztethetné, ezért a hajózási zárlatot a Duna felső és középső szakaszán - függetlenül a vízmércén mért vízállástól - a Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatala a vonatkozó jogszabályi felhatalmazás alapján továbbra is fenntartja. A nemzetközi hajóforgalom számára hajózási zárlat feloldása előreláthatólag fokozatosan fog történni, amint az árvíz elleni védekezés ezt lehetővé teszi.

 

17:31
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Menekülő vadak

A Duna áradása miatt vonuló szarvascsapat a gemenci ártéren Őcsény határában Forrás: MTI/Ujvári Sándor

17:40
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Teajárat Baján

A Máltai Szeretetszolgálat két teajárata látja el a Baján védekező egységeket enni és innivalóval. A védekezés a Petőfi-szigetre koncentrál, amelyet már előző nap el kellett hagyniuk a civil szervezeteknek és az önkénteseknek. 

 

17:46
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

A Veránka-sziget víz alatt

A Veránka-sziget hozzávetőleg 350 hektárnyi erdős területét védő vadvédő körgát egy része átszakadt Érsekcsanádnál Forrás: MTI/Ujvári Sándor

17:52
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Lehet menni a hídon

Megnyitották 2013. június 12-én a járműforgalom számára a rábapatonai hidat, amelyet korábban az árvízhelyzetben kialakult vízátfolyások miatt zártak le.
18:01
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Ötezer rendőr

A mai napon 5553 rendőr vesz részt az árvízi védekezésben - írják a Police.hu fejlécében.

18:10
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Félmétert apadt

Több mint ötven centimétert apadt a Duna Adonynál a hétfői tetőzés óta, miközben a Fejér megyei szakasz többi településén is jelentős vízszintcsökkenés tapasztalható. Ercsiben és Kisapostagon fokozatosan húzódik vissza a megáradt Duna. A part közeli ingatlanoknál szemmel láthatóan is csökken a víz magassága és a talajvíz nyomása. Mindkét településen az épületek védelme érdekében szivattyúkkal gyorsítják a víz visszahúzódását.

18:15
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Várják a bejelentéseket

Szerda délelőtt 10 óráig több mint 200 árvízi kárbejelentés érkezett a lakásbiztosítást nyújtó 16 biztosító társasághoz - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kommunikációs főosztályvezetője. A lakásbiztosításban piacvezető Aegon biztosítónál szerda délig 79 kárt jelentettek az ügyfelek, az általuk becsült kár 30,8 millió forint, egy esetre mintegy 400 ezer forint kár jut. A cég közleménye szerint a károk felmérése elkezdődött. A hétfői vihar után eddig 1100 kárbejelentés érkezett ehhez a biztosítóhoz, a becsült összes kár 98 millió forint. A legtöbb kár Dél-Dunántúlt érte. Az Allianz Hungária 50 ezer forintos költségtérítésben részesítette az árvíz miatt kitelepített ügyfeleit, akik közül legtöbben már megkapták az összeget. A több mint 200 győrújfalui kitelepített ügyfelét a cég telefonos ügyfélszolgálata - a hagyományos bejelentési folyamattól eltérően - előre megkereste, ők is megkapták az 50 ezer forintos költségtérítést.

18:25
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Máshol is van víz

Biztonságosabbá válik az árvízzel szemben az Ongához tartozó Ócsanálos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen több mint 700 millió forintból gátakat, zsilipeket építenek, illetve erősítenek meg.   Ócsanálost az elmúlt években többször is fenyegette a Vadász-patak áradata, 2010 kora nyarán a település valamennyi, csaknem háromszáz lakosát kitelepítették az árvíz miatt.

18:43
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Nagy a kár Ausztriában

Valószínűleg nem okoztak akkora kárt a múlt heti áradások Ausztriában, mint a 2002-es természeti csapás. Végleges adatok még nincsenek az anyagi károkról, de az már világosan látszik, hogy kisebb a kár, mint 2002 augusztusában volt - mondta Werner Faymann osztrák kancellár, aki szerint így is milliárdos nagyságrendű.

18:52
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Nagy a dugó

A rakpartok lezárása nem segít a délutáni dugón. Zsúfoltság van a Kiskörúton az Astoria felé, az Alkotás utcában a Déli pályaudvar irányában és a Margit körúton mindkét irányban, a Hegyalja úton az Erzsébet híd felé, a Nagykörúton a Blaha Lujza tér közelében, a Nyugati téri felüljárón befelé, valamint a Könyves Kálmán körúton a Népligetnél.

19:00
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

A víz Bajánál

Baja június 9-én Forrás: ORFK/H. Szabó Sándor

19:08
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Ez a helyzet most

Jelenleg 807,4 km töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon.

I. fokú védekezés van 206,4 km-en (a Marcal középső szakaszán, a Sió alsó szakaszán Siótorok - Sióagárd között és a Zagyva középső szakaszán).

III. fokú védekezés van 62,4 km-en (a Rába győr-árpási, győr-koroncói szakaszán, a Marcal győr-koroncói, valamint a koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán).

Rendkívüli védekezés van 538,6 km-en (a Dunán Rajkától a déli országhatárig az állami védvonalakon).

19:16
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Újranyit a bank

Az Erste Bank Hungary Zrt. június 13-án újra megnyitja szentendrei fiókját, amelyet az árvízhelyzet miatt június 6-tól zárt be ideiglenesen. A bankfiók újra a normál nyitva tartási rend szerint működik. Az Erste az árvízhelyzet miatt korábban komáromi és Budapesten, a Mammut II. üzletközpontban lévő fiókját is bezárta, de már mindkettőt megnyitotta.

19:25
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Nincs járványveszély

Stabil a járványügyi helyzet az árvízzel érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén. A kedvező helyzet megőrzéséhez azonban továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása. Dunaújvárosban visszatérő problémát okoz, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére is többen belemennek a vízbe - írta az ÁNTSZ.

19:33
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Győrújfalu is rendben

Győr-Moson-Sopron megyében visszaszállították otthonukba azokat a győrújfalui lakókat, akiket járóképtelenségük miatt az elmúlt napokban a megyei kórházban helyeztek el. A térségben már túl vannak a vezetékes ivóvízellátást biztosító vízművek szemléjén is. A kataszrófavédelmi erők tájékoztatása szerint 3100 liter fertőtlenítőszer áll rendelkezésre. A zárt területek fertőtlenítéséről az Országos Epidemiológiai központ közreműködésével egy tájékoztató is készült, amely az ÁNTSZ honlapján elérhető.

19:42
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Komárom is rendben

A komáromi Selye János Kórház igazgatójának tájékoztatása szerint a helyzet kedvező változására tekintettel a kórház alagsorában működő kardiológiai, gasztroenterológiai és gyermek-pulmonológiai szakrendelések visszaköltöztetése megtörtént. Az aktív reumatológiai osztályon, az egynapos sebészeti és nőgyógyászati részlegen, valamint nappali kórházi részlegen a betegfelvételi zárlatot feloldották és újra  fogadják a betegeket. A város központjában lévő rendelőintézetben a szakrendelések rendben elindultak.

19:51
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Zacskós vizet isznak

Dömösön, Pilismaróton, valamint a Pest megyei Dobogókőn továbbra is zacskós vizet osztanak. Az ivóvíz Budapesten biztonsággal fogyasztható, a hatósági minták eddigi eredménye szerint nem találtak a hálózatban beszivárgásra utaló jelet. 

19:59
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Bács-Kiskun is rendben

Bács-Kiskun megyében is zavartalan az ivóvízellátás, a szolgáltatást csak egyes üdülőövezetekben kellett felfüggeszteni. Közegészségügyi szempontból folyamatosan ellenőrzik az ideiglenes befogadólyeket, ahol a védekezésben részt vevőket, illetve azokat helyezték el, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat. 

20:07
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Bátán sok a munka

Tolna megyében az árvízi védekezés Bátán adja a legtöbb feladatot. A védekezésben részt vevők étkeztetését a helyi általános iskola főzőkonyháján oldják meg, ahol a közegészségügyi feltételeket megfelelőnek találták. A befogadóhelyként működő sportcsarnokban észlelt hiányosságokat is azonnal orvosolták. Bátán egyelőre ivóvíz korlátozás elrendelésére nem volt szükség - írta az ÁNTSZ.

20:13
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Klórozni kell a vizet

Baranya megyében az árvízzel veszélyeztetett területen a szolgáltatók megemelték az ivóvízhez adagolt klór mennyiségét, emellett a hálózatot szorosan felügyelik, monitorozzák. Fejér megyében közegészségügyi, járványügyi szempontokat is mérlegelve eddig hét egység működését függesztette fel az egészségügyi hatóság. Ezek között strand, vendéglátóhely, szálláshely is található. Dunaújvárosban visszatérő problémát okoz, hogy az Alsó-Duna-parton a fertőzésveszélyre figyelmeztető feliratok ellenére is többen belemennek a vízbe.

20:20
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Százhalombatta védve van

Estére 8 méter alá süllyed a Duna vízszintje Százhalombattánál, ez a hétfői tetőzéshez képest körülbelül egyméteres apadást jelent. Az elmúlt napokban bőségesen hulló csapadék hatására az árhullám csak lassan vonul le, de mostanra a város túl van a nehezén. Az ár sem az épületekben, sem az egyéb értékekben nem okozott jelentős kárt a rekordáradás. A védekezés még folytatódik, csaknem ötvenen dolgoznak a gátakon, az esetleges szivárgások megfékezéséhez pedig kétezer megtöltött homokzsák áll rendelkezésre.

20:28
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Bajai ufók

Baja június 9-én Forrás: ORFK/H. Szabó Sándor

20:36
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Lopott, elkapták

Közveszély helyszínén elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Győri Járásbíróságon B. István ellen. A büntetett előéletű és kedd óta őrizetben lévő gyanúsított június 7-én Dunaszentpálon ellopta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság árvízi védekezésben közreműködő munkatársának tűzoltózubbonyát. B. István csomagjának átvizsgálásakor előkerült a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 15 ezer forint értékű zseblámpája is, amelyet a dunaszentpáli polgármesteri hivatal elől lopott el. A gyanúsított kedd hajnalban, szintén Dunaszentpálon, a Lovas panzióban az árvízi védekezésben részt vevőket ellátó vendéglátó-ipari egységben - az alpolgármesterre hivatkozva - "számlát nyitott", és hitelbe kért két üveg sört és két pohár fröccsöt. Mindezek alapján az ügyészség csütörtökön gyorsított eljárás keretében a Győri Járásbíróság elé állítja.

20:45
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Híd Bajánál

Híd Bajánál Forrás: ORFK/H. Szabó Sándor

20:55
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

A TEK Baján pakol

A Terrorelhárítási Központ kedden hajnalban 221 fővel csatlakozott az árvízvédelemben résztvevőkhöz Baján. Hajdu János tábornok, a TEK főigazgatója személyesen irányítja a helyszínen a védekezést. Az árvízvédelmi feladatok végrehajtására berendelt állomány megfeszített erővel dolgozik a helyszínen. 

21:04
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Dunakeszinél apad

Egy család áll dunakeszi házuk teraszán Forrás: AFP/Isza Ferenc

21:13
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Sikeres szendvicsgyár

Közleményt kaptunk egy civil összefogástól, akik egy szendvicsgyárat alapítottak az árvízi védekezésben dolgozóknak. A Mosonyi utcai szendvicsgyár vasárnap óta 4,5 millió forint értékben továbbított adományokat. A szerveződés mögött semmilyen párt, szervezet vagy egyház sincsen, kizárólag magánemberek összefogásából született. Eddig közel 16 000 szendvicset állítottak össze és juttattunk el a gátakra, élelmeztek Budapesten több száz katasztrófavédelmist, honvédet és tűzoltót is. A munkát holnap reggel 8-tól folytatják tovább az adományok erejéig a Mosonyi utca 1-es szám alatt - írták a közleményben.

21:22
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Ételosztás Baján

A vöröskereszt munkatársai ételt osztanak a védekezésben résztvavő katonáknak Baján Forrás: AFP/Kőhalmi Péter

21:30
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Három méter apadás

Szerda délután 4 órára Nagybajcsnál a tetőzés óta már több mint három métert apadt a Duna. Itt múlt péntek este 907 centiméteren tetőzött a folyó, szerda délután 593 centiméteres volt a vízállás.
Budapesten már több mint egy métert csökkent a vízszint a tetőzés óta. Itt hétfőre virradó éjjel 891 centiméteren tetőzött a folyó, míg szerda délután 780 centiméteres vízállást rögzítettek. Baján a hajnali 5 órai, 989 centiméteres tetőzés óta 2 centiméterrel csökkent a vízszint. Mohácson csütörtökön 965 centiméteren várják a tetőzést. Itt szerda délután 960 centiméteres volt a Duna vízszintje. A vízmagasság megközelíti, de várhatóan nem éri majd el a Dunaszekcsőn 1965-ben mért 992 centiméteres és a Mohácson regisztrált 984 centiméteres rekordmagasságot.

21:34
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Mohácsi ár

Duna vízállása Mohácson Forrás: Országos Vízügyi Főigazgatóság

21:41
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Duna sétány

Duna sétány - Dunakeszi Forrás: AFP/Isza Ferenc

22:34
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Nem kell tartani csapadéktól

Csütörtökön a Duna magyarországi szakaszán sem erős szél, sem csapadék nem várható - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat árvízi időjárási előrejelzésében szerdán. Közölték: szerdán az esti óráktól mindenütt megszűnik a csapadék. Csütörtökön sok napsütésre lehet számítani, csak kevés gomoly-, illetve fátyolfelhő lehet az égen, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 24 és 28 fok között várható.

22:36
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

8 milliárdos segélyalap

A német kormány a 2002-es árvíz után létrehozott segélyalapnál nagyobb, összesen 8 milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását tervezi szerdai sajtóértesülések szerint.

A szövetségi kormány 4 milliárd euróval támogatná az Elbán és a Duna bajorországi szakaszán levonuló árhullám miatt keletkezett károk felszámolását, a tartományok pedig együtt további 4 milliárd eurót fizetnének be az alapba a kormányzati elképzelés szerint.

23:24
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

3000 háztartás áram nélkül

Észak-Csehország árvíz sújtotta vidékein továbbra is több mint 3000 háztartás van áram és mintegy 900 gáz nélkül  - jelentette be a régió önkormányzata szerdán.

00:35
június 12, 2013
Vágólapra másolva!

Vége mára

A közvetítést a szerdai napra lezárjuk.