Ma választ új államfőt az Országgyűlés

Események

Áder János; Herczegh Anita; Majtényi László;  Kósa Lajos;  Orbán Viktor;  Semjén Zsolt
Budapest, 2017. március 13. Az újraválasztott Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. március 13-án. Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott a titkos voksolás második fordulójában. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi Lászlóra 39-en szavaztak. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés hétfőn két jelölt közül választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét: a Fidesz–KDNP Áder János jelenlegi államfőt ajánlotta, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja. Az új elnök mandátuma 2022-ig szól.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül89 bejegyzés
09:33
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Ők a jelöltek

Az Országgyűlés ma két jelölt közül választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét: a Fidesz–KDNP Áder János jelenlegi államfőt ajánlotta, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Intézet elnökét támogatja.

09:53
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

15-15 percet beszélhet Áder és Majtényi

Várhatóan 9.30-tól kezdődik az államfőválasztás. Felszólal 15-15 perces időtartamban a két jelölt, a képviselők ezt követően titkos szavazáson adhatják le szavazatukat. Az első forduló akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé öt évre, aki – a voksok számától függetlenül – a legtöbb szavazatot kapta.

Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke 15 percet beszélhet majd Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
10:03
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Nézőpont: Áder sokkal népszerűbb, mint Majtényi

A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzésének adatai szerint a felnőtt népesség 54 százaléka szerint Áder János, a jelenlegi államfő újraválasztása előnyös lenne Magyarország szempontjából, ezzel szemben Majtényi Lászlóról a baloldali szimpatizánsoknál is kevesebben, 14 százalék gondolja ezt.

Áder János köztársasági elnök maradását nagyon sokan támogatják Forrás: MTI/Máthé Zoltán
10:10
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Fidesz: Majtényit Soros mozgatja

A baloldali pártok szégyene, hogy egy olyan köztársaságielnök-jelöltet állítottak, aki nyilvánvalóan idegen hatalmi érdekeket szolgál - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában. Hidvéghi Balázs közölte: Magyarországon ugyan mindenki elmondhatja a véleményét, ám ha azt külföldi, idegen hatalmi érdekek, egy tőzsdespekuláns, Soros György érdekei irányítják, akkor legalább vallják be. Látható, hogy

Majtényit Soros mozgatja,

vagyis akkor inkább a bábszínházba kellene jelentkeznie egy pozícióért, és nem a köztársasági elnöki posztra – fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Soros György mozgatja Majtényi Lászlót? Forrás: AFP/2016 Getty Images/Bryan Bedder
10:20
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Még szünet van

Egyelőre szünet van az Országgyűlésben, még nem kezdődött el az államfőválasztás.

10:25
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Majtényinak a baloldaliakat sem sikerült maga mögé állítania

A Nézőpont Intézet szerint hiába sikerült a balliberális pártoknak konszenzust kialakítaniuk Majtényi László személyében, "a baloldali szimpatizánsok relatív többsége is Áder Jánost tartja a jobb jelöltnek". Egyedül a DK szimpatizánsai között kerültek relatív többségbe (46 százalék) azok, akik szerint Majtényi László elnökké választása lenne előnyösebb az országnak. Azt írták: jól látszik, Majtényi László "nemhogy pártok felett álló, nemzetegyesítő jelöltté nem vált, de  még az őt jelölő politikai erők szimpatizánsait sem tudta maga mögé állítani". 

10:28
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Már hozzák a szavazóurnát

Parnó László, az Országgyűlés terembiztosi szolgálatának vezetője behozza az ülésterembe a szavazóurnát az Országgyűlés plenáris ülésén.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán
10:32
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Lassan mindenki megérkezik

Lassan az összes országgyűlési képviselő a teremben van.

Varju László, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Vadai Ágnes, független parlamenti képviselők Forrás: MTI/Máthé Zoltán
10:35
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor is megérkezett

Orbán Viktor miniszterelnök is megérkezett az ülésterembe.

10:38
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Áder János is megérkezett

Áder János most érkezett meg a terembe Kövér Lászlóval. A köztársasági elnökkel a felesége is vele van, a sajtónak egyikük sem nyilatkozott – jelentette tudósítónk.

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
10:39
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kezdődik a választás

Kezdődik a választási folyamat, mert Kövér László házelnök elfoglalta a helyét.

10:41
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Majtényi életrajzát ismertetik

Kövér László most Majtényi László életrajzát ismerteti.

Középen Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke, alkotmányjogász, az ellenzéki pártok (LMP, MSZP, Együtt, Párbeszéd) államfőjelöltje Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
10:42
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Majtényi kezdi

Majtényi László beszél először.

10:45
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Intézmények uralma alatt élne Majtényi

Majtényi László beszédében kijelentette, hogy mindnyájunknak jobb intézmények, mint emberek uralma alatt élni. Megköszönte a támogatást a baloldali pártoknak, valamint a mellette álló segítőknek.

10:48
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Visszatérne 1989-hez a baloldal jelöltje

Majtényi szerint a szegénység elviselhetetlen, a korrupció maga alá gyűrte az államot. Úgy látja, a jogállamiság kérdései nem állnak távol az emberektől. Csak a független intézményekben bízhatunk, és mielőbb vissza kellene térni az 1989-es alapokra - mondta a jelölt. Szabad és szolidáris Magyarországot szeretne Majtényi.

10:50
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Majtényi békét teremtene

Majtényi László szerint csak az a jó menekültpolitika, ami az emberiességi szabályoknak megfelel. Az országok csak békében fejlődnek, és a belviszályt le kell zárni. Majtényi lezárná a korábbi évtizedek vitáit, és társadalmi békét teremtene.

10:52
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Göncz és Sólyom a minta Majtényi számára

Az alaptörvény szerint a köztársasági-elnök kifejezi a nemzet egységét, de nem kifejezni, hanem szolgálni kellene a nemzeti egységet - mondta a politikus. Nem jó, hogy két Magyarországban gondolkozunk - tette hozzá. Göncz Árpád és Sólyom László a minta Majtényi számára.

10:53
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál is ott van

Majtényi László egyébként Iványi Lászlót is elhozta magával. A teremben van Schmitt Pál és Boross Péter is.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Boross Péter volt miniszterelnök és Mádl Dalma, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök özvegye Forrás: MTI/Máthé Zoltán
10:56
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Korlátlanul beszélne és adna be törvényeket Majtényi

Majtényi nem lenne hálás azoknak, akik megválasztják. Úgy látja, az alkotmányosság helyreállítása miatt különös szerepe van az államfőnek. Elnökként unortodox eszközöket alkalmazna, így például a korlátlan elnöki szólás jogával is élne. Rendszeresen adna be törvényeket az Országgyűlésnek, ha elnök lenne.

10:57
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor csendre intett

Orbán Viktor csendre intette a Fidesz-KDNP képviselőit - jelentette tudósítónk.

10:58
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Népszavaztatna az alkotmányról Majtényi

Helyre kell állítani a köztársaságot - mondta Majtényi. Olyan alkotmányra van szükség, amit népszavazás erősít meg - mondta a jelölt. Befejezte a beszédét.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
10:59
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Áder életrajzát ismertetik

Áder János életrajzát ismertetik.

11:00
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kezdődik Áder beszéde

Kezdődik Áder János, köztársasági elnök beszéde.

11:03
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Köszönetet mondott Áder

Köztársaságielnök-jelöltként másodszor állhatok önök előtt - mondta Áder, aki megköszönte a jelölést. Munkatársainak is megköszönte a segítséget. Majtényi Lászlónak is megköszönte, hogy megosztotta gondolatait. Áder elmondta, hogy megpróbálja felvázolni, mit ért el az elmúlt öt évben. 

11:07
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Középpontban a szerb-magyar megbékélés

Mindig a magyar érdekek és értékek szószólója leszek - mondta a jelölt. Áder János kiemelte elnöksége eredményeiből, hogy a szerb elnökkel sikerült megállapodnia arról, hogy a vajdasági mészárlás bűneit elítélje a szerb parlament. Mindennek előfeltétele volt, hogy Áder a szerb parlamentben kért bocsánatot a magyarok szerbek elleni bűneiért.

11:09
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Nekik is köszönhető a megbékélés

Áder János úgy látja, az, hogy a múlt ezen tragikus fejezetét sikerült lezárni, annak köszönhető, hogy sokan mindent megtettek, hogy az ártatlan magyar áldozatokra évtizedeken keresztül emlékezzünk.

11:11
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Teljesítmény és sikerek

Áder János szerint a teljesítményelv volt elnökségének egyik legfőbb programja. Több települést felsorolt, ahol sikerült a nehéz helyzeten úrrá lenni, és sikereket elérni. Felidézte, hogy se szeri, se száma a magyar innovációknak, amik nélkül nem lehetne ma már élni. Áder külön kiemelte azon orvosok munkáját, akik egy agyhalott édesanyát tartottak életben, és így sikerült egy csecsemőt megmenteni.

11:15
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Nagyon riasztó kép bontakozott ki Áder János előtt

A jövő generációk iránti felelősségről azt mondta, hogy rengeteg környezetvédelmi rendezvényen vett részt. Az évek során egyre riasztóbb kép bontakozott ki előtte. Az elmúlt 50 évben az emberiség több erőforrást használt föl, mint korábban összesen. A Kárpát-medencének egyedülálló a sérülékenysége a klímaváltozás miatt - tette hozzá. Áder János örömét fejezte ki a képviselőknek, hogy a magyar parlament elsőként ratifikálta a párizsi egyezményt.

11:17
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Áder: Akarjuk-e, hogy éljen a haza, vagy sem

Az egész emberiség öröksége a természeti környezet védelme - idézte Ferenc pápát a köztársasági elnök. A politikai viták egyre erősebbek lesznek a következő időszakban. Arany Jánost idézve azt mondta Áder, hogy ha haza nem lesz, akkor mi sem leszünk. Akarjuk-e, hogy éljen a haza, vagy sem - zárta beszédét Áder János.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
11:18
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kövér ismerteti a szabályokat

Kövér László most az államfőválasztás szabályait ismerteti.

11:18
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Függetlenedés

Demeter Márta függetlenedésénék Fodor Gábor örült a legjobban. A házban Fodort és Demetert egymás mellé ültették - írta tudósítónk.

11:20
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

40 percig szavaznak

A szavazás helyszíne a Parlament Duna-parti oldalán lesz. 40 perces lesz a szavazás, és egy óra húsz perces szünetet rendelt el a házelnök.

11:22
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kokárda

Miközben a teljes Fidesz-KDNP és a kormány is kokárdában van, az ellenzéken, a jobbikon egyáltalán nem látni ilyet - írta tudósítónk.

11:24
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Legkésőbb délután egy körül lehet eredmény

A jelöltek parlamenti felszólalása után megkezdődött a köztársaságielnök-választás hétfő délelőtt. A titkos szavazáson Áder János jelenlegi államfőre, a Fidesz-KDNP jelöltjére vagy Majtényi László volt ombudsmanra, az Eötvös Károly Intézet elnökére szavazhatnak a képviselők. A Jobbik előre bejelentette, hogy képviselői nem vesznek fel szavazólapot.

Az első körben kétharmados támogatottság kell ahhoz, hogy a jelölt betölthesse az öt évre szóló tisztséget. Ha nem lesz meg ez a többség, akkor második szavazást rendelnek el. Ez után - a szintén titkos - voksolás után az lesz Magyarország következő köztársasági elnöke, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja, függetlenül a szavazásban részt vevők számától. Eredményt legkorábban fél 12-kor, legkésőbb délután 1 órakor hirdetnek.

11:24
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Szijjártó látványosan dolgozik

A kormány minden tagja Ádert hallgatja, Szijjártó Péter viszont látványosan dolgozik - ellenjegyez, jelentéseket olvas - írta tudósítónk.

11:27
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Tolószékben van Rubovszky György

Rubovszky György, a KDNP képviselője tolószékben jelent meg a parlamentben, de részt vesz a szavazásban - jelentette tudósítónk.

11:28
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Két kört vár Hollik István

Az első körben nem lesz nyertese az államfőválasztásnak, második kört várok - mondta az Origónak Hollik István, a KDNP képviselője.

11:31
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Nem veszi föl a szavazólapot a Jobbik

Nem veszi föl a szavazólapot a Jobbik - mondta az Origónak Szávay István, a párt képviselője. Nem bánták meg, hogy nincs jelöltjük, mert nem voltak elegen, hogy állítsanak.

11:35
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Beszélgetés az ülésteremben

Orbán Viktor miniszterelnök, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Kovács Árpád, a Magyar Költségvetési Tanács elnöke, Polt Péter legfőbb ügyész és Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az Országgyűlés plenáris ülése előtt 2017. március 13-án Forrás: MTI/Máthé Zoltán
11:36
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Nagyjából mindenki leszavazott már

A képviselők többsége leszavazott. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kizártnak tartja, hogy bárki átszavazott, azt nem árulta el az Origónak, hogyan voksolt.

11:40
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Pócs: Majtényi beszéde a szegregációról szólt

Majtényi László beszéde a szegregációról, míg Áder Jánosé az integrációról szólt - mondta Pócs János, fideszes képviselő az Origónak.

11:41
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Hová tűntek a szocialisták?

Időközben a parlamenti folyosókon csak kormánypárti képviselőket látni, a szocialisták eltűntek - jelentette tudósítónk.

11:49
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kósa: Áder a teljes nemzethez beszélt

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint is lesz második kör. Szerinte Majtényi László úgy beszélt, mint egy ellenzéki aktivista, míg Áder János az egész nemzethez beszélt.

11:55
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Ekkor választották meg Ádert

Áder Jánost korábban az Országgyűlés 2012. május 2-án választotta meg. Beiktatására május 10-én került sor.

12:01
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Így távozott az ülésteremből Majtényi

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
12:03
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Már számolják a szavazatokat

Véget ért a szavazás, kezdődik a számlálás - jelentette tudósítónk. Az Országgyűlésben van Erdő Péter, esztergom-budapesti érsek is.

Parnó László, az Országgyűlés terembiztosi szolgálatának vezetője a szavazóurnával az Országgyűlés plenáris ülésén Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
12:09
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Ekkor lehet meg az első kör eredménye

Háromnegyed tizenkettőkor lesz eredménye az első körnek - jelentette tudósítónk.

12:16
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Így látta az MSZP Áder beszédét

Áder János köztársasági elnök az eddigi tevékenységét összegző beszédében egy szót sem szólt a hazai szegénységről, ehelyett fontosabbnak tartotta a magyar-szerb viszony dicséretét - közölte az MSZP. Áder János nem beszélt a több mint négymillió létminimum alatt élő emberről, helyettük a klímavédelemért aggódott - tették hozzá.

12:20
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

1990 után ők voltak az elnökök

Magyarország rendszerváltás utáni történetében eddig öt köztársasági elnök volt. Sorrendben: Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László, Schmitt Pál és Áder János. 

12:24
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kunhalmi Ágnes nem vár meglepetést

Jó szívvel szavazott Majtényi Lászóra Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője, de nem vár meglepetést. Úgy látja, Majtényi beszéde frappás volt, míg Áderé múltba révedő. Az Origónak azt mondta, hogy Majtényi mindig megszólalt, amikor az emberi jogok sérültek .

12:30
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kövér még a folyosón beszélget

A diplomaták elkezdtek lassan visszaszivárogni a terem feletti páholyokba. Kövér László még a folyosón beszélget - jelentette tudósítónk.

12:32
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Perceken belül kiderülhet az első forduló eredménye

Perceken belül kezdődhet az első szavazási kör eredményének a kihirdetése. 

12:41
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Egyre több képviselő az ülésteremben

A képviselők egy része már az ülésteremben van.

12:45
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Áderre várnak

A parlamenti folyosók kiürültek, mindenki Áderre vár.

12:45
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Áder János megérkezett

Mgérkezett Áder János is.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán
12:47
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Az első kör eredménytelen volt

Kövér László ismerteti az eredményt. A szavazás érvényes volt. 175 képviselő szavazott. Nem volt érvénytelen szavazat. Áder Jánosra 131, míg Majtényi Lászlóra 44 képviselő szavazott. Második kör lesz.

12:48
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Szavazás és szünet

A második fordulóban is negyven percig lehet szavazni, és egy óra húsz perces szünet lesz.

12:51
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Áder nyerheti a második kört

A második körben az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. Erre az első kör eredménye alapján a legnagyobb esélye Ádernek van.

12:54
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Orbán még Rogánnal egyeztet

Mindenki elment szavazni, a terem kiürült, szinte csak kormány tagjai maradtak. Orbán Rogánnal, Pintérrel és Kövérrel egyeztet.

13:01
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Feltartják a képviselők Orbánt, még nem szavazott

Orbán Viktor még mindig nem tudott szavazni, mivel a képviselők feltartják. Már vagy kétszer elindult, de mindig megállították - jelentette tudósítónk.

13:03
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor elment szavazni

Orbán Viktor elment szavazni, Balla György mondta neki, hogy ideje mennie - jelentette tudósítónk.

13:11
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

1989 óta van köztársasági elnök

Az Alkotmány 1989. évi módosítását követően a Magyar Népköztársaságot felváltó Magyar Köztársaság államfője a köztársasági elnök lett. Az Áder János előtt korábban – 2010. augusztus 6. és 2012. április 2. között – ezt a tisztséget betöltő Schmitt Pál 2012. április 2-án lemondott, helyét ideiglenesen Kövér László, az Országgyűlés házelnöke vette át.

13:16
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Így szavazott Orbán Viktor

13:20
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Ezeket is megteheti egy köztársasági elnök Magyarországon

A köztársasági elnök jogkörei között szerepel többek között, hogy megbízza és fogadja a nagyköveteket és a követeket, kitűzi az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választását, részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok ülésein, javaslatot tehet az Országgyűlésnek intézkedés megtételére, népszavazást kezdeményezhet.

13:30
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

12 éve nagyon izgalmas volt

A legizgalmasabb köztársasági-elnök választás 2005-ben volt, amikor Szili Katalinnal szemben Sólyom László győzött, pedig a parlamentben MSZP–SZDSZ-es többség volt.

13:36
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Megszegte korábbi ígéretét a Gyurcsány-párt

Korábban általános bojkottot hirdetett a parlamenti munka ellen a Demokratikus Koalíció, de az alábbi Gyurcsány Ferenc-bejegyzés alapján ma ott voltak az ülésteremben.

13:46
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Erről beszélt Áder János

Az elmúlt öt év megerősítette Áder Jánost abban, hogy életünk központi kérdésévé kell tenni a teljesítményt, államfői munkája során számos bizonyságát lelte ennek. A tapasztaltakból példaként említett egy kis faluban elért munkanélküliség-felszámolást, hazai vállalat sikerességét, magyar találmányokat, tudományi, orvosi és ápolói teljesítményeket.

13:56
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Így beszélgetett egymással Orbán és Kövér

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
14:04
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Soros-pénzek: ellentmondó nyilatkozatok Majtényiéktól

Három nap alatt már két különböző számot mondott a Majtényi László vezette intézet azzal kapcsolatban, hogy mennyi pénzt kaptak Soros Györgytől. Pénteken az intézet 64 millióról beszélt, míg pár napja Majtényi 57 millióról. Az Origo számításai szerint a valós összeg 145 millió forint lehet.

14:13
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kövér már a helyén ül

Kövér László és a képviselők már az ülésteremben vannak.

14:16
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Áder nyert

Kövér László elmondta, hogy a szavazás érvényes volt. 170 képviselő szavazott. Áder Jánosra 131, míg Majtényi Lászlóra 39 képviselő szavazott.

A kormánypárti képviselők felállva tapsolják Áder János újraválasztott köztársasági elnököt Forrás: MTI/Máthé Zoltán
14:17
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

2022-ig maradhat Áder János

Áder Jánost újraválasztotta az Országgyűlés, így 2022-ig ő lesz az ország köztársasági elnöke.

14:18
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

A páholyban gratulálnak Ádernek

Áder János a páholyban fogadja a gratulációkat. Orbán Vikor gratulált Majtényi Lászlónak és Áder Jánosnak is.

Orbán Viktor miniszterelnök gratulációja Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
14:21
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

A történelmi egyházak vezetői is gratuláltak

Az összes frakcióval rendelkező párt gratulált Áder Jánosnak, valamint a miniszterek és a hazai történelmi egyházak vezetői is.

14:22
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Majtényi is gratulált

Majtényi László is gratulált Ádernak.

Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet elnöke, alkotmányjogász, az ellenzéki pártok (LMP, MSZP, Együtt, Párbeszéd) államfőjelöltje gratulál Áder János újraválasztott köztársasági elnöknek Forrás: MTI/Máthé Zoltán
14:25
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Vége a gratulációknak

Nincs több gratuláció, Áder János elhagyta a páholyt.

14:30
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Másodszor választották meg Ádert

Áder Jánost a második fordulóban választotta államfővé a parlament, miután az első kör - kétharmados támogatás híján - eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot. A politikus a megválasztása után a páholyban fogadta a gratulációkat, köztük Orbán Viktor miniszterelnökét.

Az 1959-ben született Áder János – volt házelnök, országgyűlési és európai parlamenti képviselő – második ciklusát kezdheti meg a Sándor-palotában. Újraválasztása május 10-től hatályos.
Először 2012. május 2-án választotta őt elnökké az Országgyűlés, majd – a rendszerváltás utáni ötödik államfőként – 2012. május 10-én lépett hivatalba.

Áder János nős, felesége Herczegh Anita, négy gyermekük van.

Az Országgyűlés a rendszerváltás óta hetedik alkalommal választott köztársasági elnököt.

14:31
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Hamarosan reagálnak a pártok

Hamarosan kezdődnek a pártok reagálásai a választásra.

14:38
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Csak egyszer lehet valakit újraválasztani

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt a tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

14:49
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Ennyi szavazatot vesztett Majtényi László

Az első körhöz képest öt szavazatot vesztett Majtényi, ennek egyik oka, hogy a DK képviselői a második körben már nem voksoltak.

14:59
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kósa: Majtényi csak az ellenzékről beszélt

A frakcióvezető gratulált Áder Jánosnak, sok sikert kívánt az újabb ötéves ciklushoz, illetve azt kérte a köztársasági elnöktől, hogy mindenkit képviseljen majd. Hozzátette, a szavazás előre borítékolható volt, ugyanakkor érdekesnek találta, hogy Majtényi László az első és a második forduló között öt voksot bukott. „80 perc alatt is csökkent a tábora" – jegyezte meg.

Kósa: 80 perc alatt is csökkent Majtényi tábora Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szerinte Áder a kortesbeszédében valódi államfőként szólalt meg, Majtényi viszont csak az ellenzékről szólt. Kósa szerint

a baloldal jelöltje megfeledkezett a kormány támogatóiról,

akik pedig nincsenek kevesen, hiszen 2010-ben és 2014-ben is kétharmados többséghez segítették a kormánypártokat. „Majtényi virtigli ellenzéki felszólalást produkált, így nem lehet az országot képviselni" – emelte ki.

Kósa arra is kitért, hogy bár Majtényi azt sulykolta, hogy Magyarországon nincs szólásszabadság, ehhez képest a közszolgálati adó élőben közvetítette a beszédét. Arra is emlékeztetett, hogy amikor a szocialisták kormányzása alatt volt kettős államfői jelölés, az ellenzék jelöltje nem szólalhatott fel a parlamentben. Annak idején hallgatnia kellett Mádl Ferencnek és Sólyom Lászlónak is.

15:09
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kettőkor kezdett Majtényi

Majtényi László sajtótájékoztója két órakor kezdődött.

15:11
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Megszólalt Juhász Péter

Juhász Péter, az Együtt elnöke köszöni Majtényi Lászlónak, hogy felvállalta a demokratikus ellenzék köztársaságielnök-jelöltségét. Majtényi László közéleti szerepvállalásával komoly és tiszteletre méltó érdemeket szerzett a rendszerváltás óta, legfőképpen az alkotmányosság védelmezőjeként, valamint korrupcióellenes tevékenységével. 

15:14
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Fodor udvariatlannak nevezett ellenzéki képviselőket

A Magyar Liberális Párt azt várja a köztársasági elnökké újraválasztott Áder Jánostól, hogy a szabadságjogok védelmét, a jogállamiságot és a bátor politikai fellépést következetesebben és határozottabban képviselje, mint első ciklusában - mondta Fodor Gábor pártelnök a hétfői országgyűlési szavazást követő sajtótájékoztatóján. Arra a kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a Demokratikus Koalíció képviselői és egy szocialista képviselő a második fordulóban már nem szavazott, azt mondta: politikailag helytelen és udvariatlan gesztusnak tartja ezt.

15:23
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Hetedszerre

Az Országgyűlés hetedik alkalommal választott államfőt.

15:33
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Kósa: Majtényi a szélsőségeseket is beemelné az alkotmányos keretek közé

A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László - noha a nemzet megosztásának elkerülését szorgalmazta - mindenkihez szólt, kivéve a kormány politikáját támogatókat - mondta Kóa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Szerinte Majtényi László "csak az ellenzékről, sőt még a szélsőségesekről is beszélt, akikről azt mondta, hogy be kell emelni őket az alkotmányos keretek közé".

15:39
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Majtényi visszatér a jól kialakított életéhez

„Jó mulattság volt, boldog ember vagyok" – így foglalta össze Majtényi László, hogy érzi magát az elbukott államfőválasztás után. A baloldal jelöltje azt mondta, hogy néhány hónapja egy lyukas kétfillérest se adott volna azért, hogy ma mint vesztes köztársaságielnök-jelölt találkozhat a sajtóval. Gratulált Áder Jánosnak, és „az előzőnél sikeresebb 5 évet" kívánt neki.

Majtényi megköszönte a támogatóinak, civileknek és a baloldali pártoknak is a munkáját. Úgy fogalmazott, az ő története egy rendkívüli sikersztori, hiszen ilyen együttműködésre a baloldalon még talán sosem volt példa. Kiemelte, hogy kétséges, hogy lesz-e ennek folytatása például 2018-ra, de az biztos, hogy az összefogás nem rajta, nem a „személyes varázsán" múlik. Világossá tette, hogy nincsenek politikai karriervágyai, az ő vállalása eddig tartott, illetve kitolódott két nappal, mert március 15-én még beszédet mond egy ellenzéki megmozduláson. „Utána szeretnék visszatérni a jól kialakított életemhez" – mondta.

Majtényi kérdésre a magyar sajtószabadságról is beszélt, amely szerinte „rémes és különlegesen veszélyes" állapotban van. Erre példaként a Népszabadság megszűnését hozta fel, amely szerinte – csaknem egyedüliként – „civilizációs szintet képviselt" a magyar médiában.

15:59
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

Ezt mondta Hadházy

Az LMP társelnöke sem Áder János eddigi tevékenységében, sem az államfő újraválasztása előtt elmondott programbeszédében nem talált olyan elemet, amelyre reagálni lehetne, Hadházy Ákos ugyanakkor az alulmaradt ellenzéki jelöltről szólva azt mondta: Majtényi László megmutatta, hogy igazi államfője is lehetne Magyarországnak.

16:01
március 13, 2017
Vágólapra másolva!

KDNP: Áder eddigi tevékenysége biztosíték

A Kereszténydemokrata Néppárt számára az államfő eddigi tevékenysége a biztosíték, hogy munkájában továbbra is mindenekelőtt a magyarság helyzetének javítását és a teremtett környezetünk védelmét helyezi a középpontba. A kisebbik kormánypárt hétfőn így értékelte Áder János újraválasztását az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben gratulációját fejezte ki. Kiemelték: olyan világban élünk, amikor megannyi váratlan és kiszámíthatatlan kihívással kell megküzdeni nap mint nap. Ebben a közös helytállásban számítanak az ismét bizalmat kapott államfő együttműködésére. A köztársasági elnök hallassa hangját és őrködjön hazánk jogállami működése fölött! - írták.