Az üzemi tanács nem kötelező, csak egy érdekvédelmi lehetőség

A jó munkatársak, főnök és környezet aranyat ér – Ilyen egy szuper munkahely iroda
Vágólapra másolva!
Az üzemi tanács megválasztása nem olyan, mint mondjuk egy munkavédelmi képviselő, melyet kötelezően meg kell választani meghatározott munkavállalói szám esetében, hanem csak egy lehetőség a munkavállalók részére – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Az üzemi tanács a szakszervezetekhez hasonlóan, mint munkavállalói érdekképviseleti szerv működik az egyes munkáltatóknál – hangsúlyozta dr. Sáfrány Írisz.

A Munka törvénykönyve alapján annál a munkáltatónál, ahol az önálló telephelyen, a munkavállalóknak a választási bizottság megalakítását megelőző félévre számított átlagos létszáma a tizenöt főt meghaladja, üzemi megbízottat, ha az ötven főt meghaladja, üzemi tanácsot választanak.

Már a jogszabály szövegéből is kitűnik, hogy az üzemi tanács megválasztása nem olyan, mint mondjuk egy munkavédelmi képviselő, melyet kötelezően meg kell választani meghatározott munkavállalói szám esetében, hanem csak egy lehetőség a munkavállalók részére.

A jogszabály tehát sem a munkáltatóra, sem a munkavállalókra nem telepít kötelezettséget – hiszen arra, hogy érdekképviseletet létrehozzanak, senki nem kötelezhető – annak tekintetében, hogy az üzemi tanács létrejöjjön.

A munkavállalók, ha a létszám megengedi, létrehozhatnak üzemi tanácsot, a munkáltató pedig ennek tekintetében arra köteles, hogy az üzemi tanács létrejöttét ne akadályozza, valamint az azzal felmerülő költségeket viselje.

Üzemi tanács – tagok száma

Az üzemi tanács tagjainak száma, az adott telephelyen foglalkoztatott munkavállalók létszámához igazodik, abban az esetben pedig, ha a munkavállalók létszáma a megválasztást követően változik (a tagok száma a létszámnövekedés miatt hat hónapig nincs összhangban a jogszabályi előírással), akkor új tanácstagot kötelesek választani.

Lényeges kiemelni, hogy a jogszabály szövege csak létszámnövekedés következtében beállott változásokról beszél, tehát létszámcsökkenés esetén nem kell csökkenteni az üzemi tanács taglétszámát.

A taglétszám meghatározása abból a szempontból is lényeges, hogy amennyiben nem korlátoznák a létszámot, az a munkáltatóra róna aránytalan költséget, valamint a munkaidő-kedvezmény miatt is lényeges, hogy a munkavállalóknak csak egy meghatározott száma lehessen tag.

Az üzemi tanács feladata a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megtartásának figyelemmel kísérése és ezzel összefüggésben a munkavállalói érdekek képviselése.

Ennek körében négy olyan meghatározó szegmens van, amelyet külön a jogszabályunk is kiemel: a tájékoztatáshoz való jog, az együttdöntési jog, a véleményezéshez való jog, valamint az üzemi megállapodás kötésének lehetősége.

Tájékoztatáshoz való jog

Az üzemi tanács a tájékoztatáshoz való joga körében, az ok megjelölésével bármikor jogosult tájékoztatást kérni a munkáltatótól.

Ezen felül, külön kérés nélkül a munkáltató félévente köteles tájékoztatni az üzemi tanácsot a munkáltató gazdasági helyzetét érintő kérdésekről, a munkabérek változásáról, a bérkifizetéssel összefüggő likviditásról, a foglalkoztatás jellemzőiről, a munkaidő felhasználásáról, a munkafeltételek jellemzőiről, valamint a munkáltatónál foglalkoztatott munkavállalók számáról és munkakörük megnevezéséről.

Lényeges pont, hogy a munkáltató személyében bekövetkező változás esetén a munkáltatónak (az átadó és az átvevő munkáltatónak egyaránt) legkésőbb a változást megelőzően tizenöt nappal tájékoztatnia kell az üzemi tanácsot a változás időpontjáról, okáról és a munkavállalókat érintő jogi, gazdasági és szociális következményeiről.

A jogszabály azért is határozza meg a tájékoztatás minimum tartalmát, hogy a munkáltató a tájékoztatási kötelezettségét ne tudhassa le egy formális tájékoztatással, hanem olyan információkat bocsásson az üzemi tanács rendelkezésére, amellyel a döntésekben érdemben részt tud venni.

Üzemi tanács – véleményezéshez való jog

A munkáltató döntése előtt legalább tizenöt nappal kikéri az üzemi tanács véleményét a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedések és szabályzatok tervezetéről.

A munkáltató köteles az üzemi tanács véleményét kérni a munkavállalók nagyobb csoportját érintő intézkedései előtt a személyügyi, képzési, szabadságolási tervekről, a teljesítménykövetelményekkel, munkaszervezési módszerekkel, belső szabályzatokkal kapcsolatban.

A Munka törvénykönyve hosszasan felsorolja mely esetekben szükséges az üzemi tanács előzetes véleményét kikérnie a munkáltatónak, joghatást azonban nem fűz hozzá. Ennek értelmében a munkáltató nem köteles az üzemi tanács véleménye szerint dönteni, azonban a véleményt kikérni köteles.

A munkáltató döntését tehát pusztán azért megtámadni nem lehet, mert az nem az üzemi tanács véleménye alapján került meghozatalra, míg eredményesen lehet megtámadni abban az esetben a munkáltatói döntést, ha azt, az üzemi tanács véleményének kikérése nélkül hozta meg a munkáltató.

Utóbb a munkavállaló nem hivatkozhat az üzemi tanács véleményezési joga figyelmen kívül hagyására, ha az üzemi tanács az érvénytelenség megállapítása iránt nem fordult bírósághoz.

Együttdöntési jog

A jogszabály alapján a munkáltató és az üzemi tanács közösen dönt a jóléti célú pénzeszközök felhasználásáról. A jóléti jelleget a pénzeszköz célja alapján lehet megállapítani, melyet minden esetben egyedileg kell megvizsgálni.

Így például jóléti célú pénzeszköznek minősülhet a munkáltatói segélyezési alap, vagy a munkahelyi rendezvények támogatásával összefüggő elkülönült pénzalap is. Az üzemi tanács együttdöntési joga akkor is fennáll, ha a pénzeszköz jóléti jellegét a munkáltató egyoldalú döntése szüntette meg.

Bár külön a jogszabály nem emeli ki, de következik a munkáltatói költségviselésből, hogy az üzemi tanács működésével összefüggő költségek megállapításában is együttdöntési kötelezettsége van a munkáltatónak és az üzemi tanácsnak, hiszen annak mértékét a jogszabály nem határozza meg.

Üzemi megállapodás

Az üzemi megállapodás lehetősége szintén a kollektív viszonyok elterjedését elősegítő lehetőség, melyet még az 1992-es Mt. nem tartalmazott, csak az 1995. évi módosítással került bele a jogszabályba.

A munkáltató és az üzemi tanács egymással üzemi megállapodást köthet, mely tartalmilag szinte megegyezik a kollektív szerződésben szabályozható elemekkel.

A lényeges eltérés, amelyre üzemi megállapodás nem térhet ki, miszerint míg a kollektív szerződés eltérhet a munkabér tekintetében a jogszabályban meghatározottaktól, addig az üzemi megállapodás keretin belül erre nincsen lehetőség.

Az üzemi megállapodás az üzemi tanács megbízatásának tartamára köthető és annak megszűnésével az üzemi megállapodás is hatályát veszti.

A kollektív szerződés tekintetében az üzemi megállapodás szubszidiárius jellegű, tehát csak abban az esetben lehet kötni, ha a munkáltatónál nincs hatályban kollektív szerződés, illetve az üzemi megállapodás hatályát veszti, ha kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezet, jogosultságának tényét a munkáltató számára bejelenti.

Forrás: Shutterstock

Bár Magyarországon,- ahogyan egyébként a kollektív szerződések száma sem – az üzemi megállapodás alkalmazása sem túl népszerű, függetlenül attól, hogy a Munka törvénykönyve munkaviszonyra vonatkozó szabályként tartja számon, tehát normatív jelleggel formálhatja a munkaviszonyokat.

Az üzemi tanácsok részben alkalmasak lennének arra, hogy átvegyék a szakszervezetek feladatait, csak kicsiben.

Míg Magyarországon a szakszervezetekhez való csatlakozási kedv mindinkább alábbhagy, addig a munkavállalói érdekképviseletet talán az üzemi tanácsok vehetnék át a legeredményesebben, hiszen a szakszervezetekhez képest inkább az együttműködés elősegítésének biztosítékai és kevésbé jellemző rájuk a konfrontatív szerep.

Az üzemi tanács klasszikusan a munkáltató és a munkavállalók együttműködésére, a munkáltató döntéseiben való részvételre – participációs jogok gyakorlására – hivatott szerv, így megalakulásuk elősegítése a munkáltatónak is érdeke.

Bár a kollektív munkajog elősegítése törvényhozói cél volt, lehet hosszútávon hazánkban inkább az üzemi tanácsok széleskörű elterjedése fogja megalapozni ezt a célt, mintsem a szakszervezetek előretörése.

https://das.hu/