Vágólapra másolva!
Home of the Angels címmel egy árvaházi kisfiú történetét szeretné filmre vinni a popzenész, Michael Jackson. A forgatás várhatóan jövő májusban kezdődik.
Vágólapra másolva!

"A film egy nyolc év körüli árva kisfiúról szól, aki nem tudja eldönteni melyik felnőttben bízhat meg. Egy kicsit hasonlít majd a Stand By Me és az Oliver című darabokra" - nyilatkozta Stoller a Rolling Stone magazinnak. "De nem lesz musical, egy nagyon komoly, érzelemgazdag drámát tervezünk" - tette hozzá.

Jackson másfél éve kereste föl Stollert a film ötletével, mikor Stoller az ő farmján, Neverland Ranch-en forgatta Undercover Angels című filmjét. "Azt mondta, olvasott néhány éve egy könyvet, amelyet meg kellene filmesíteni. Mivel érzelemvilágunk nagyon közel áll egymáshoz, felajánlotta, hogy rendezzük közösen a filmet. Ezután azonnal meg is vásároltuk a megfilmesítéshez szükséges jogot" - mondta Stoller.

A páros azt reméli, hogy Michael nevével és kapcsolatai révén sok híres színészt tudnak majd megnyerni a produkciónak. Szeretnék, ha Nicolas Cage és Julia Roberts is játszana a filmben, persze ők csak mellékszerepeket kapnának, hiszen az igazi főhős a kisfiú lesz.

A filmzenét természetesen Jackson szerzi majd. A páros most tárgyal a filmstúdiókkal a gyártás helyéről. A forgatás valószínűleg májusban kezdődik Kanadában.

Korábban:

Jacko püknösdi királysága

Jacko Diana hercegnőre emlékezik

Jacko akciója a terrortámadás áldozataiért