Ismét énekes nélkül a RATM

Vágólapra másolva!
A kommunista rap-metál kilencvenes évek eleji élharcosa, a Rage Against The Machine másfél év alatt másodszor maradt énekes nélkül.
Vágólapra másolva!

Egy évnyi nyugalom után ismét viharfelhők tornyosulnak a Rage Against The Machine jövője fölé. Nyári koncertturnéjuk előtt a Soundgarden egykori énekese, Chris Cornell hirtelen bejelentette, nem kíván többé a RATM-el dolgozni.

Cornell azután került az együttesbe, hogy a szélsőbaloldali nézeteiről ismert csapatból 2000 októberében kivált az alapító énekes, Zack de la Rocha. Néhány hónapos keresgélés után a három megmaradt tag - Tom Morello gitáros, Tim Commerford basszusgitáros és Brad Wilk dobos - azt a Cornellt kérte fel a frontemberi posztra, aki 1997-es feloszlásáig a Soundgarden arca volt.

Az új felállás valójában nem Rage Against The Machine-ként működött tovább, új nevet azonban nem sikerült találniuk - és erre most már nem is nagyon lesz szükségük. Annak ellenére, hogy az utóbbi néhány hónapban a négyesfogat egy los angeles-i stúdióban egy albumnyi dalt vett fel közösen, Cornell most bejelentette, otthagyja az együttest, és nem vesz részt a nyáron induló monstre metálturnén, az Ozzfesten sem.

Fórum:
Ki mit hallgat netezés közben?