Szombaton nyit a felújított Duna mozi

Odeon-Lloyd néven szombaton nyitja meg kapuit a felújított Duna Mozi Budapest  XIII. kerületében, a Hollán Ernő utcában. A filmes komplexummá alakított új filmszínház az art-mozi hálózat tagjaként üzemel a jövőben, műsorán kortárs filmek, valamint olyan mozgóképes alkotások szerepelnek majd, melyek korábban méltánytalanul háttérbe szorultak a magyar mozikban - tájékoztatott a Budapest Film.

Az Odeon-Lloyd Mozi a szombati premieren az 1980-as évek egyik kultuszfilmjét vetíti: Jean-Jacques Beineix Betty Blue című alkotásának az eredetinél egy órával hosszabb rendezői változatát Magyarországon még nem mutattak be. A több mint kétévi zárva tartás után megnyíló mozi a multiplexek technikájával, száz nézőt befogadó vetítőteremmel, kis pódiumszínpaddal várja a közönséget.

A mozi 80 millió forintból újult meg; az építési munkákra 70 millió forintot költöttek, a többit a berendezésére fordították - közölték a rekonstrukcióról az év elején tartott sajtótájékoztatón. A Budapest Film tájékoztatása szerint az Odeon-Lloyd műsorában kortárs filmek, valamint olyan mozgóképes alkotások szerepelnek majd, melyek korábban méltánytalanul háttérbe szorultak a magyar mozikban.

A mozit az Odeon Video Kiadó- és Kölcsönző Kft. - a Budapest Film Rt. többségi tulajdonú cége - üzemelteti. Műsorának fő profilját az Odeon által forgalmazott filmek alkotják, ezt egészítik ki az art-mozi hálózat tematikájába illeszkedő kortárs alkotások. Az Odeon-Lloyd folytatja azt a hagyományt, amely a Duna mozi korábbi működésének is része volt, azaz műsorával a gyerekeknek is kínál programot: szombaton és vasárnaponként matiné-előadásokat tart.

A felújított filmszínház megnyitása alkalmából az első négy napon kedvezményes áron válthatók jegyek, a filmek a 75. Oscar-díjátadáshoz igazodnak. Az úgynevezett Oscar-napok műsorán szerepel a Shrek, Az élet szép, a Szerelmes Shakespeare, a Billy Elliot, a Tigris és sárkány, az Amerikai szépség, a Mindent anyámról, a Szörnyek keringője, a Senki földje és a Mephisto című film.

A mozi minden szerdán Odeon filmklubot szervez a filmtörténet meghatározó klasszikusainak alkotásaiból. A szeptembertől a kötelező tantárgyak sorába tartozó mozgóképkultúra és médiaismeret-oktatáshoz kapcsolódva az Odeon-Lloyd tervezi azt is, hogy hétköznap délelőttönként a középiskolák számára a tantárgyban szereplő kötelező filmeket vetít.

A Hollán Ernő utcai filmszínházat Lloyd Színház néven 1937 októberében a Lipótvárosi Mozgókép Rt. alapította; a mozi filmkínálatával rövid idő alatt bekerült az "elsőhetes" mozik sorába, s a Lipótváros és a belső Angyalföld közönségének kedvelt mozijává vált. 1945 után a Lloyd a Szociáldemokrata Párt mozi-érdekeltségéhez tartozott, műsorairól az Orient Film Rt. gondoskodott. A Duna nevet 1949. december 21-én vette fel a mozi, amely előzőleg, a 40-es években is viselte azt néhány évig. Az államosítás során a mozi a Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat tulajdonába került; 1954-től a Fővárosi Moziüzemi Vállalat, majd annak megszűnése után a Budapest Film üzemeltette.

A Duna mozit korábban három alkalommal - 1979-ben, 1990-ben, majd 1993-ban - újították fel.