A hős Ozzy megküzdött a prérifarkasokkal

Vágólapra másolva!
Ozzy Osbourne - akire ma már talán senki sem úgy gondol, mint a Black Sabbath alapító énekesére, hanem mint egy szétesőben lévő, de roppant szórakoztató család szétesőben lévő fejére - újabb nemes cselekedettel bizonyította: a Sötétség Hercege valójában érző szívű lény.
Vágólapra másolva!

A US Weeklyben megjelent intejújában Sharon egyenesen hősnek nevezte férjét, miután az megmentette kedvenc hófehér ölebét, Pipit. Elmondása szerint "Ozzy hallotta a vonyítást a kertből, lerohant, és már a prérifarkas szájából hozta vissza Pipet." Az eset a híres Beverly Hills-i villa kertjében történt, ahol a minden elképzelést felülmúló sikerű Osbournes sorozatot is forgatta az MTV. A kutya - némi sebészi beavatkozás után - teljesen felépült.

Nem úgy, mint a sorozatban szintén feltűnt fekete csivava, Lulu, akit a hős már nem tudott megmenteni, a prérifarkasok megölték. "Olyan megrázó volt ez az egész" - mondta Sharon az esetről, hozzátéve: egy mérgezett csirkét hajítottak át a kerítésen abban a reményben, hogy sikerül bosszút állniuk a kis kedvenc haláláért.