Eminem az elnököt, zenészeket és nőket sérteget

Vágólapra másolva!
Összesen öt olyan, eddig ismeretlen felvétel került nyilvánosságra,  amelyeken a 15 éves Eminem meglehetősen felpaprikázott hangulatban szidja zenésztársait, a fekete nőket és az Államok elnökét.
Vágólapra másolva!

Tavaly november közepén a The Source magazin közzéadott egy felvételt, amelyen a tinédzser rapper a fekete nőket pocskondiázza. (Eminem később azt mondta, a dal egy régi barátnőjéhez szólt.) Eminem előbb támadta a magazint, majd később nyilvánosan bocsánatot kért.

Alig telt el néhány hét, és a fiatal Eminem újabb, befejezetlen dalai szivárogtak ki a neten. Egyik, We As Americans című számában az óvadék ellenében szabadlábra heyezett fiú alkotmányos jogaira hivatkozva követeli, hogy legálisan fegyvert tarthasson. A dal egyik sora miatt a titkosszolgálatok annak idején nyomozást is indítottak a rapper ellen. "Szarok a pénzre / Nem rappelek holt elnököknek / inkább látnám az elnököt holtan". (Az angol szlengben a "dead presidents" azaz a holt elnökök kifejezést a pénzre használják, a korábbi elnökök képeivel díszített bankókra utal.) A vizsgálatot egyébként nem sokkal ezután lezárták. Bully című számával egyik kollégáját, a bostoni hip-hop zenész Benzinót célozza meg: "Se pénze, se szerencséje / ezért kényszerít másokat, hogy megszerezzék neki a zsét", egy másik szerzeményében pedig a rapper Canibus kapja meg tőle a magáét.