Michael Jackson királyi visszatérése

Vágólapra másolva!
Jacko jövőre újra megjelenteti a húsz legsikeresebb kislemezét Nagy-Britanniában, és ezzel egyértelműen Elvis Presley nyomaiba szeretne lépni. A Királynak ugyanis tavaly és az idei év első felében, hasonló módon jelent meg újra 18 kislemeze a szigetországban, hatalmas sikerrel.
Vágólapra másolva!

Elvis idén januártól áprilisig, kis túlzással kibérelte a brit slágerlista felső régióját, hiszen az újra kiadott kislemezek mind felkapaszkodtak legalább az ötödik helyig, és a Jailhouse Rock, a One Night/I Got Stung és az It's Now Or Never az első helyet is megszerezték a 28 éve halott énekesnek.

Most Michael Jackson szeretné egy hasonló húzással visszaállítani azokat az állapotokat, amikor még az ő slágerei uralták a kislemezlistákat, és január 23-tól hetente jelennek majd meg a már klasszikusnak számító Jacko-slágerek.

Elsőként a Don't Stop 'Til You Get Enough című, 1979-es sikerdal jön majd ki újra, ezzel párhuzamosan pedig a Thriller speciális kiadása - ez utóbbit nem lehet majd feltüntetni a slágerlistákon, viszont az összes többi, vélhetően feltűnik majd rajtuk, méghozzá nem is a harmincadik hely környékén.

Természetesen előkerülnek újra majd a Billie Jean- és a Beat It-kaliberű megaslágerek is, és a nagy roham, a slágerlisták ellen, egészen május 29-ig tart majd - ekkor a Blood On The Dancefloor-ral zárul majd Jacko nagy visszatérése.