Koncertek a vasfüggönyön innen

Bár sokszor panaszkodunk a magyarországi koncertkínálatra, azért egy szavunk se lehet, ha összevetjük a jelenlegi helyzetet a rendszerváltás előtti kínálattal. Ez persze nem jelenti azt, hogy akkor ne lettek volna jó koncertek, hiszen számos legendás zenekar járt itt, és emlékezetes történetek is adódtak, a Spencer Davis Group utcai harcba torkolló fellépésétől a még ismeretlen Nirvana koncertjéig, melyen utólag persze mindenki ott volt. A Kádár-korszak tíz legfontosabb, külföldi előadó által Magyarországon tartott koncertje. A Deep Purple-től és Carlos Santanától előre is elnézést kérünk, ők már egy kicsit későn jöttek hozzánk.

2. Free (1972)

A Spencer Davis Grouphoz hasonlóan a Free is gyakorlatilag a feloszlása küszöbén látogatott el Budapestre, ez azonban senkinek nem vette el a kedvét attól, hogy élőben lássa a korszak népszerű brit hard rockzenekarát. Mára a Free az átlagos zenehallgató számára két dolog miatt lehet ismerős: az egyik az All Right Now, amely egyedüliként élte túl a zenekart, viszont azóta is a teljes hard rock-korszak emblematikus slágere, melyet számtalan reklámban, filmben és feldolgozásban volt hallható az elmúlt évtizedekben. Ez volt 1970-ben az együttes első és természetesen legnagyobb slágere, mely eddig összesen háromszor került fel a brit slágerlistára a Free verziójában (utoljára egy remix 1991-ben), illetve egyszer három éve a Lemonescent nevű skót lánycsapat tolmácsolásában. A másik apropó, aminek kapcsán gyakran emlegetik a zenekart, az énekes Paul Rodgers, aki 2004 óta a Queen énekeseként pótolja Freddie Mercuryt, és ebben minőségében is járt nálunk két évvel ezelőtt.

1972. július 29-én és 30-án egy megfogyatkozott Free érkezett a magyar fővárosba, hiszen sem a drogproblémákkal küzdő gitáros, Paul Kossoff, sem a basszusgitáros Andy Fraser nem tartott az egyszer már feloszlott, majd újjáalakult zenekarral. Az alkalmi gitáros ezért maga Paul Rodgers lett, aki tisztességgel helytállt ugyan, de a visszaemlékezések szerint nem igazán tudta pótolni Kossoffot (akinek függősége három évvel később az életébe került). A Free előzenekara egyébként az LGT utáni második magyar szupergruppnak tartott Taurus volt, legendás zenészekkel (Radics Béla, Som Lajos, Balázs Fecó és Brunner Győző), és érthetően nagyon készültek arra, hogy megmutassák az angolokkal érkezett újságíróknak, mit tudnak, de az első nap ez technikai problémák miatt nem igazán sikerült, másnap viszont igen.

"A zenekart nem akarták leengedni a színpadról, Radics Béla a szájával gitározta az Anyám, vigasztalj c. számot, és a gitárhúr elvágta a száját, amiből ömlött a vér" - emlékezett vissza Balázs Fecó. "Az együttest kísérő angol újságírók úgy aposztrofálták a másnap megjelent Melody Makerben a koncertet, hogy a zenekar nemcsak fantasztikus technikai virtuózokból áll, hanem a gitáros szenzációs színészi képességekkel van megáldva, hisz jól alkalmazta a szájában lévő vérpatront, holott csak a száját vágta el a gitárhúr." Ez volt a Taurus talán legemlékezetesebb koncertje, míg a Free számára vélhetően annyira nem volt az, ennek ellenére a zsúfolásig telt Kisstadion egy emberként követelt ráadást a zenekartól, ám ezt a hatóságok - botránytól tartva - nem engedték. A zenekar pár hónappal később véglegesen feloszlott, Rodgers és a dobos Simon Kirke a Bad Company tagjaiként folytatták tovább.

3. Boney M. (1978)

Visszatérő probléma, hogy a hozzánk látogató külföldi előadók rendre túl későn érkeztek hozzánk. Nos, a Boney M. esetében nem lehet erről beszélni, hiszen az egyik legsikeresebb évében láthatták a budapestiek a Kisstadionban Frank Farian sztárcsapatát. Akkoriban egyébként továbbra is kevesen koncerteztek nálunk (így például egy évvel korábban a magyar rokonait is meglátogató Suzi Quatro), úgyhogy ezek után tényleg a semmiből jött a diszkó nyugat-németországi helytartóinak látogatása. Pedig nem sokkal korábban ez lehetetlenségnek tűnt, hiszen a párt illetékesei úgy érezték, hogy a Boney M. Rasputin című slágere sértő a Szovjetunióra nézve, ehhez képest nem sokkal később az együttes fellépett Moszkvában, és utána nálunk is. Ezek után viszont több se kellett honfitársainknak, és pillanatok alatt elkeltek a jegyek - ahogy az Interpress Magazin írta akkor - az "igazi jamaicai zenét, reggae-muzsikát" játszó eurodiszkó együttes fellépésére.

Annyiban stimmelt a korabeli magyar sajtó fogalmazása, hogy a Boney M. valóban jamaicai és nyugat-indiai tagokból állt (vagy legalábbis ők léptek a színpadra), ám a zene hamisítatlan diszkó volt. Igaz, bőven merítettek a reggae kultúkincséből is, de amit ők játszottak, az igen messze állt már a valódi reggae-től: így például egyik legnagyobb slágerük, a Rivers Of Babylon is lényegében egy korábbi reggae sláger diszkósított verziója volt, de Frank Farian sosem ment a szomszédba egy kis simliért. Sokan nem is bocsátották meg neki, hogy ő énekelte a férfiszólamokat, nem pedig a látványosan táncoló és ügyesen tátogó Bobby Farrell. Ami magát a koncertet illeti, természetesen óriási tömeg fogadta az együttest, lévén akkoriban a Boney M. vehette csak fel a versenyt népszerűségben az ABBA slágereivel. A tömeg láttán az együttes tagjai úgy nyilatkoztak, hogy ennyien még sosem voltak kíváncsiak a műsorukra, kivéve a kenyai Nairobit, ahol azonban egy hatalmas trópusi eső mosta el a fellépést. 1980-tól kezdve az együttes népszerűsége hanyatlásnak indult, Farian is inkább másik tátogós projektjére, a Milli Vanillire koncentrált, de a Boney M. manapság is fellép, nálunk is bejárták már a fél országot nosztalgiaműsorukkal.

4. Kraftwerk (1981)

Ahogy a Boney M., úgy a Kraftwerk esetében is segített a földrajzi közelség, így aránylag hamar láthatta a magyar közönség a rock egyik legfontosabb együttesét, majdhogynem népszerűsége csúcsán. A düsseldorfi négyes 1981. augusztus 14-én és 15-én, tehát az akkor megszokott metódusnak megfelelően kétszer is leadta látványos és futurisztikus műsorát a Kisstadionban, leadva az abban az évben megjelent Computerwelt (vagy Computer World) című album legjobb számait is. Persze, hogy ne érezzük kivételezettnek magunkat, a Kraftwerk a szocialista blokkból még egy országot tüntetett ki figyelmével, méghozzá a rendkívüli állapot előtt álló, forrongó Lengyelországban adtak nyolc koncertet.

Természetesen mindkétszer megtelt a Kisstadion (tehát kétszer 16 ezer ember volt jelen), de ezúttal semmi rendkívüli nem történt, ennek a koncertnek nem volt olyan sztorija, mint mondjuk a listánkon található első kettőnek, ha csak azt nem számítjuk annak, hogy sokan nem tudtak mit kezdeni a Kraftwerk "gépzenéjével", és egyesek még azt is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán zenének minősül-e a négy robot "computer-muzsikája". Sőt, az akkor talán legfontosabb könnyűzenei médiumnak számító Magyar Ifjúság kritikusa is leszedte a keresztvizet a zenekarról, mondván, nem is tudnak zenélni, hanem csak imitálják azt a sejtelmes fényben, miközben a zenét a gépek szolgáltatják. Ez persze nem vette el a Kraftwerk kedvét attól, hogy még kétszer (1991-ben és 2004-ben) ellátogassanak hozzánk, természetesen minden alkalommal teltház előtt játszva. A '81-es koncert kalózfelvétele egyébként fellelhető a neten is.