Kelly Clarkson az örök második

Vágólapra másolva!
Bár az elmúlt hét legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiadványa Kelly Clarkson és a My December volt, az énekesnőnek valaki mindig beleköpött a levesébe. Amerikában Miley Cyrus és a Hannah Montana filmsorozat soundtrackje, a szigetországban pedig az Editors második albuma.
Vágólapra másolva!

Amerikában a tavalyi év nyolcadik legnagyobb példányszámban elkelt lemeze a Hannah Montana című Disney-tévésorozat azonos című soundtrack albuma volt, és a sorozat főszereplőnője, a most 15 éves Miley Cyrus igazi sztár lett a tinédzserek körében.

A countryénekes Billy Ray Cyrus lánya a sorozat sztorija szerint nappal Miley Stewartként éli egy tinédzser átlagos mindennapjait, éjszaka azonban Hannah Montana néven egy hihetetlenül népszerű énekesnő. Csak közeli barátai és családtagjai tudnak kettős életéről, mivel attól fél, ha kiderülne, hogy ő egy ünnepelt sztár, nem élhetné nyugodtan a tinik életét.

Most a Hannah Montana következő filmzene albuma is megjelent, de ez már gyakorlatilag Miley Cyrus szóló debütálásaként is funkcionál, és akárcsak az előző album, ez is a Billboard lista élén nyitott, 326 ezer eladott példánnyal. Mileynak olyan nagy nevet sikerült ezzel megelőznie, mint napjaink egyik legnépszerűbb amerikai énekesnője, Kelly Clarkson, aki My December című harmadik albumával csak a második helyen kezdett - igaz, annak idején az előző és az igazi áttörést meghozó lemeze, a Breakaway is csak harmadikként rajtolt, hogy aztán még hónapok múlva is a lista élmezőnyében maradjon. A gond csak az, hogy a My December-en egyelőre nem úgy tűnik, hogy lenne egy újabb Since U Been Gone, amely felhúzhatná az album eladási számait...

Harmadik helyre esett vissza a múlt heti első, a Bon Jovi, és szintén két pozíciót zuhant az őket követő White Stripes és az Icky Thump. A Top 10-ben még egy újdonság van egyébként, ez pedig a kritika által rehabilitált énekes-dalszerző, Ryan Adams új albuma, az Easy Tiger lett. A korábban a Whiskeytown nevű alt.country zenekarban játszó Adams első szólóalbuma 2000-ben jelent meg, majd az egy évvel későbbi Gold világszerte befuttatta a keserédes-önironikus dalaival nevet szerző zenészt, akivel aztán elszaladt a ló: rákapott a heroinra, de az alkoholt sem vetette meg, és hiába adott ki sűrűn lemezeket (2005-ben például hármat is), ezek közel sem érték el az első albumai szintjét. Tavaly aztán sikerült kilábalnia függőségéből, és idén végre visszatért az igazi Ryan Adams, karrierje eddigi legjobb listás rajtját produkálva.

Beastie Boys


Tizenötödik helyen kezdett csak a Beastie Boys új kiadványa, de ha tudjuk, hogy egy instrumentális, jamelgetős albumról van szó, akkor már annyira nem meglepő ez a szerény helyezés. A The Mix Up után 21 hellyel következik az újabb friss megjelenés, amely a Pearl Jam koncertlemeze. Ezen kívül még egy Paul Simon válogatás és egy emlékezés az éppen tíz éve elhunyt hawaii-reggae királyára, Israel Kamakawiwo'ole-ra, aki 343 kilósan, túlsúlya következtében halt meg 38 évesen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!