Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

A slágerlistáról a pártlistákra - a popzenéből a politikába

Vágólapra másolva!
November végén miniszterré nevezték ki az ausztrál Midnight Oil együttes énekesét, Peter Garrettet, akinek politikusi pályafutását sokan élesen szembeállítják azokkal a nézetekkel, amelyeket még a zenekara élén képviselt. Garrettnek nehéz lesz összeegyeztetnie politikusi pályafutását a múltjával, de nem ő az egyetlen, aki sztárzenészként ment politikai pályára - összeszedtük a legnevesebbeket.
Vágólapra másolva!

Krist Novoselic

A horvát származású amerikai rockzenészt a Nirvana basszusgitárosaként ismerhette meg a világ 1991-ben. A nyakigláb Novoselic jó barátja volt Kurt Cobainnek, és annak halála érthetően igencsak megviselte, így többek között ennek köszönhetően is mondott nemet, amikor a dobos, Dave Grohl hívta új zenekarába, a Foo Fightersbe. Az együttes az utóbbi évtized legsikeresebb rockzenekarai közé került, Grohl pedig gitáros-énekesként nagyobb sztár lett, mint amikor még a Nirvanában ütötte a dobokat.

Mindezek ellenére nem valószínű, hogy Novoselic különösebben csalódott lenne, amiért ő kihagyta ezt a lehetőséget, és inkább a reflektorfénytől távol zenélget azóta is, és láthatóan más is létezik a számára a világon a rockzenén kívül.

Novoselic kezdettől fogva érdeklődést mutatott a politika iránt, és ez abban nyilvánult meg leglátványosabban, hogy a Demokrata Párt Washington állambeli választmányának is tagjává választották. Sőt, 2004-ben konkrétan szóba került az is, hogy induljon - ugyancsak a demokraták színeiben - az állam helyettes kormányzói tisztségéért, de végül mégsem állt kötélnek.

Ugyanabban az évben írt viszont egy könyvet is, melynek az alcíme ("Javítsuk meg az elromlott demokráciát!") híven tükrözi nézeteit a jelenlegi amerikai politikai berendezkedéssel kapcsolatban. Novoselic leginkább az elektori rendszer megreformálásában látja a kiutat, ennek az ügynek komoly energiát is szentel, már amikor éppen nem zenél a nyolcvanas évek legendás kaliforniai punkbandájában, az újjáalakult .

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről