Country Joe and the Fish: I Feel Like I'm Fixing to Die Rag
A cikkben már korábban idézett dal a vietnami háború elleni mozgalmak himnusza lett. Country Joe 1965 nyarán szerezte, amikor többéves szolgálat után leszerelt a haditengerészettől. "Egy napon egyszerűen beleugrott a fejembe a téma, majd harminc perc alatt meg is született a végleges verzió"- emlékezett vissza a zenész. Nem céltudatosan szerezte, hogy ezzel álljon a mozgalmak élére, hanem már napok óta dolgozott egy dalon, ami a vietnami háborúról szólt, mikor egy teljesen új dal, az I Feel Like kipattant a fejéből.
A szerzemény fekete humora az újdonság erejével hatott, a könnyen megjegyezhető refrént ("Egy, kettő, három, miért harcolunk?...") százezrek üvöltötték egyszerre a béketüntetések alkalmával. A dal egyébként a formáció legnagyobb slágere lett, melyet a szerző egyedül (vagyis a tömeggel közösen) adott elő Woodstockban. A dal eredetije úgy kezdődik, hogy a fish szót betűzi, de a legendás fesztiválon a fish szó helyett a fuck-ot betűztette a közönséggel.
Crosby, Stills, Nash and Young: Ohio
Neil Young szerzeménye a Kent State Universityn történt vérengzésnek állít emléket. Történt ugyanis, hogy az ohiói nemzeti gárda tagjai megöltek négy, háború ellen tiltakozó diákot. A történet szerint David Crosby és Neil Young épp csavarogtak valamerre, amikor Crosby odanyomta Young kezébe a Time magazin egyik példányán szereplő képet, melyen az egyik áldozat holtteste fölött zokog egy osztálytársa.
A kép annyira megrendítette Youngot, hogy azonnal dalt írt róla, melyet aztán 24 óra alatt rögzített is a zenekar. Young, mikor a szerzeményt írta, egyszerre érzett félelmet, csalódottságot és haragot, és attól félt, hogy egy egész generáció fog ebben felnőni. A dal nem keverendő össze a 19. századból származó Banks Of The Ohio című balladával, melyet többek között Johnny Cash, Joan Baez és Olivia Newton-John is sikerre vitt.
John Lennon: Give Peace a Chance
John Lennon egyik leghíresebb, általános érvényű békedala 1969-ben született. Ebben az évben Lennon az amszterdami nászútján hét napig ágyban maradt Yokóval, hogy ezzel tiltakozzon a vietnami háború ellen. Az első napok valamelyikén egy újságíró megkérdezte őt, hogy mégis mit csinálnak, mire így felelt: "Csak azt mondjuk, hogy engedd, hogy béke legyen."
Addig énekelgette ezt az egy sort a bed-in akciójuk során, míg pár hónapon belül dal nem kerekedett belőle, melyet aztán 1969. június elsején négy mikrofon és egy négysávos magnó segítségével rögzítettek. Az ágyban a békéért elnevezésű tiltakozásukat aztán Montrealban is megismételték, s a házaspár minden lehetőséget megragadott, hogy a világbéke mellett tegye le a garast.
The Doors: The Unknown Soldiers
Az ismeretlen katonákról szóló dal az első kislemez volt az 1968-as Waiting for the Sun című Doors-albumról. A szerzemény Jim Morrison reakciója a vietnami háborúra és arra, ahogy a média lefestette az eseményeket. Korábban nem fordult elő, hogy az aktuális hírek ennyire gyorsan eljutottak volna a lakossághoz, a vietnami háború tálalása ebből a szempontból is új helyzetet teremtett.
Morrison nehezményezte, hogy feltétel nélkül el kell hinni mindent, ami a televízióból ömlik, s különösen bántotta, hogy egy új generáció ebben nő fel. A dal közepén egy kivégzést imitálnak, majd a szám második felében Jim eksztatikus üvöltésben tör ki, s hirdeti, hogy hamarosan vége a háborúnak.
Creedence Clearwater Revival: Fortunate Son
A dalt John Fogerty szerezte 1969-ben, s a Willy And The Poor Boys című Creedence Clearwater Revival-lemezen jelent meg. Fogerty elmondása szerint a szerzeményt Eisenhower elnök unokája, David ihlette, aki Richard Nixon lányát, Julie-t vette el feleségül. A dal a vietnami háború alatt igen népszerű volt, s számos Vietnamról szóló film és számítógépes játék zenéje lett.
A Fortunate Son egy olyan ember gondolatait jelképezi, aki ellenzi a vietnami háborút, de támogatója azoknak a katonáknak, akik ott harcoltak. Fogerty Bill Clintonnal közösen adta elő a dalt 1999 szilveszterén. A Rolling Stone minden idők 500 legjobb dalának a listáján a 99. helyre rangsorolta a felvételt.