Mariah Carey nyerő képlete

Mariah Carey ott folytatja, ahol három éve abbahagyta, és a saját hangja helyett inkább nagynevű és profi segítőiben bízik. "Kötelezően" gyengébb folytatással állt elő a két évvel ezelőtti sikereit üldöző Kooks, nem tud igazán hibázni a belgák bezzeg-zenekara, a dEUS. A kötelező minimumot hozza a vissztérő progrock-szupergrupp Asia, és a nyolcvanas évekbe kalandozik vissza a franciák új elektronikus kedvence, az M83. Lemezajánló.

dEUS: Vantage Point

Várakozások: Mindenféle műfaj felett és alatt áll a belga dEUS, amely hamvaiból támadt fel az új évezred első évtizedének közepén. Feltámadt, hisz megelőzőleg a kilencvenes évek egyik kultikus európai együttesévé vált, többek között az olyan slágereknek köszönhetően, mint a Suds & Soda vagy a Little Arithmetics. Az együttes az angolszász rockhatások mellett magán viseli a tipikusan kontinentális európai art-rock stílusjegyeit is, ezért különösebb előképzettség nélkül is élvezhető, könnyen befogadható zenét játszik. A zenekar amúgy 1989-ben alakult, s a kezdeti felállása olyannyira kicserélődött, hogy mára nincs közöttük egyetlen alapító tag sem. Az egyetlen biztos pont a zenekarban a filmrendezői karrierrel is rendelkező Tom Barman, aki afféle szellemi vezérként képes újra meg újra megújulni. Legutóbb 2005-ben egy négy éves hiátus után tért vissza a Pocket Revolution-nel, ereje teljében, s most három évvel később megjelentette a folytatást is.

Eredmény: A dEUS ott folytatja, ahol abbahagyta, és ahogy megszokhattuk tőlük. Vagyis ismét valami egészen más lemezt jelentetett meg, mint eddig, megtartva a fő stílusjegyeket és felvéve új elemeket. Az első kislemeznek a nagyszerű The Architect-et választották, mely egyértelmű rokonságot mutat Beck zenei felfogásával. A kollázs-zene, a legkülönfélébb műfajok fúziója jellemzi az egész lemezt. A nyitó When She Comes Down már már rapbe hajlik, de a funkos lüktetés az egész lemezt végigköveti. Az Oh Your God olyan, mintha a Noir Desirt keresztezték volna az R.E.M-mel. Aztán az Eternal Woman a kilencvenes évek dEUS-át idézi, kellemesen merengős darab, csakúgy mint a Smokers Reflect, vagy a katartikus, együtténeklős zárószám, a Popular Culture. A hegedű ezen a lemezen háttérbe szorul, szinte észrevehetetlen, a gitárok és a zongora dominálnak. A lemez különösebben kimagasló dal nélkül csordogál végig, ám azt nem mondhatnánk, hogy unalmas darab lenne.

Kiknek ajánlható: A dEUS rajongók nagy valószínűséggel nem fognak csalódni benne, ám mindenkinek ajánlható, aki szereti a stílusoktól független gitárzenét.

Olyan, mint: Maga a dEUS: változatos, helyenként slágeres, másutt meglepetésekkel tarkított.

(DG)