Lucy gyémántokkal az égen - LSD és rock a hatvanas években

Az LSD a hatvanas évek végén a popvilág legdivatosabb tudatmódosítójának számított, feltűnése nagyban átrajzolta a rockzene térképét is. Pszichedélia Angliában és Amerikában, LSD-ihlette zenék négy évtizeddel korábbról.

Minden magyarázkodás ellenére a BBC betiltotta a Lucy...-t, melyet így nem is lehetett hallani a rádióban. Az LSD rövidítést azonban a Beatlesnél sokkal nyilvánvalóbb módon is becsempészte egy dalába a korszak népszerű bandája, a Pretty Things. A keményebb rhythm & bluesból induló zenekar a korszellemnek megfelelően 1967-től pszichedelikus popra tért át: a rövid bluesos, rockos attakokat felváltották az elszállt, melodikus és elomló darabok, no meg az akkori divatos stúdiótechnika, a jellegzetes pszichedelikus effektek és az olyan hangszerek, mint a mellotron. Ennek megfelelően 1968-as albumuk, az S.F. Sorrow (mely egy időben lett felvéve az Abbey Road stúdióban két másik pszichedelikus klasszikussal, a Sgt. Pepper-rel és a Pink Floyd első lemezével) a pszichedelikus korszak kulcslemezei közé tartozik. Az LSD című dal egy kislemez B-oldala volt 1966-ban, és bár hivatalosan az angol gazdaságról szól, a kikacsintás teljesen nyilvánvaló.

The Pretty Things - LSD

Azon a fázison, amin a Pretty Things átment, a Kinks kivételével az összes fontosabb korabeli brit zenekar is keresztülment a Who-tól a Creamig, de "A" pszichedelikus angol együttes egyértelműen a Syd Barrett vezette Pink Floyd volt. Barrett a Floyd alapító tagja és fő dalszerzőjeként a korszak egyik legegyénibb és legtehetségesebb figurája volt, aki már kezdetben is nehezen kezelhető embernek számított, de a kábítószerezés, és főleg a mértéktelen LSD-fogyasztás teljesen tönkretette az amúgy sem teljesen egészséges zenészt. Előtte azonban még ő volt a Pink Floyd első korszakának motorja: látványos fény-show-val kísért koncertjei az űrbe katapultálták nézőközönségüket, és első albuma pedig a mai napig a rocktörténet mérföldkövének számít. A Piper At The Gates Of Dawn című album beleharap a space-rockba ugyanúgy, mint ahogy a brit folkhagyományokhoz is hozzányúl a maga semmihez sem hasonlítható módján. A popzenében szokatlan képekkel, szövegekkel operáló lemez kicsit túlzottan is előremutató volt a maga korában, úttörő jelentőségét azonban már akkor sem kérdőjelezték meg.

Barrettet 1968-ban, látványos leépülése eredményeként kitették a Pink Floydból is, de akkor még volt benne annyi erő, hogy folytassa szólóban, és készítsen két zseniális lemezt, amelyek akkor természetesen a kutyát sem érdekelték, de azóta több generáció is ezen nőtt föl, és mai napig számos előadó tartja fő inspirációjának Syd Barrett zenéjét. 1970-től kezdve az állapota tovább romlott, és néhány elvetélt kísérlet után Syd felhagyott a zenéléssel, és teljesen visszavonult. Elhízott, a haja kihullott, és szellemileg teljesen leépült - így élte az életét egészen 2006-ig, amikor is cukorbetegsége szövődményeként meghalt.

Pink Floyd - See Emily Play

Átlebegett az LSD-korszakon a Rolling Stones is, melynek azonban a pszichedelikus albuma, a Their Satanic Majesties Request problémás korszakban érte a zenekart, ezért nem lett túlzottan sikeres, és a Stones nem is erről számít nevezetesnek azóta sem. Annál inkább a pszichedelikus korszak jelképes alakja, a skót folk-trubadúr, Donovan, aki számos dalában hirdette az LSD-fogyasztás előnyeit, és lett így könnyű célpontja a hírességekre specializálódott Drug Squadnak, mely le is tartóztatta az énekest, aki azonban megúszta a komolyabb büntetést. Az ő legnagyobb slágere a Sunshine Superman volt, mely Amerikában is befuttatta Donovant, pedig a dalban több LSD-utalás is hallható.