Családfaállítás spanyol módra

2010.04.19. 13:38

Míg Eszenyi Enikő a Szent István körúton dirigál, addig párja, Kamondi Zoltán a Víg kamaraszínházában, a Váci utcai Pesti Színházban állította színpadra Pedro Almodóvár 1999-ben készült eposzát, a Mindent anyámrólt. A színpadi verziót egy ausztrál író jegyzi, benne bizarr keret fogja egybe a filmből ismert történetet. Epres Attila dögös traveszti, Hegyi Barbara zavarban van, közben görögnek a kisszobák. Figyelem, filmrendező rendez filmrendezőt.

Pedro Almodóvar Mindent anyámról  című filmje annak idején a létező összes díjat besöpörte, a cannes-i legjobb rendezéstől az idegen nyelvű moziért járó Oscar-díjig. E dicsőséges menetelés után pár évvel a színpadra is felkéredzkedett a fiát elvesztő Manuela története, egy ausztrál író, Samuel Adamson átiratában.

Maga a sztori tulajdonképpen nem sokat változik a színpadi verzióban, de a szerkezet igen. A kísérteties kerettörténettől minden a feje tetejére áll. Esteban családfaállító játéka zajlik a színpadon, hiszen ő írja, rendezi és játssza élete, illetve halála történetét.

Esteban (Varju Kálmán) apa nélkül nő fel anyjával, Manuelával (Börcsök Enikő). Egy régi félbetépett fénykép hatására anyjának szegezi a nagy kérdést: ki az apa? De mielőtt anyja rászánja magát, hogy feltárja a múlt sötét titkait, Estebant elüti egy autó. Manuela útnak indul fiatalsága színhelyére, hogy megkeresse Lolát, a fiú apját (szintén Varju Kálmán), aki azóta bögyös transzvesztitaként keresi kenyerét Barcelonában. Az asszony útja során különböző női sorsokat keresztez, megismerkedik az AIDS-vírussal fertőzött terhes apácát, Rosát (Tornyi Ildikó, a filmben Penélopé Cruz alakította), és találkozik régi ismerősével, a szintén transzvesztita Agradóval (Epres Attila). A sors fintorának köszönhetően élete úgy alakul, hogy fia kedvenc színésznője, Huma Rojo (Hegyi Barbara) asszisztense lesz.

Nemcsak "színház a színházban"-szituációval állunk szemben, színház van itt a köbön. A vágy villamosá-nak zárójelenete újra és újra visszatér, de a Vérnász-ból és Az élet álom-ból is kapunk ízelítőt. Képzelet és valóság játéka, hol a határ? Esteban is ezt kérdezi. A színházi előadás nemcsak keret, hanem mindent átszövő vezérfonal. Egy-egy jelenetnél a fiú felkiált, leállítja a próbát, rajtakapjuk, amint a függöny mögött csókolózik Huma Rojóval, aki egyébként leszbikus. Mikor van játék, mikor nincs? A nem-játék is játék. Ennek köszönhetően jól össze is vagyunk zavarodva, folyamatosan kizökkenünk, és ezáltal a történet is veszít mélységéből. A kuszaság a katarzis rovására megy.

Fotó: Gebauer Hanga
Nézz még képeket!  |  Fotó: Gebauer Hanga


Egy film színpadi adaptációjánál mindig érdekes, hogy milyen szcenikai megoldásokkal ültetik át a mozgóképet a deszkákra. Nagyon jó ötlet, hogy Kamondi kis gördülő szobákba zárja a jeleneteket (ezeket komoly stáb mozgatja), a díszletért felelős Árvai György Almodóvar bizarr kacifántos-színes világát mintás tapétás IKEÁ-s mintaszobákkal helyettesítette. Marina Sremac jelmeztervező jól eltalált ruhákba bújtatta a szereplőket.

Varju Kálmán könnyed játékkal teszi színpadra Esteban szerepét és derekasan helyt áll saját transzvesztita apjaként is. Nina és Rojo hisztérikus szerelmi kettősében inkább Majsai-Nyilas Tünde hozza élethűen a heroinista fiatal színésznőt, míg Hegyi Barbara méltóságteljes sztárként jelenik meg, de a szerelmi részekben már hiteltelenebbül, feszengve alakít. A Manuelát megformáló Börcsök Enikő játéka szikár, egy tömbből faragott, otthon van Almodóvár és Kamondi világában is.

Az előadás legnagyobb ziccer szerepe egyértelműen a transzvesztitát alakító Epres Attiláé. Nem véletlen, hogy hatalmas tapsot is kap. Jaross Viktória koreográfiáját dicséri, hogy sem Epres, sem az előadás végére Lolává alakuló Varju nem mozog idegenül a szerepben, manírjaik pontosan illenek az általuk megformált kétnemű figurákhoz. Az is rögtön kiviláglik, hogy Tornyi Ildikó cserfes naivaként mennyire lubickol Rosa nővér szerepében, talán kissé túl egyszínű is marad alakítása, pedig karaktere többet is elbírna. Szegedi Erika, Csőre Gábor, Juhász István, Hullan Zsuzsa, Tarr Judit több szerepben is feltűnnek, s megbízható támaszai az előadásnak.

Fotó: Gebauer Hanga
Nézz még képeket!  |  Fotó: Gebauer Hanga

Ami azonban az előadás előrehaladtával egyre zavaróbb lesz, az a ritmus. A szereplők folyamatos stand-upjai a függöny előtt rendszeresen megakasztják a cselekményt.  Már eleve a sok díszlettologatás miatt kialakul egyfajta tempó, de a nem-lineáris történetvezetés, a széttöredezettség, az állandó "színház a színházban"-effekt folyamatosan kizökkenti a nézőt. Az ismétlés dramaturgiája, ami filmen nagyon izgalmasan tud hatni, a színpadon már erejét veszti, csak széttartja, mintsem erősítené az előadást. Mindezt sajnos a mondanivaló bánja, pedig amúgy merész ötlet egy ilyen szókimondó, a homoszexualitásról nyíltan beszélő darabot a Pestibe vinni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK