VIP a beton lőállás mögött: bejárás a Parkba

Vágólapra másolva!
Előfordulhat, hogy a Zöld Pardon hatóságokkal való hadakozása miatt alig egy-két nap eltéréssel nyit majd ki a Rákóczi híd budai és pesti oldalán épülő két új szabadtéri szórakozóhely. A pesti oldalon épülő és a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyeként hirdetett, kilencemeletnyi banánt is elbíró konténerekből épült Parkot jártuk körbe az építész-szervezővel. Öt zenei helyszín lesz, építési engedélyt nem kért tőlük a kerületi önkormányzat, a papírral és a hanggal szerintük nem lesz gondjuk. A képzőművészet a bunkerbe, az étkezési egység a dombra épül, a beléptetés komputerizálva lesz. Május elején nyithat. 
Vágólapra másolva!

A sittet már rég elhordták, a terület most egy szántás előtti földre emlékeztetne, ha nem mászkálnának rajta a munkagépek és színes védősisakos munkások. Így viszont nyilvánvaló, hogy építkezés folyik a Soroksári úton, az OBI áruházzal szemben. Ez lesz majd Budapest legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, és bár a látottak alapján nehéz elképzelni, a szervezők biztosak benne, hogy május 3-án nyit. Az [origo] Rimóczi Imrével, a területet tervező Dinamo Építészcsoport vezetőjével járta be a Parkot.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kilencemeletnyi banánt is elbírnának! Kattintson és lásson még többet!

Hatalmas méretén kívül az új szórakozóhely legfőbb extrája, hogy használt hajózási konténerekből épül. Ezek folyamatosan érkeznek Horvátországból, és annak ellenére, hogy használtak, Rimóczi szerint teljesen biztonságosak. Egyenként 32 ezer kilót kell kibírniuk akár úgy is, ha kilencemeletnyit pakolnak belőlük egymásra banánnal megrakva. Itt legfeljebb csak kettő kerül egymásra, néhány közülük már áll, a pultot is kivágták. A konténerek használata egyébként mostanában elég divatos, még luxuslakásokat is alakítanak ki bennük.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A pult. Kattintásra galéria nyílik!

A szórakozóhely magánberuházás eredményeként jön létre, a területet a nyári szezonra vette bérbe a fővárostól a Kultúrtér Kft., április végétől szeptember végéig üzemel majd. Az építész korábban a margitszigeti Holdudvar és a Mignon tervezésével melegített a jelenlegi munkára. Több helyszín szemrevételezése után októberben kezdték a tárgyalásokat. Az engedélyekre vonatkozó kérdésünkre az építész elmondta, hogy az építészeti és egyéb tervek a szakhatóságokkal egyeztetve készültek, és "amit ők kértek, azt teljesítették". Terveik szerint a május 3-i nyitásra az összes hiányzó engedélyt beszerzik; működési engedélyük már van, Rimóczi szerint a kerületi önkormányzat előzetes állásfoglalása szerint építési engedély ide nem kell. A vállalkozás hátterében két szórakozóhely-üzemeltetésben gyakorlott ember áll, egyikük Pálffy András, a Zöld Pardon volt szakmai vezetője, a másik Juhász Dávid, aki a Morrison'sok tulajdonosa.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A területet a Soroksári úton kívül két vasúti töltés határolja, nagyjából háromszög alakban. Az így közrezárt, 11 ezer négyzetméternyi területen öt különféle zenei helyszínt alakítanak ki, amit a helyükre állított konténerek miatt most már nagyjából a munkagépek között sétálva is el lehet képzelni.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A képzőművészet a bunkerba kerül. Kattintson!

A Soroksári útról belépőt egy előkert fogadja, ahol napközben meccseket és egyéb sportközvetítéseket lehet nézni. Innen pár lépést továbbhaladva a tízezres kapacitású nagyszínpad előtti téren találja magát az ember. Jobbra felmászhat egy kis - és jelenleg a szürkeségből egyedüliként kizöldellő - dombra, ahol az étkezési egységet helyezik el, a tervek szerint "nem nagy választékú, de jó minőségű ételkínálattal". Bár ezen a helyszínen programokat nem terveznek, érdekesség, hogy itt lesz a terület mértani közepe, ami egy nagy platánfa. Innen jobbra a kulturális egység felé lehet indulni: az egykori remíztől egy föld alatti bunkert örököltek meg az új bérlők, aminek 12 helyiségét látogatásunkkor épp nagy iramban festették. A korábban hajléktalanok által lakott és nyakig összeszemetelt helyiségekben kiállítások lesznek.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Ott lesz az étkezde. Még több kép kattintásra!

A kultúrszekció mögött, a terület déli végében lesz a kétemeletes ún. Retró kert, ahol két elektronikus zenei DJ tud majd egyszerre pakolni a konténerek által kialakított két tánctéren. A kerítés mentén továbbhaladva egy beton lőállással a közepén alakították ki a VIP-részt. Átellenben, a terület északi oldalán a nagyszínpadtól balra kajakonténereket és vizesblokkokat építenek fel a napokban.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
VIP. Kattintson!

A biztonságos tömegirányítás miatt a Soroksári úton a közlekedési lámpákat hamarosan átalakítják, a beléptetés számítógépes rendszerre lesz ráirányítva, így látható lesz, épp mennyi ember tartózkodik bent. A parkolót az OBI melletti üres területen alakítják ki.

A koncerteket este 8-10 közötti időszakra lőtték be, a nagyszínpad hangszórói a kb. 300 méterre lévő, az OBI által leárnyékolt Dunára néznek majd. A legközelebbi lakóházak szintén nagyjából 300 méterre találhatók északi és déli irányban, de Rimóczi szerint ők továbbra is inkább a vonatokból fognak többet hallani, mint belőlük, így a hanggal nem lesz gond. Este tíz után már amúgy sem terveznek élőzenét. A nyitóbulit a downtempó egykori bécsi császárával, Richard Dorfmeisterrel tartják, a többi program, ahogy a weboldal is, egyelőre alakul.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kattintásra galéria nyílik

A céljuk Rimóczi szerint egyébként az, hogy kulturális brand legyenek, ezért különféle programokkal napközben is nyitva lesznek (erről korábbi cikkünkben írtunk). És mint mondták, a híd túloldalán felépült Zöld Pardonnal nincsenek haragban, a nyarat várhatóan egymás között felosztó két szabadtéri helyszín között a kapcsolat jó.