Ingyen Sziget húsz éven át egy csapatnak

Vágólapra másolva!
A Sziget vetélkedőjének első körében bikinis csajokról, hippikről vagy atomerőműről kell kreatív képeket készíteni. Aztán még több kör jön, húszéves bérlet a főnyeremény.
Vágólapra másolva!

A húszéves Sziget vetélkedőt hirdetett kalandvágyó csapatoknak, amelynek fődíja húsz évre szóló ingyenes belépő az összes Sziget Fesztiválra. Első körben kreatív képeket kell feltölteni előre megadott témákban - ezek a többi információval egyetemben itt láthatók. Olyan képekért lehet pontokat kapni, hogy pl. az egész csapat csupa ünneplőben jelenik meg egy koncerten, vagy kínai étteremben a pincérrel kungfuzik, fánkot eszik egy rendőrrel, esetleg egy atomerőmű reaktoránál pózol (utóbbiért nagyon sok, 20 pont jár). Vannak nehezebben vizualizálható témák ("Csapattag eladja a lelkét a Szigetnek"), meg könnyebbek is ("Csapattag 20 bikinis lánnyal") illetve olyanok is, hogy "Egy hippi tart egy 'Weed kills' táblát". A képes körben legtöbb pontot elérő 60 csapat egy 20 órás online vetélkedőbe jut be, ahol az első három helyezett csapat mindegyik tagja nyer egy-egy idei hetijegyet. Az utolsó körben nekik már a fesztiválon kell küzdeniük 20 órán át a Sziget-örökbérletért.