Rémálmokat okoz az Alt-J

Alt-J: Fitzpleasure
Vágólapra másolva!
Alig nyerte meg az év brit albumáért járó Mercury-díjat az Alt-J, máris közzétett egy szürreális és nyugtalanító új videoklipet a Fitzpleasure című dalához.
Vágólapra másolva!

Bár a dalhoz korábban készült már egy videoklip, azt Alt-J biztosra ment, és csinált most még egyet, amelyről többet is fognak beszélni, mint az elsőről. A francia Emile Sornin által rendezett videóban lepusztult, lakótelepi környezetet láthatunk, de ez az egyetlen, ami realisztikus elem, ugyanis a szereplőknek mind akad valami ijesztő testi furcsaságuk: az egyiknek egy nyelv van a szeme helyén, a másiknak a tarkóján is arca van, másoknak lehetetlen szögben állnak a végtagjaik és így tovább.

A Breezeblocks és a Tessellate után tehát egy újabb emlékezetes klipet köszönhetünk az Alt-J-nek, és messze még az év vége!