Petőfitől nem volt idegen a belezős horror

zombi irodalom
Itt egy leány, két béka ül szemén, / Nyúzott patkány van orrának helyén, / Hosszú férgekből vannak fűrtjei, / S őt félkígyó-félember öleli. / Ily szörnyeket lát lázas képzetem. / Elkergetném s el nem kergethetem. / Mindenki alszik. Csak magam vagyok / Nem alvó. Csend van, csak fogam vacog." (Petőfi Sándor)
Vágólapra másolva!
Tolvaj Zoltán kétkötetes költő, műfordító, az utóbbi hónapokban különös projektbe kezdett: fogta a klasszikus magyar irodalom legnagyobbjait ábrázoló híres fényképeket, és a Photoshop segítségével véres szájú zombit faragott az írókból-költőkből.
Vágólapra másolva!

Hogy miért? Mert előszeretettel kísérletezik a klasszikus magaskultúra és globális tömegkultúra különböző elemeinek keverésével, és amúgy is sok idejét tölti azzal, hogy olyan idézetek után kutat a magyar irodalomban, amelyek átértelmezik az adott szerzőről és költészetéről kialakult képet.

Tolvaj Zoltán az olcsó horrorfilmeket idéző, ijesztő zombiportrék mellé az adott művésztől választott egy olyan részletet, ami kapcsolatba lép a felidézett rémisztő minőségekkel. Így a bizarr képeken és a hozzájuk rendelt idézeteken keresztül eddig ismeretlen oldalukat mutatják a klasszikus irodalmi kánon legnevesebb szerzői: az élet nagy kérdéseit felvető írók-költők a halállal farkasszemet néző, félelmetes emberszörnnyé válnak, ugyanakkor a photoshopolt képek gúnyt űznek a nagy művészek fennkölt és komoly ábrázolásából. A zombiirodalmárok teremtőjét Petőfi rémálmairól, a jelenkor fiatalságáról és az élőhalott költészetről kérdeztük.

Mi a közös a zombiseregek és a klasszikus magyar irodalom nagyjai között?

A kapcsolat elég direkt. Jól emlékszem, ahogy a 80-as évek végén az általános iskolában komoran lógtak a méregzöld tábla feletti sivár falon a Nyugatosok. Az is egyfajta instagram volt, csak éppen puritán, szűrők nélküli. Móricz Zsigmond egyik kissé ijesztőre sikeredett portréjáról például mindig a Metallica frontembere jutott eszembe, a Rock Power magazin címlapjáról.

"Engem a fogak hidegsége kísért; és megdöbbenek magunkon, vakmerők, kik e vak fogakból házakat faragunk magunknak." (Babits Mihály) Forrás: Tolvaj Zoltán

Azokat a szerzőket tekintjük érinthetetlen klasszikusnak, akik már meghaltak, és azóta volt idejük beépülni az irodalmi kánonba.

A szerzők bizonyos szempontból eleve halottak, hiszen csak mint névalakok léteznek. Ennek az elgondolásnak komoly irodalomelméleti hagyománya van, és erre reagált például Pollágh Péter költő is egyik elhíresült mondatával: "A szerző halott, de néha kikúr a sírból."

A zombiképek segítségével én is leszámolok a múlt kísérteteivel. Viccnek-fricskának már morbidak, de a kép és az eredendően fajsúlyos idézetek közti cinikus, ellentmondásos kapcsolat miatt remélem befogadói elégedettséggé oldódik a kezdeti meghökkenés.

"Ijedt-kerek nagy szeme kimeredt, / Lehetett látni benn a kék eget, / Amint a Nap sütött a holt felett." (József Attila) Forrás: Tolvaj Zoltán

Hogyan választottad ki az írókat és az idézeteket?

Egyszerűen bevillant sorra a több száz ikonikus arc, akikkel együtt felnőttem. Kamaszkoromtól fogva ott hevertek a szobámban, kötetek hátlapján, antológiákban, kinyomtatva a falon, patetikus őrangyalokként.

Szerinted mit szólna Petőfi, ha zombiként látná magát egy képen?

Petőfitől nem teljesen idegen a horror, de szerintem nem lenne nagyon oda ezekért a képekért. Úgy hírlik, valójában keményen önmenedzselő karakter volt, hihetetlen pontossággal használta a kor médiumait, pedánsan használta a saját imázsát, kiváló időzítéssel járatta csúcsra az aktív és dinamikus költőszerepet. Szerintem értetlenül csóválná a fejét és fintorogna! Arany János viszont biztosan értené a "tréfát". Hülyeségnek tartaná, de értené.

Itt egy leány, két béka ül szemén, / Nyúzott patkány van orrának helyén, / Hosszú férgekből vannak fűrtjei, / S őt félkígyó-félember öleli. / Ily szörnyeket lát lázas képzetem. / Elkergetném s el nem kergethetem. / Mindenki alszik. Csak magam vagyok / Nem alvó. Csend van, csak fogam vacog." (Petőfi Sándor) Forrás: Tolvaj Zoltán

Mit jelent az, hogy Petőfitől nem idegen a horror?

Weöres Sándor Három veréb hat szemmel című versantológiájába bekerült Petőfi Sándornak egy kevéssé ismert, elég durva rémálom-leírása. Van benne minden: belekből összeszőtt kolosszális Tüphón, akasztások, végtagnyiszálás, patakzó vér, vagyis minden, ami a mostani horrorfilmekben, különösen a torture porn alműfajban gyakorta felbukkan. Mesteri vers, de a stílusa nem jellemző Petőfire, sokkal több benne a szorongás a megszokottnál.

Álmos vagyok és mégsem alhatom

Álmos vagyok és mégsem alhatom;
Ébren vagyok és mégis álmodom.
Gyertyám pislog komorhomályosan,
Mint a lidérc, mely temetőbe van;
S ki nem merem kezemet nyujtani:
Elvenni hamvát vagy eloltani.
Ágyamban fekszem mozdulatlanul.
Előttem el rém rém után vonul.
Hiába húnyom be szemeimet,
Látom még akkor is e rémeket.
És milyen rémek, milyen alakok!
Arcomról hideg izzadás csorog.
Ott mély árokban egy koldús halott,
Fölkél és rágja a koldúsbotot.
Kemény. Beléje törnek fogai,
Látom szájából a vért omlani.
Itt egy öreg cigány, a deresen,
Ütik, verik kinoskeservesen,
Vernek le róla húsdarabokat;
Fájdalmában, mint a kutya, ugat.
Hát az mi ott? torony vagy óriás?
S mit mível? kútat vagy sirgödröt ás?
Nem sír lesz az, nem. Kút; mert ott hever
Mellette a nagy százakós veder;
Most leereszti a roppant vedert...
Nem víz, de vér, mit e kútból kimert.
Itt egy ifjú, ki lenyakaztaték,
Viszi fejét, markolva üstökét,
S szólván: "nem én, de te vagy a zsivány!"
Bedobja azt a bíró ablakán.
Ott akasztófa, rajta csecsemő;
A csecsemőnek anyja odajő,
Megfogja lábát, s húzza, húzza le,
S körűltáncolja a bitót vele.
Itt egy leány, két béka ül szemén,
Nyúzott patkány van orrának helyén,
Hosszú férgekből vannak fürtei,
S őt félkigyó-félember öleli. - -
Ily szörnyeket lát lázas képzetem.
Elkergetném s el nem kergethetem.
Mindenki alszik, csak magam vagyok
Nem alvó. Csend van, csak fogam vacog.
"Hisz egymáson élősködve élünk, / más halálán életet cserélünk: / a föld rendje ez. // Testvér itt a kő, fa, állat, ember, / testvért eszem lucskos gyötrelemmel / s testvérem megesz." (Weöres Sándor) Forrás: Tolvaj Zoltán

A nagy írókról azt tanuljuk a gimnáziumban, hogy fennkölt dolgokról írnak fennkölt módon, miközben az osztályterem falán évekig nézzük mosolytalan fényképüket. A projekted mintha rombolná ezt a szemléletet, és átjárná valamiféle bálványledöntő hevület.

Nem, dehogy rombolja, ez csak egy játék, ha kissé morbid is. Persze arcvesztésre, imázsrombolásra játszik, de imázsépítésre ezeknek az íróknak régóta nincs szükségük. Ez még talán belefér egy olyan haladó hagyományszemléletbe, ami szalagavatói díszbőrkötés helyett a jelenkor ifjúsága számára vonzóbb sminkben mutatja be a tankönyvi arcokat.

A költők mint élőhalottak... ez lenne a vonzó smink?

A költő, író eleve annyit papol az elmúlásról, folyamatos veszteségről, konkrétan a halálról, hogy kezdetben szinte érintetlennek tartjuk a személyét. De ezeken a képeken az olcsó tömegkultúra provokálja a szövegeket, és így láthatóvá, élővé válik a sorok között kísértő halál. Ha valami feltámad, az valójában eleven, él, tovább létezik. Őrizzük békében ezeknek az íróknak és költőknek az emlékét, hiszen el sem távoztak innét. Ma is köztünk járnak.

"És fölruházlak én, ne félj, / ne lásson meztelen az éj, / a szenvedést kapcsold nyakadra, / mintha kerek vércsík fakadna" (Nemes Nagy Ágnes) Forrás: Tolvaj Zoltán

"hirtelen belémnyilalt a sötétben / a rémület, hogy egyszer meghalok, / s azt sem tudom már akkor majd, hogy éltem, / s hogy fákat láttam, holdat és napot" (Faludy György) Forrás: Tolvaj Zoltán

Mit gondol a zombivá maszkírozott írókról: jó poén vagy ízetlen tréfa?

Szavazzon!

Jó poén vagy ízetlen tréfa?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!