A szürkék mindenhol ott vannak, mégsem látja őket senki. Mindenki jól felfogott érdeke, hogy még a létüket is tagadja. Sokkal több helyre beférkőztek már, mint hinnénk. Minden hivatalos szerv tagadja létüket, de ennél világosabb bizonyíték nem is kellene a működésükre.
Mégis volt pár bátor magyar ember, akik saját biztonságukat is kockára téve állításokat hoztak nyilvánosságra róluk. Ezek alapján úgy tűnik, a magyar irodalomban többen tudtak a szürkékről, mint gondoltuk volna, talán egy titkos ellenálló hálózatot is alkottak.
Nézzük, milyen információkat hagyományoztak ránk a magyar írók róluk.
Ady Endre a rá jellemző vakmerő daccal választotta le magát a szóban forgó háttérhatalmak érdekeiről. Azt írta:
Én nem leszek a szürkék hegedőse.
Valóban egy összeesküvést látunk itt, ami a magyar irodalomban is nyomott hagyott? Így próbáltak üzenni nekünk legnagyobb íróink „róluk”?
Természetesen nem.
A viccet félretéve: egy irodalmi játékról van szó, amit Sirokai Mátyás kezdett el blogján. A háromkötetes fiatal költő egyszerűen olyan - valódi - idézeteket posztol Szürkék a magyar irodalomban nevű Tumblr-oldalára, amelyben szürkékről van szó. Ezek a töredékek együtt azt a hatást keltik, hogy összefüggenek egymással: úgy tűnik, mintha Ady Endre és Moldova György ugyanazokról a szürkékről beszélne.
Pedig nem is.
Az öncélú irodalmi mókázás rámutat arra, hogy a kontextusból kiragadott idézetek összeolvasása milyen spekulatív értelmezéseket képes generálni, ezzel demonstrálja az összeesküvés-elméletek keletkezését is.
(Persze attól még üldözhetnek valakit, hogy üldözési mániája van – vagyis végül is nem zárnánk ki a szürkék létezésének lehetőségét.)
Sirokai Mátyás legutóbbi, A káprázatbeliekhez című kötetében is az égi szférákba küldi a költészet szondáját: a könyv az űr nyelvén énekli meg az égi mechanika szépségét, az emberi kozmosz sötét oldalát és az Első Föld mítoszát, ahogy az a fülszövegben áll.
Idézet A káprázatbeliekhez-ből
Mindannyian két testbe születünk, senkit nem adnak egyedül az űr karjaiba. Második önmagunk alakja felrémlik olykor előttünk, s ha van magány, amiért elcseréljük a sokaság örömét, páros magányunk az. Távozásunk percében másikunk kilép felettünk egy zsilipajtón, és sétára indul a teljes csend mélyföldjén. Súlytalan léptei könnyítik lépteinket, és ahogy keze a kezünkkel mozdul, lélegzetvételnyi időre félrehajtja a sötétség szövedékét, mely elválaszt bennünket egymástól.Nem a szürkeblog az egyetlen tematikus idézetgyűjtemény, aminek Sirokai blogot szentelt. A Verstronauton olyan versidézetek szerepelnek, amiben az űr fontos szerepet kap.
„Első pillantásra nem sok hasonlóságot találni a költők és az űrutazók között. Az asztronauták végtelenül fegyelmezett és gyakorlatias emberek, a költők jelentős része pedig valóban született álmodozó.
Valami közös mégis van bennük: a saját világuk határait feszegetik.
Mondhatjuk úgy is, hogy a költők a nyelv asztronautái” – meséli a Verstronaut blog kiindulópontjáról a költő.
Sirokai a Lelkigyakorlatok világirodalmi versblog egyik szerkesztője is – itt tűnt fel neki, hogy a nagy költészetben mindig jelen vannak az égitestek.
Mintha ezek a versek újra és újra megadnák koordinátáinkat a kozmoszban.
Izgalmas volt, amikor átfésülte a magyar irodalmat kifejezetten űridézetekre vadászva. „Kiderült, hogy már a középiskolás szöveggyűjteményben is megtalálhatók a verstronauták, olyan versekben, amikkel kapcsolatban ez akkor fel sem tűnt.”
Öt űridézet a magyar irodalomból
"Fekszem hanyatt a föld sötétzöld szőnyegén,"tüzes súlytalanságba öltözötten,
mint az űr meghódítói -
legszebben a szerelmesek ünnepelnek:
meztelenül"
(Szilágyi Domokos)
"Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod."
(József Attila)
Amikor felvetem Sirokainak, hogy végül is a csillagos égre felpillantó, parányiságát elemi fájdalomként megtapasztaló ember toposza tulajdonképpen egy közhely a költészet eredetéréről, így válaszol:
„A költészet eredete éppen olyan homályos, mint magáé az emberé. Viszont az izgalmas, hogy szinte minden mítosz az égből eredeztet bennünket. De hogyan születtek a mítoszok? Nem valószínű, hogy ilyen összetett alkotások csak úgy létrejönnek attól, hogy esténként az eget nézegetjük. Az biztos, hogy a költészetnek kezdettől fogva szerepe volt az eredettörténetek születésében. Egy sci-fi rajongó költő számára pedig nincs izgalmasabb az első űrhajóknál: az utaztató verseknél.”