Gőzerővel épül a fesztiválváros a debreceni Nagyerdőn, szerdán nyit a jubileumi Campus Fesztivál. Érkezik a The Prodigy, a Bingo Players, Alle Farben, Lukas Graham és a hazai fesztiválkedvencek is. 

Tizedjére rendezik meg a debreceni Campus Fesztivált, ahol 17 helyszínen 500-nál is több program közül válogathatnak majd a fesztiválozók.

Lesznek családi progamok is: a Gyerekligetben gólyalábasok, mocsárjárók, zsonglőrök és Vitéz László vásári bábetűdök szórakoztatják majd a legfiatalabb fesztiválozókat, és a Vidámpark is kedvezményekkel készül. 

A Campus Fesztivál helyszíneForrás: Campus Fesztivál

A több mint 100 éves Víztorony, vagy a Nagyerdei Stadion már emblematikus építménye a fesztiválnak, idén pedig egy 30 méter magas óriáskerék is lesz a fesztiválon, a Campus Eye. Az óriáskerékről rá lehet látni a nagyszínpadra, a fesztiválterületre és a városra is. 

A Campus Fesztivál 2008-ban indult, a tíz év alatt több mint 530 ezer látogatót vonzott. Az első rendezvényen még 27 ezren voltak, idén a szervezők reményei szerint átlépik a 100 ezres határt.

Látványos fejlődés történt a programkínálat terén is: míg az első rendezvényen összesen négy fő programhelyszín volt, ma már 17 van.