125 ezer látogatót vonzott augusztus 23-26. között a Balatonra a STRAND fesztivál és a B.my.Lake.

Öt éve tart a MOL Nagyon Balaton elnevezésű programsorozata, amelynek a két augusztusi fesztivál is része. A Nagyon Balaton programjain idén egymilliónál is többen vettek részt.

A programsorozat két, kiemelkedő eseménye, a STRAND és a B.my.Lake fesztiválok szintén öt éve indultak, vasárnap reggelig rekordszámú látogatót vonzottak a Balatonra. Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton vezetője arról beszélt, hogy a két fesztiválra 125 ezren látogattak el.

A legnagyobb érdeklődés Parov Stelar és John Newman koncertjét övezte. Népszerű volt a kertmozi, a tábortűz és a napi vetélkedők is, a B.my.Lake fesztiválon pedig Solomun és Sven Vath hozott teltházat.

Habár a két fesztivál véget ért, a MOL Nagyon Balaton még szeptemberben is tart. A hónap közepén például a Tankcsapda lép fel két, összekapcsolt komp fedélzetén - erre a programra már minden jegy elkelt.

A szervezők már azon is dolgoznak, hogy a 2018-as MOL Nagyon Balaton sorozat még korábban, tavasszal elindulhasson. A STRAND és a B.my.Lake fesztivál viszont jövőre is a szezon végén, 2018. augusztus 22-én startol Zamárdiban.

Az idei STRAND-on az Icona Pop is fellépett, olvassa el az interjút, amelyet az Origo készített a duóval:

Icona Pop: Végre elmeséljük, hogy mi történt

Aino Jawo és Caroline Hjelt véletlenül találkoztak házibuliban, 2009 februárjában, és rögtön rájöttek, hogy megvan közöttük az összhang, azonnal dalírásba fogtak, és megalakították az Icona Pop duót. Három évvel később meg akkorát robbantottak az I Love It című dalukkal, hogy a Rolling Stone-tól kezdve a The Guardian-ig mindenki a mennyekbe emelte őket.