Innen már csak a közönségen múlik, ki lesz a győztes

NAGY-SZÍN-PAD! 2017 SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Vágólapra másolva!
Ötödik alkalommal indult a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutatója, a Nagy-Szín-Pad! A korábbi nagyszínpados résztvevőkből álló zsűri pontszámai és a közönségszavazatok összegzése után Antonia Vai, az Apey & the Pea és NB folytathatja a versenyt. A szavazás a bejelentéssel egy időben újraindul, és egészen a pénteki döntő végéig tart. Innentől már kizárólag a közönség dönt. 
Vágólapra másolva!

Nyolc kiváló zenei formáció indult az idei Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató versenyén: az Apey & the Pea, az NB, Antonia Vai, a Soulwave, a Belau, a ByeAlex és a Slepp, az Amigod és a JETLAG. Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója. azt mondta, „a vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte a nyolc elődöntős koncertjét a helyszínen, a tévében és az online streamben egyaránt. A résztvevők idén is nagy figyelmet szenteltek ennek az eseménynek, és alaposan kidolgozott, igényes programokkal készültek. Közülük hárman jutottak tovább a május 11-i döntőbe, ahol a legjobb, legsikeresebb dalaikkal bizonyíthatják nagyszínpad-érettségüket.”

Lobenwein Norbert beszél a 2018-as NAGY-SZÍN-PAD! első sajtótájékoztatóján Fotó: Csudai Sándor - Origo

A közönség három platformon (SMS-ben, az Instagramon, és a tehetségmutató honlapján) leadott szavazatai mellett a korábbi résztvevőkből álló Nagy-Szín-Pad! crew tagjai, Lábas Viki (Margaret Island), Marsalkó Dávid (Halott Pénz), Puskás Peti (The Biebers), Kirchknopf Gergő (Ocho Macho), Kamau Makumi "Kama" (Mary Popkids), Csorba Lóci (Lóci játszik), Schoblocher Barbi (Blahalouisiana), Henri Gonzo (Fran Palermo), Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs), valamint Sarkadi Miklós (Dope Calypso) is értékelték az előadókat. A crew-pontszámok és közönségszavazatok együtt,

50-50 százalékban figyelembe véve adták ki a végeredményt.

Ezek alapján az idei Nagy-Szín-PAd! döntősei az Antonia Vai, az Apey & the Pea és az NB lettek. Innentől kezdve pedig már csak a közönség szavazhat, tehát rajtuk múlik, ki nyeri meg a versenyt. A szavazás május 7-én, azaz

hétfő reggel újraindult,

de most már kizárólag a 3 továbbjutóra szavazhat a közönség egészen a döntő végéig. A szavazást az M2 Petőfi TV helyszínről jelentkező, élő adása folyamán zárják le, majd az összesítést követően bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét. Szavazni egyrészt a rendezvény honlapján lehet, a zenekarok aloldalain, másrészt SMS-ben (+36 20/30/70 4422-999-es számra küldött üzenettel, amibe a zenekar kódját kell írni), Egy telefonszámról naponta maximum 5 SMS szavazatot fogadnak el. A rajongók leadhatják voksaikat az Instagramon is, a #nsz #zenekarkódja hashtagekkel ellátott, tetszőleges tartalmú képekkel-videókkal. Szavazni csak publikus profilról lehet, naponta maximum ötször.

A TÉT

Az elődöntők résztvevői meghívást kapnak a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand Fesztivál és a MOL Nagyon Balaton rendezvényei mellett a Campus Fesztiválra is. A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve a résztvevők egyike

Magyarország képviseletében léphet színpadra egy cseh, lengyel és szlovák fesztiválon.

A döntő résztvevői közül a díjak felajánlói választják majd ki azt a produkciót, amely előzenekarként léphet fel a Budapest Park és az Akvárium Klub egy-egy kiemelten jelentős eseményén, valamint a közmédia fődíjaként a nyolc induló közül egy Magyarországot képviselheti majd a 2019-es Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában.

A Nagy-Szín-Pad! 2018-as győztese idén a felsorolt fesztiválok, valamint a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán koncertezhet, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj show-műsorába, amelynek idén a STRAND Fesztivál ad otthont, ezeken kívül pedig lehetősége nyílik egy videóklip elkészítésére is, amelyhez 1 millió forint áll majd a rendelkezésére. A döntő május 11-én lesz az Akvárium Klubban, amit élőben lehet nézni a tehetségmutató Facebook- és weboldalán, de lesz 90 perces helyszíni műsor a Petőfi TV-n.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!