NEW YORK OPERABLOG – 1. A kezdet előtt

A Magyar Állami Operaház New York-i turnéjának első beszámolója.

Amerikába jöttünk, két műfajt hoztunk, mesterségünk címere 21 tonna díszlet, jelmez és kellék – ami már szeptember eleje óta hullámzott a tengeren. Borzasztó fura visszagondolni az indulásra, mármint az indulás indulására, hogy mi volt a kezdett előtt? Másfél éve tapogatóztunk, miként lehetne az Újvilágban megvetni Operánk lábát, hogy sikerülhetne nemcsak a Bánk bán 2010-es csorbáját kiköszörülni ebben a két, kényszerűen utazós évadban, tehát a művet mégis előadni itt, de 2018-ban a százéves Kékszakállút is magyarokkal bemutatni az operaműfaj (egyik) fővárosában! A Sába királynője pedig adta magát: mégiscsak a világ legnagyobb zsidó városába jövünk, és ez a Goldmark Károly-opusz bő száz éve nem létezik itt.

De valójában Solymosi Tamás balettigazgató a ludas, ő ismerte a Koch Színházat leánykori nevén, hisz ez a Lincoln Center-béli épület a New York City Ballet (és Opera) otthona is (volt). Azután szó szót követett, találtunk két hetet a sűrűn foglalt befogadószínház életében, és kialakult az operahét-gála-baletthét szerkezet a nagy magyar és nagy nemzetközi címekkel (A hattyúk tava, Don Quijote, LOL), amelyhez Kocsár Balázs főzeneigazgató révén egy Carnegie Hall-béli zenekari debü is kapcsolódhatott. Mindezt pedig Dr. Főző Virág főigazgató-helyettes megszervezte a csapatával, hozzánk Vincze Máté, a New York-i Magyar Intézet igazgatója csatlakozott az övéivel. És most itt vagyunk számos terepszemle, egyeztető tárgyalás után, újvilági hídfőállásunk, Vass Boda Annette munkája által is. A világ szeme rajtunk, szeretnénk azt hinni...

367 kiutazó a hivatalos szám, de most ennyien nem lehetünk, hiába szállt le minden repülő: az Opera énekkara és a Magyar Nemzeti Balett csereszabatos, vagy egyikük van itt, vagy a másik. Így „csak” alig 300-an vagyunk a Watson Hotelben. Nem luxusszállás, idehaza három csillagot érne, viszont gyalog 7 percre a Koch is, a Carnegie is, elhelyezkedésében tehát számunkra verhetetlen. Délelőtt mindenki megtalálta a kellő lustasággal kinyújtott nyitva tartású reggelizőtermet, annak sarkában 11-kor már értekezlet ütötte fel a fejét, délben pedig a műszakkal megnéztük magát a harcteret is. Sokan, sőt szinte mindenki először látta a teret, a színpadot, a backstage-et, a próbatermeket, amelyekről minimum egy éve hallott, azokat eddig fotókon nézegethette. Ahogy megítélni tudom, nyugodtak a kedélyek, már látni, milyenek a feltételek, holnap reggel majd kiderül, az általunk irányítandó őshonos amerikai emberanyag miként tud és hajlandó dolgozni. Sok múlik rajtuk: a ma már 9.700 fölé kúszott jegyszám mögötti intellektusok minőségi lekötése, élményhez juttatása. Meg művészeink, szólistáink inspirálása is: hatalmasat dob rajtuk, ha van elég idő, és minden a helyére kerül a produkcióban.

A Magyar Intézet és Fekete Péter államtitkár menedzselésében fiatal artisták a Manhattan-híd brooklyni lábánál mutattak be esti produkciót: a gigantikus pillért projekcióval megfestve egyrészt akrobatikus és erőelemekkel tűzdelt performance-t láttunk, majd animációt a következő két hét zene- és balettművei nyomán. Jól nézett ki, jól is szólt, az ifjú cirkuszművészek pedig jól mutattak, elegánsan dolgoztak a tíz fok körüli estében, még a héten több alkalommal is látjuk őket (de akkor már a Koch előtti ún. promenádon). A videómapping jól fotózható, szegről-végről ez volt lényege is a mai ötletnek és megvalósulásának.

Nem véletlen, hogy erre a kissé görbe, mert barátságos fogadással végződő estére Sümegi Esztert, Komlósi Ildikót, Gál Erikát, László Boldizsárt és Palerdi Andrást hívtuk: egyrészt emblematikus művészeink ők, másfelől pedig a holnapi Bánkban nem énekelnek – természetesen így is decensen viselkednek, hisz a professzionális énekes mindig tisztában van a határokkal. Ha ma még nem is vetült rájuk a megérdemelt fény, ez a következő napokban változni fog, hisz egytől egyig a 2.500 személyes Koch színpadán állhatnak és mutathatják meg művészetük legjavát.

Most elcsendesült már a hotel, mindenki a holnapi első építésre, a tengeren át megérkezett konténerek kipakolására összpontosít, és magára az esti Bánkra. A legelsőre. Holnap reggel nyolckor ott leszünk, és azt már ma is tudjuk, hogy a keddi este a magyar operatörténet aranykönyvében elegendő saját joggal szerepelhet. Ne remegjen meg a kezünk (se a hangunk!), teljesítsük a küldetésünket. Önszuggeszció és elvárás is van bőven: egy kis ország nagy, mély és mindig gyümölcsöt érlelő kultúrája mutatkozik meg általunk!

2018. október 29. New York