20 percen át tapsolták az operadívát élete utolsó fellépésén

Edita Gruberova
Vágólapra másolva!
Búcsút mondott színpadi pályafutásának szerdán este utolsó fellépésével a müncheni Bajor Operában a sztárszoprán Edita Gruberova.
Vágólapra másolva!

Szerda este volt utolsó fellépése a világhírű Edita Gruberovának. A sztárszoprán a müncheni Bajor Operában Donizetti Roberto Devereux című operájában Erzsébet királynő szerepét énekelte. A dívát 20 perces taps köszöntötte az előadás végén. A 72 éves ünnepelt operacsillag pályafutása több mint 50 éve kezdődött.

Edita Gruberova Forrás: Nagy Attila

„Edita Gruberova a tökéletes primadonna, egyedülálló, nagyszerű díva” - mondta róla egy alkalommal Nikolaus Bachler, a Bajor Operaház intendánsa. Gruberova 1946. december 23-án született Pozsonyban, és

nagyon szerény körülmények között nőtt fel.

Apja alkoholista volt, ezért a gyerek Gruberova – egyébként magyar származású – anyjához kötődött. A hétköznapok brutalitása elől az éneklés nyújtott menedéket otthon, az iskolai kórusban és később a rádió gyermekkórusában. „Az éneklésben mindig menedéket találtam, édesanyám is szeretett énekelni, tőle örököltem a hangomat” – mondta a bajor rádiónak adott interjújában még 2015-ben.

Egy lelkipásztor biztatására beiratkozott a pozsonyi konzervatóriumba, és 1961 és 1968 között ott tanult. Ezt követően gyorsan ívelt fel karrierje: a Bécsi Állami Operában debütált 1970-ben Mozart Varázsfuvolá-jában, az Éj királynőjének szerepében. A Bajor Operában 1974-ben énekelte el először ezt a szerepet. A nemzetközi hírnevet 1976-ban Richard Strauss Ariadné Naxoszban című operájával szerezte meg, rövidesen már Milánó, New York, Madrid és Párizs operaszínpadain aratott sikert, és Budapesten is többször fellépett.

Rendkívüli tehetsége miatt az operarendezők bátran bíztak rá ritkán előadott operákból technikailag nehéz szerepeket is. Gyakran nevezték a „koloratúra királynőjének”, 2010-ben pedig a Wiener Zeitung „a belcanto örökös főpapnőjeként” írt róla. Az énekesnő elmondta, hogy bár az operaszínpadot otthagyja, továbbra is vállalja fiatal tanítványok mentorálását.