A színház gyógyerejéről és az alternatív kórokozókról

Harmadéves főiskolás volt, amikor a Koppányi aga testamentuma című film főhőseként megismerte az ország. Színészi pályája nagy részét a Kazimir Károly vezette Thália Színházban töltötte. Visszatekintve hajdani igazgatója munkásságát a honi színháztörténet meghatározó fejezetének tartja. Igazgatója távozásának körülményeit, az azt követő történéseket pedig sajátos mélypontoknak, amelyek számtalan tanulsággal szolgálnak az olyan színész számára, aki gondolkodva szemléli a világot. Benkő Péter magánéletében is átesett jó néhány embert próbáló helyzeten. Mindezeket elsősorban azért idézi fel az Origónak adott interjújában, mert reméli, hogy mások is okulhatnak belőle, illetve akár fogódzókra is találhatnak bennük.

Öt év után nősült újra, 1980-ban. Tudható, hogy kit választott?

Egy kedves civil lányt. Ő lett az 1983-ban született Marci fiam édesanyja. Második házasságom öt évig tartott, nagy részét hűségesen, szépen éltük meg. Aztán elváltunk, és hosszú ideig egyedül voltam.

Jó apa?

Mindenek fölé helyeztem a kapcsolatunkat a fiammal. Előadás nem maradhat el, de ha együtt lehettünk, akkor lemondtam minden egyéb munkát. Voltak időszakok, amikor együtt is laktunk, ahogy olyanok is, amikor tőlem független körülmények nehezítették a találkozásunkat. Azt gondolom: a mindennapi rutin apaságnál fontosabb, hogy egy apa intenzíven legyen jelen a gyermeke életében. Persze nem fontoskodva.

Fiát nem vonzotta az apja hivatása?

Jól utánzott színészeket, ami jelezte, hogy benne is dolgoznak vonatkozó gének. De akarva-akaratlan másfelé tereltem. Támogattam, hogy Amerikában tanuljon nyelvet. Részben annak lett a következménye, hogy nemzetközi protokoll szakértőként szerzett diplomát. Ő most a mindenki amerikai nagykövet személyi rezidenciájának vezetője. Már a harmadik nagykövetet mellett dolgozik. Büszke vagyok rá.

Benkő Péter és fia Forrás: Benkő Péter: Színház, lovak, szerelmek

Muszáj illetlennek lennem: hosszú egyedüllétét egy olyan kapcsolat követte az életében, amivel rendkívül sokat foglalkozott a bulvársajtó. Ritkán kérdezik erről, pedig az a szakasz is része volt az életének.

Amely szakaszt a könyvemben üres lap jelez. Külön regény lehetne belőle, interjúban is csak féligazságokra futná. Hozzáteszem: nem tervezek regényt írni a témában.

Mennyire karcolt bele az önről kialakult képbe az a történet?

Ezt csak azok tudják megmondani, akikben él rólam egy kialakult kép. A baráti körben, a szakmában nem éreztem változást. Ez az eset az újságokban akkoriban nagy szenzáció volt, amit megértek, és nem is sértődtem meg miatta.

Interjúban mondta egyszer: „Szerencsés ember vagyok, mert sok olyan ember volt az életemben, aki kézen fogott, és megmutatta a világot." A család mellett kik a legfontosabbak?

Szinetár, Kazimir. Vagy sráckori angoltanárom, Bobrovniczky Tamás, aki katonatiszt volt a második világháborúban, ahol ellőtték a lábát, soha nem ülhetett többé lóra, miközben a lovak, a lovaglás szerelmese volt. Rengeteget tanultam Tomi bácsitól a tisztességről, az emberi tartásról. Mindig gyalog jött hozzám, megmászta a lépcsőket a merev lábával. Esténként voltak az órák, titokban, mert akkoriban tilos volt angolul tanulni. Azokat a középiskolai tanáraimat is meg kell említenem, akik még a háború előtt kezdték a hivatást, és a tananyag mellett arról is nagyon sokat adtak át, amit maguk tapasztaltak meg a világról még egy polgári társadalomban.

A Thália Színházat 1993-ban hagyta ott, amikor elment szabadúszónak. Volt esetleg etikai megfontolás is a döntésében?

Onnan kezdem: büszke vagyok rá, hogy megélhettem a rendszerváltást, miközben tudom, hogy abban nekünk nem volt meghatározó szerepünk. Az „internacionalizmus" döntött úgy, hogy feladja az állásait. Ugyanakkor csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy többről lehet szó annál, mint amit a kádáristákkal, valamint Aczél Györggyel és vazallusaival is szembekerülő Pozsgay Imre pedzegetett. Vagyis nem csupán a rendszer puhulásáról, hanem teljes változásról. Aztán a változás peremén szinte mindenki mindenkivel szövetséget kötött egy pillanatra, olyan erős volt az összetartozás érzése, mint az 1956-os forradalom első napjaiban. Azt akarta mindenki, hogy menjenek ki az oroszok, kezdjünk bele egy szabad, normális, közép-európai életbe. Majd kimentek az oroszok, és mindenki egymásnak esett.

Onnan indultunk: miért lett szabadúszó?

Azért említettem a rendszerváltás körülményeit, hogy érzékeltessem: kialakult egy kényelmetlen, nehezen értelmezhető társadalmi helyzet, amelyben lényegében bármi megtörténhetett. Kazimir Károly generációját egyszer csak leváltották, illetve ő személy szerint elment nyugdíjba, de korántsem biztos, hogy önszántából. Akkor a Fővárosi Tanácsot felváltó Fővárosi Önkormányzat – élén Demszky Gáborral – azt mondta: szavazza meg a társulat, hogy kit szeretne az igazgató posztjára kiírt pályázat nyertesének látni. Úgy tűnt: az a legfontosabb szempont, amikor egy csapat sorsáról kell dönteni. Mikó Istvánra szavaztunk, ő lett két évre a színház igazgatója. Akkor a Schwajda György és Törőcsik Mari által létrehozott társulás kapta meg a színházat, minket pedig péntekről hétfőre kirúgtak a Tháliából. Mások mellett Mécs Károlyt, Bitskey Tibort, Kozák Andrást, Gálvölgyi Jánost, Haumann Pétert, Szabó Gyulát, Mikó Istvánt és engem is. Erős férfigárdát, de a nők között is ott volt például Drahota Andrea vagy Schütz Ila. Schütz Ilának azt mondta az új vezetés: nem nagyon ismerik, nem nagyon tudják, hogy milyen színésznő, de biztos talál majd munkát. Ami egyébként a képességek mellett közös volt a menesztett színészekben: nem klikkekben gondolkodtunk, hanem színházban. Szóval, így lettem szabadúszó.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az édesapja mit szólt hozzá?

„Fiam, nincs mit csinálni." Együtt laktunk még a Hűvösvölgyi úton, sokat beszélgettünk, de a szabadúszás kapcsán csak ennyit mondott. „Fiam, nincs mit csinálni."

Ön nehezen élte meg a változást?

Mikó Pisti Sopronban lett színházvezető, így lettek feladataim. De mégiscsak huszonhárom évig voltam tagja egy társulatnak, amit szétrombolt egy olyan szerveződés, amely két év után széthullott. Szégyenletes helyzet volt.

Megélt néhány rázós, tragikus, kényelmetlen, karcos helyzetet. Mikor nyugodott el önben mindaz, ami óhatatlanul felbolygatja ilyen helyzetekben az ember lelkét?

Soha nem nyugszik el. Mégis hálát adok a Jóistennek, hogy mindezt átéltem. A megélt tapasztalatok nélkül – már bocsánat -, de csak egy bájdorong bonviván lennék. Óriási mélységeket ismerhettem meg, a tapasztalatok ott vannak az eljátszott figurákban, segítenek a magánélet konfliktusos helyzeteiben.

Jelenlegi párja, Friedbauer Klaudia három évtizeddel fiatalabb önnél. A médiából tudható: egykor lovagolni tanította, aztán komolyabb lett a kapcsolatuk, s már tizenöt éve élnek harmóniában, mint férj és feleség. A békesség titka kizárólag az említett tapasztalatokban rejlik?

Valamint abban, hogy Klaudia rendkívül okos, praktikus. Ő civil, de önmagamért szeret, nem a hivatásom nyűgözte le. Gyönyörű, eszes nő, és én kellek neki! Ez a tény önmagában is boldoggá tesz. Ahogy az is komfortos érzés, hogy hetvenkét évesen végre egy olyan országban élhetek, amelynek vezetése nem hajlandó hazánkat vazallussá tenni. Nem önérdekből mondom, hetvenkét évesen minek hízelegnék? Mindemellett a békességemhez az is hozzátartozik, hogy a Tháliában megélt színházi sokk után szakmai otthonra találtam a Turay Ida Színházban.

Benkő Péter és Friedbauer Klaudia Forrás: Benkő Péter: Színház, lovak, szerelmek

A teátrumi helyzet miként tesz hozzá a békességéhez?

Mikó Istvánnal akkor csatlakoztunk a színházhoz, amikor Darvasi Ilona színházi vállalkozása még utazó társulatként működött. Idővel saját játszóhelye lett a Kálvária téren – saját erőből. Jó volt megélni, hogy így is célba lehet érni. Azt sem bánom, hogy a Turay Ida Színházban lehetőségem van arra, hogy csak egy-két szerepet játsszak évadonként. Mert szeretek színpadon lenni, de a magánéletemre is szeretek időt fordítani. Gyakran jár a fejemben Pásztor Anna dalának egy sora: "Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni!" Nekem, persze, bőven van mit. Most az a fontos: akadjon még minél több szép pillanat az életemben, amelyekből jóízű történetek állhatnak össze.