Az 55 éves Odin Színház újra Budapesten

2019.04.24. 17:18

Eugenio Barba rendező 1964-ben alapított színházi csoportot négy színésszel. Már éveken belül feltűnést keltettek a nemzetközi színházi világban. Az immár 83 éves Barba makacs következetességgel követi a saját rendezői útját, és a színházi antropológiát kutató központot épített a személye köré. Nemrégiben elkezdte előkészíteni a saját visszavonulását, és nyíltan kimondja, hogy a személyéhez köthető korszak véget ér, mások pedig lehet, hogy teljesen más utakon indulnak tovább az általa létrehozott intézményben. Az Odin Színház nem először a MITEM vendége, ezúttal trilógiává összeállt előadásaikat adják elő, amelyek a múlt–jelen–jövő hármassága alapján kapcsolódnak egymáshoz.

Már a huszadik század első felében alakultak színházak, amelyek az elmélyült műhelymunka fontosságát, az állandó tréning jelentőségét hirdették. Például Oroszországban Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij (1863–1938), majd Vszelovod Emiljevics Mejerhold (1874–1940), Franciaországban Jacques Copeau (1879–1949) és Charles Dullin (1885–1949) alapított ilyen színházakat. Szakmai körökben egyesek azt terjesztik, hogy olyan régen tanulmányozták az említett művészek a színház alapkérdéseit, hogy már inkább csak a lexikonba valók. Pedig a színház kérdései örök kérdések. Bárki akar a nézőkre ható produkciót létrehozni, az mindig nulláról indul. És bárkitől tud tanulni, akár évszázadokkal korábban dolgozó kollégától is. Sokkal többet kellene szakmai beszélgetésekben hallanunk a fenti neveket. A huszadik század második felében is van négy színháztörténeti jelentőségű név, amik csak nem akarnak kimenni a divatból. Vannak, akik abban a tévhitben élnek, hogy a művészet olyan primitív séma alapján fejlődik, mint hogy valaki felmegy egy lépcsőn, és a korábbi lépcsőfokok érdektelenek. Pedig kár lenne szemétdombra dobni az ősi tudást, nem lehetünk meg nélküle. A maradandó, nem változó értékek megtagadásával vákuum keletkezik, amit badarságok töltenek be, és zombit csinálnak az emberből mint kultúrlényből. A színházban nincsenek önmagukban formai, technikai kérdések. Először azt a kérdést kell feltenni, hogy mit akarunk a színházzal, a színháztól. Aztán persze vannak a potyázók, akik egy-egy nyilvános tréningen úgy is el tudnak lesni praktikus dolgokat, hogy a szellemiség nem érinti meg őket. Használják egészséggel! De maga a színészi technika fejlődése csak úgy jöhet létre, ha valaki a színház alapkérdéseivel szembesülve kezd el ennek érdekében dolgozni.

Eugenio BarbaForrás: facebook.com

Jerzy Grotowski (1933–1999) Krakkóban és Moszkvában tanul színészetet és rendezést. Egy lengyel kisvárosban, Opoléban kezdett el dolgozni 1958-ban, ennél periférikusabb helyzetben már nem is nagyon lehetett volna. Mégis olyan előadásokat hozott létre, amelyek sok színházcsinálóra erős hatással vannak a mai napig. Aztán egy évtized után abba is hagyta a produkciók létrehozását, minden idejét a kutatásnak és tréningek vezetésének szentelte.Meggyőződése volt, hogy nincs értelme leírni, hogy mire jutott, ezt a tudást csak személyesen lehet átadni. Néhány színházi előadás rossz minőségű, fekete-fehér felvételeken és profetikus, gyakran misztikus kinyilatkoztatások – ennyi maradt Grotowski után. Mégsem merült a neve feledésbe, mert ennek a különc figurának az öröksége csak nem hagyja nyugodni a színházcsinálókat.

Az Odin Színház Só című előadása 2017-ben szerepelt a MITEM műsorábanForrás: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

A nyolcvanévesen is aktív Ariane Mnouchkine 1964-ben egy csapatnyi fiatal emberrel önkényesen elfoglalt egy gyárépületet egy párizsi külvárosban, ahol megalapították a Nap Színházát. Az illetékes önkormányzatnak egyszerűbb volt nekik adni a romot, mint kitenni őket. Ma már az egész gyártelepen különböző kulturális intézmények működnek szépen felújított épületekben. Ariane Mnouchkine rendezőként a maga stílusát követi, de az általa létrehozott központ szintén kiterjedt tevékenységet folytat: különböző kultúrák színházát tanulmányozza, és az egész világból érkező diákoknak kurzusokat szervez. Az 1925-ös születésű Peter Brook a mainstream színház sztárrendezője volt, aztán 1971-ben megirigyelte a világtól elvonuló, kísérletező színházcsinálók életét, és egy párizsi külváros romos színházépületében sokféle nációból érkező tagokkal olyan társulatot hozott létre, amely a színház alapkérdéseit vizsgálta. Peter Brook számos legendás előadást hozott létre a Bouffes du Nord épületében, amelynek vezetését már jó ideje átadta másnak, de még tavaly is írt és rendezett egy produkciót a lengyelországi Grotowski Intézetben, amely ezen a hétvégén például egykori párizsi színházában van műsoron.

Az Odin Színház Ave Maria című előadása 2017-ben szerepelt a MITEM műsorábanForrás: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Eugenio Barba Grotowskit választotta mesterének, és három évig dolgozott mellette Lengyelországban, majd egy évet Indiában töltött, ahol a klasszikus indiai tánc egyik ágát, a kathakalit tanulmányozta. Barba korábban Oslóban is élt, itt alapított színházat, amely aztán teljesen véletlenül egy dániai kisváros, Holstebro önkormányzatának jóvoltából talált otthonra, eleinte igen szerény körülmények között. Ebből a kezdeményezésből is szerteágazó nemzetközi tevékenységet folytató intézmény lett: kutatási és oktatási központ. Maga az Odin Színház pedig sorra mutatja be Eugenio Barba különleges színpadi költeményeit, ő nem ábrándult ki a színházi életben való részvételből, mint Grotowski. Neki egyébként a munkáját Lengyelországon kívül Olaszországban is folytatja egy intézet, ugyanis itt talált otthonra később a szocialista Lengyelország fojtogató légköréből elmenekülve. A hatvanas években persze sok ilyen kezdeményezés volt (hippikorszak, miegymás), hogy fiatalok a semmiből színházat alapítottak, zárt közösségként éltek együtt és erősen érdeklődtek az ázsiai kultúra iránt. A többsége aztán elhalt ezeknek a kezdeményezéseknek. A karizmatikus, rátermett vezetők tudták megőrizni és fejleszteni a spontán módon szerveződő műhelyeket. Felvetődhet megint a kérdés, hogy mennyire színháztörténet és mennyire a jelen, amit Mnouchkine, Brook, Barba képvisel. Igen, vannak olyan mondatok, amiket ötven éve hallunk Eugenio Barbától. De ezek igaz mondatok. Az Odin Színház a kilencvenes években többször járt Magyarországon, és amióta a MITEM létezik, szintén visszatérő vendégek lettek. Ez így van rendjén, jöjjenek minél többször, mert amit Eugenio Barba és az akár vele évtizedek óta együtt dolgozó színészei tovább tudnak adni akár előadások, akár tréningek által, arra a tudásra nagy szükség van.

Annyira mást hoztak, akkora feltűnést keltettek ötven évvel ezelőtt ezek az új műhelyek, hogy azt lehetett volna várni, majd jobban beépülnek a mainstreambe az eredményeik. Végül is minden állam fenntart színészképző iskolákat, ahol egyetemi szinten képeznek szakembereket, ezeknek az intézményeknek érdekük lenne a nagyhírű kutatóközpontok eredményeit felhasználni. Ezt részben meg is teszik. Viszont kérdéses, hogy egy üzemszerűen működő színház és a szinte már szerzetesi élet mennyiben összeegyeztethető. Azért látni rá példákat itt-ott, hogy nem reménytelen az ügy. Sok színész esetében azonban elszomorító megtapasztalni, hogy meddig jutott a színészi jelenlét erejének megteremtésében, és hogy tesz-e valamit ennek szinten tartása vagy fejlesztése érdekében. Érdekes történet, hogyan keveredett bele a forradalmi felvonulásba 1956-ban Ruttkai Éva és Gábor Miklós. Fischer Sándor egy legenda volt, egyszerre beszéd- és énektanár, már „kész” színészek is rendszeresen jártak hozzá. Az akkori sztárpár is: Ruttkai Éva 29, Gábor Miklós 37 éves volt ekkor. Mentek a szokásos heti tréningjükre Fischer Sándorhoz, és arra vezetett az útjuk, amerre a tüntetőké. Vajon a mostani húszas-harmincas éveikben járó magyar színészek közül mennyien tréningeznek rendszeresen? Az Odin Színház tagjai elképesztő teljesítményre képesek fizikailag és mentálisan is, egyáltalán nem árt, hogy a MITEM erre rendszeresen felhívja a figyelmet: idáig el lehet jutni.

Iben Nagel Rasmussen 1966 óta tagja az Odin SzínháznakForrás: flickr.com

Eugenio Barba nagyon praktikusan gondolkozik a színházról, távol áll tőle minden misztifikáció, még ha nem is mindig könnyű megérteni írásait, szavait. Aki bármiről azt ígéri, hogy könnyen-gyorsan megtanítja, arra mindig gyanakodni kell. Ha valaki érdeklődni kezd Eugenio Barba munkássága iránt, akkor eltart egy darabig, amíg bizonyos fogalmakkal tisztába jön. Eugenio Barba kiadott könyveket, és tart előadásokat is, de mindig kerülte a guru pózában való tetszelgést, soha nem fabrikált dogmákat. Véleménye szerint minden a tapasztalaton alapul. Az európai színházi kultúra tele van elméletekkel és utópikus elgondolásokkal, ezzel szemben a gyakorlatias Barba hosszú pályáján mindig azzal foglalkozott, hogy mi valósítható meg. Mi az, amit egyébként már mások megvalósítottak. Rengeteg időt töltött különböző színházi hagyományok vizsgálatával, nemcsak az európai színházkultúrától gyökeresen különböző, sokféle ázsiai műfajokkal, de például a commedia dell'artéval is. Munkatársaival arra jutott, hogy a legkülönbözőbb színházi hagyományokban igen sok az azonos elem, ezt az esszenciát igyekezett leszűrni, és gyakorlatsorok, módszertan által elsajátíthatóvá tenni. Eugenio Barba azonban hangsúlyozza, hogy a színésznek saját magának kell megoldásokat, járható utat találni, ebben csak segíteni lehet neki. Társulatával sokat vándoroltak, és hatásoknak tették ki magukat. Ezt hívja Barba „kulturális cserének”. A világ legkülönbözőbb tájain figyelték meg a különböző rítusokat és színházi formákat, illetve saját produkcióikat teljesen más kultúrában felnőtt közönségnek játszották, tanulmányozva, hogy mire hogyan reagálnak. Az Odin Színház (illetve a vele párhuzamosan működő Nemzetközi Színházi Antropológiai Iskola) hosszú működése során mérhetetlen mennyiségű tapasztalat halmozódott fel. Eugenio Barbának nincsenek elméletei, neki tapasztalatai vannak.

Roberta Carreri 1974 óta tagja az Odin SzínháznakForrás: flickr.com

Az Odin Színház műhelyében sokat foglalkoztak az ázsiai színházzal, amely természetesen rendkívül sokszínű, de úgy általában összevetve az európai színházzal mégis tehető néhány óvatos megállapítás. Az ázsiai színház nem pszichologizál, bátran elrugaszkodik a hétköznapi valóságtól, erősek a szakrális, spirituális vonatkozásai. Ez utóbbival kapcsolatban Eugenio Barba mindig hangsúlyozza, hogy teljesen értelmetlen dolog szertartások formai elemeit átvenni úgy, hogy a nézők nem alkotnak szakrális közösséget, az ilyesmi csak hókuszpókusz, üres dekoráció. Hasonló a helyzet a kötött koreográfiát alkalmazó színházi formákkal is. Például a nó elemei évszázadok alatt alakultak ki, művelői gyerekkoruk óta tanulják a tökéletes megvalósításukat, és a közönségük ezt képes értékelni (legalábbis egykor így volt Japánban). Eugenio Barba arra biztatja a színészt, hogy a készülő előadáshoz találja meg a saját koreográfiáját, azokat a mozdulatokat és kiadott hangokat, amelyek expresszíven (Barba szavával: „festőien”) kifejezik a figura személyiségét és érzelmeit. Nagy elvárás a színésztől, hogy olyan koreográfiát alakítson ki, ami mondjuk a nó színházban több száz év alatt csiszolódott ki, de erre való a rengeteg tréning és kulturális tapasztalat, hogy legyen miből építkezni. Az Odin Színház színészei komoly gyakorlatot szereztek a színházi alkotómunkát segítő technikák tanításában, rendszeresen tartanak workshopokat Holstebróban és szerte a világon.

A fa című előadás Az ártatlanság trilógiájának első darabjaForrás: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Maga Eugenio Barba mint rendező nem klasszikus darabokat visz színre, hanem kezdettől fogva színpadi költeményeket hoz létre. Valamilyen emberi problémát vagy tipikus élethelyzetet kiválasztva kezdenek improvizálni a színészek, Barba ennek eredményeit felhasználva komponálja meg a produkciót szövegtöredékeket, dalokat is beépítve. Néha van követhető történet, de többnyire lazán kapcsolódnak egymáshoz az előadás elemei. Nyilván a hatvanas években ez nagyobb újdonságnak számított, mint manapság, bár a mai közönség túlnyomó része is komfortosabban érzi magát a színházban, ha egy történetet követhet. Viszont Eugenio Barba tudása (sőt: bölcsessége), a színész munkájáról kialakított elképzelései akkor is fontosak lehetnek valaki számára, ha szabad asszociációkkal építkező rendezői stílusát nem követi. Történt egy érdekes dolog a huszadik század színháztörténetében: a színház mint szórakoztatóipari intézmény mellett kialakult a jobb híján művészszínháznak nevezett jelenség. Ez célul tűzi ki magának, hogy az emberi élet végső kérdéseivel foglalkozzon. A színházi nézőtér sötétjében vegyes összetételű idegenek ülnek, úgy kell őket szíven találni az előadással, hogy keveset tudunk róluk. Valami általános emberit kell megragadni. Azért lehet sokat tanulni Eugenio Barbától minden szempontból, mert ő egész életében ilyen szertartásokat hozott létre, azt vizsgálta, hogy mi az általános emberi, és hogyan lehet megragadni.