A valódit mondd, ne az igazat? Avagy a német sajtó gyógyíthatatlan

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA  142 LEVÉL Édes Néném,   József Attila híres versének címét úgy is írhatnám a mai felületes és sunyi világban: Thomas Mann üldözése. A betűk nagyjából megvannak, más kérdés, hogy az összkép teljesen mást mond. Így vagyunk a német sajtóval is. Nincs kétségem afelől, hogy amit alább bemutatok, az naponta X esetben fordul elő és fontosabb ügyek esnek áldozatául, mint holmi operás témák. De talán éppen ezért fájóbb: miért kell ebben is hazudni, elhallgatni, csúsztatni? A rólunk szóló írások megdöbbenésre nem érdemes visszatérő érdekessége, hogy előadásokat nem néznek meg a „kritikusok", még akkor se tették, amikor élőben lehetett, és most sem teszik, amikor az internetről elég sok anyag hozzáférhető. És így áll ez tágabb értelemben is. Magyarországról írni a német nyelvterületen ma annyit tesz, mint megszólaltatni a hazánk ellen forduló híres/hírhedt magyarokat, és zsurnalisztikai fügefalevélnek oda-odabiggyeszteni valaki más pár sorát is, ami szükségképpen gyengébb lesz a kikért szövegből gondosan kinyírt mondatokat tekintve. (Ez utóbbi ige megint jól példázza, milyen remekül duplafenekű is a mi drága anyanyelvünk...)  

Ismerős arcok

A dortmundi egyetem kulturális lapja, a zenei újságírókat tömörítő Terzwerk kérdéseket intézett hozzám pár hete, és néhány napja kijött a nagy anyag is – Magyarországról. Olyan nagyon nem lepődtem meg, hogy a 91 éves Paul Lendvai az egyik fő hivatkozási pont, azon sem, hogy a kulturális aspektust épp Fischer Ádám és Schiff András képviselik. Pedig lennének más tippjeim, akik megérdemelnék, hogy nyilatkozzanak, például a világ vonós koncertéletének néhány meghatározó szereplője – Baráti Kristóf, Várdai István, Kelemen Barnabás, Fenyő László – ugyancsak magyar, Bogányi Gergely sem volna méltatlan erre, léteznek nemzetközi hírű énekeseink: Komlósi Ildikó, Gulyás Dénes, Rost Andrea, Tokody Ilona, Miklósa Erika vagy Bretz Gábor ugyancsak lehetne vonatkoztatási pont, sőt, van operista világsztárunk is Marton Éva személyében, ráadásul Németország és a német nyelv familiáris a számára. Valószínűleg nincs Google a szerkesztők gépén, sőt masinájuk sincs, csak egy réges-régi telefonos regiszter. Vagy a tájékozottsággal van baj – esetleg politikai prekoncepció mentén dolgoznak, amire még gondolni is illetlenség volna részemről, aki politikával nem foglalkozom.

Az e-mailemet mégiscsak megkapták valahogy. Alább – olyan demeterszilárdosan, mert úgy tűnik, tényleg ennek az ideje jött el – közreadom, mit írtam a dortmundi megkeresésre. Előtte viszont a releváns részletek következzenek majd a hosszú német cikkből, amelynek Európai Parlamenttel, Népszabadság-megszüntetéssel (?!), Karácsony Gergellyel foglalkozó hasábjaitól megkímélem Nénémet.

Viszont némi szókimondás még a megfellebbezhetetlen német sorok előtt is szükséges. Egy évekkel ezelőtti levélben ugyanitt említettem, hogy bár az ugyancsak botcsinálta politikus Fischer Ádámmal nem foglalkozom, a karmester Fischer Ádámmal szívesen, mert őt nagyra tartom. Vele semmi gondom sincs, olyannyira, hogy 2013 húsvétján a bécsi Operában beszélgettünk, szerettem volna néhány írásos jelzés után személyesen is rávenni arra, vezényeljen nálunk – lehet, hogy megvet minket, de például a zenekarunk is egész máshol, sokkal magasabban tart már rengeteg fiatallal a 2013-as bővítés után. Mint utóbb kiderült, sikertelenül próbálkoztam, mindenesetre „üldözöttnek" emiatt se gondolhatja senki, és hát újra leszögezném a tényt, hogy – erre a német cikk ugyancsak nem tér ki – Fischer már 2009-ben megvált Opera-főzeneigazgatói státusától, Orbánra kifuttatni ezt az esetet ugyancsak maszatolás az igazsággal.

Azt viszont mondjuk ki végre, hisz a dortmundi írás is utal rá, habár az igazság minden szeletét ki nem bontva: Fischer Ádám az elmúlt 10 évben rendületlenül vezényelhette Wagner-fesztiválját, amelyről egyrészt most is leírom, hogy magas színvonalú, másrészt aláhúzom, hogy továbbra is történelmi bűnnek tartom a magyar Wagner-játszás ellen, hogy mindezt operai perszonálunióját kihasználva a Ring-tetralógiának az Operából történő kiszervezésével gondolta végrehajtani – 12 évbe kerül, mire egy újat fel tudunk építeni. És egyszer az is hangozzon el, hogy a Magyar Állami Operaház, a magyar állam legnagyobb kulturális intézménye csak szeretne egyszer annyi forrást költeni előadásaira, amennyit Fischer Ádámnak a Wagner-napjaira fordítania módjában áll. Ez a tevékenység az egymást követő kormányzatok részéről több, mint elegáns, és most már tíz éve annak is, hogy mindezért csak inkorrektség jár a haza irányába, köszönet nem.

Pedig elég egyszerű a képlet: ha az állam finanszírozza a fesztiválom, akkor abba a kézbe nem ildomos harapni – ha pedig mégis megteszem, akkor unfair vagyok ugyan, de legalább azt ne állítsam, hogy nincs szabadság, sajtószabadság, miközben minden köztéri kamerának erről nyilatkozom. És azt se lehet állítani, hogy ez a viselkedés túl sok helyen eljátszható volna: nálunk mégis az, és még ekkor is Fischer Ádámnak áll feljebb. Minden lapban készségesen inkorrekt, majd látja Néném, hogy az Operáról pl. azt állítja, akkor kap több támogatást, ha keresztény évadot játszik és hazafias darabokat. Kell-e mondanom, hogy ebből egy szó sem igaz? (Ő nyilván semmi pénzért sem volna hajlandó erre, mi viszont nemzeti intézményként ezt célprémium nélkül is tesszük: talán Erkel Ferenc két ikonikus operájával van baja? „Hazám, hazám, te mindenem..." – van-e, ki a sort nem érti?) És nyilván hálásak vagyunk azért a mondatért is, amely szerint a külföldiek nem veszik észre a magyar antiszemitizmust, mert míg müncheni vagy berlini villamosmegállókban olvasni tudnák a „Zsidók, ki innen!" feliratot, addig Pesten nem értik, hisz az magyarul van. A mondat formállogikai igazságát nem gondolnám tagadni, hisz aki nem tud magyarul, az nem is olvas magyarul – de most komolyan: amikor Zubin Mehta (egy másik híres karmester) legutóbb ezzel megvádolt minket, épp Bernstein Kaddisát próbáltuk az Operaházban néhai Samuel Pisar holokauszt-túlélő narrációjával. A hangversenyt, amelyet a haláltáborok áldozataiért ajánlottunk fel, a miniszterelnök is megtekintette...

Körkép helyett ítélet

És akkor íme, a dortmundi Terzwerk cikke (….) bizonyos Florian Rendchen tollából. Kivastagítom azt a néhány szót, amit az én válaszaimból emelt át, az írás után pedig bemutatom teljes válaszaimat, ott is jelezve, milyen rövid részeket nyirbált csak ki belőle.

Lead:

„A Nemzeti Színház nemzetközileg megbecsült vezetője – eltávolítva. Az Opera elismert főzeneigazgatója – elhagyja az országot. Egy musical, melyben a homoszexualitás szerepet kap – egy kormányközeli lap nyomására törlik a műsortervből. Régóta ez a magyar valóság.

(aztán visszanyúl Orbán Viktor 2010-es kinevezéséig, 2/3, tüntetések, koronavírus... Paul Lendvairól ír, idézi, majd írja, hogy a kormány 2018-as újraválasztása után még nagyobb nyomás nehezedik a kultúrára... Alföldi Róbertnek külön szakasz jut, írja, hogy 2013-ig volt igazgató, és a bevezetővel ellentétben itt már nem eltávolítást ír, hanem a „nem hosszabbították meg" formulát használja, de nem hívja fel a figyelmet a két kijelentés közti ellentmondásra.)

Innen újra szó szerint:

„Az Opera is a kormánnyal összefüggésben lévő személyek kezében van" – mondja Paul Lendvai. Így a kormány finoman meg tudja valósítani, hogy a kritikus művészetet elnyomja ahelyett, hogy konkrét műsortervvel állna elő: „Nem diktálnak, mit játsszanak, ehelyett sokkal egyszerűbb a dolog: vagy nem adnak pénzt, vagy megemelik az adókat, vagy új vezetőket neveznek ki, ahol az a kormány hatásköre" – teszi hozzá Paul Lendvai. „Nem úgy működik, mint egy nyílt diktatúra a kommunista időkben vagy Oroszországban. Az embereket nem zárják börtönbe, csupán elvesztik az állásukat." Ez a kultúrpolitika óriási kihatással van az ország kulturális életére, mindegy, hogy zenés színházról, operaelőadásról vagy kamaradarabokról van szó. Az állítólag szabad kultúra, melyre a kormány mindig utal, semmi más, csak dekoráció Lendvai szerint. „A valóságban a kulturális életet messzemenően a kormány határozza meg."

(ezután a híres elvándorlók jönnek, Schiff, Fischer Ádám (a Wagner-napokat azért csak megemlíti), hozzáteszi, hogy Fischer nem csak Orbán miatt ment el, hanem a magyarok mentalitása miatt, amely lehetővé tette az Orbán-kormány hatalomra jutását)

„Korábbi munkahelyén, a budapesti Operában csak hazafias darabok sora és ez a látásmód dominál. Fischer szerint: „A hazafias látásmód és történelem egyfajta áldozati szerep: Magyarországot mindenki csak kritizálta, és a magyarok igazi törekvéseit sosem ismerték el." Az Opera az elmúlt években számos botrány színtere volt, amelynek mindig politikai oka volt. Az előző évad címe: Keresztény évad. „Csak keresztény vagy hazafias, történelmi, magyar operákat lehetett játszani. A szlogenért pénzt kaptak" – magyarázza Fischer láthatólag döbbenten, és közben arra is rámutat, mennyire nevetséges a szlogen: „Természetesen sok mindent el lehet játszani az ismert operák közül, lehet Don Carlost és Parsifalt is játszani, mert ezek keresztény operák, ennek ellenére be kell bizonyítania az Operának, hogy keresztény beállítottságú, ezért kapta a pénzt az államtól."

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a Terzwerk kérdésére válaszolva azt nyilatkozta, hogy semmi gond nincs az évad elnevezésével. Végül is korábban másféle tematikát is kínáltak, mint Wagner példaképei és követői, vagy Puccini Itáliája.
A budapesti Opera akkor is címlapra került, amikor a Porgy és Bess-produkcióval figyelmen kívül hagyta a zeneszerző George Gershwin kívánságát. (elmagyarázza, mi is az) Ennek a kötelezettségnek az Opera mégsem tett eleget, hanem kizárólag fehér énekesekkel állította színpadra a művet. Ehhez az énekesek még aláírással is igazolták, hogy afroamerikainak vallják magukat.

Egy másik eset, ami felhördülésre adott okot, az a Billy Elliot-musical 2018-as beszüntetése volt a széria közepén. Egy kormányközeli lap az előadás ellen kampányolt, mely szerinte a homoszexualitást propagálta. Ennek következtében a többi előadást törölték. Az Opera szerint csak azért szüntették be, mert kevés nézőt vonzott. A kritikusokat ez az álláspont nem győzte meg. Fischer szerint is a Billy Elliot bukása tipikus példája annak, mit zajlik régóta Magyarországon: „Bármit, ami a nő és férfi keresztény erkölcsével nem függ össze, azt nem lehet játszani. Nem mondják ki, hogy tilos. Nem úgy működik, hogy jön egy hívás a minisztériumból, hogy ezt nem szabad játszani. De az igazgató pontosan tudja, hogy több támogatást kap, ha jól viselkedik."

Ókovács Szilveszter nem tagadja közelségét a regnáló Fidesz-párthoz. „Egy állami intézmény vezetőinek kinevezéséről mindig az aktuális kormány dönt, nem meglepő, ha a szakmai kvalitások figyelembe vételén túl a világnézetileg is található a közös nevező." Ennek ellenére szerinte a művészi szabadság továbbra is biztosított. „Aki nem ismeri ezt el, azt jöjjön ide, és válogasson a kormányt kritizáló darabok, festmények, médiatermékek között. Szerintem el is csapja majd a hasát." Arra a kérdésre, hogy milyen kritikus előadásokat játszottak az Operában, nem tud konkrét példát felhozni. Erre nem az Operát tarja a megfelelő színtérnek. Végül is a Magyar Állami Operaház „nem gyorsétterem, nem stúdiószínház, nem gyors reagálású napi sajtó."

(ezután arról ír, hogy Fischer szerint már Orbán előtt problémák voltak, aztán arról, hogy a kultúra mint politika focilabdája... Karácsony Gergely megválasztása következik, majd az új kultúrtörvény... Ezután pedig Orbán Viktorra szegezi a célkeresztet, és már le sem veszi. Nagyon hosszú rész jön a politikáról, mindent beleömleszt: Európa Parlament, Népszabadság megszüntetése, azt feltételezi, hogy talán azért is távolodunk Európától, mert annyira más a nyelvünk, és ez is a radikalizálódás eszköze.)

Valódi kérdés nélküli valódi válaszok

Ehhez képest én komolyan vettem Florian Rendchen és orgánuma érdeklődését, és igyekeztem teljes válaszokkal képbe hozni őt. Hat sort ért mindez (vastagítom itt is), a távoli magyar urak szavának töredékét, és olyan kérdéseket is feltett, amelyekre adott válaszomat egyáltalán, még függő szövegben és tartalmilag sem dolgozta fel – jelzem, internetes, tehát nem kifejezetten terjedelemhez kötött felületen...

„Az Opera elmúlt évadát keresztény-nemzetinek nevezte. Miért használta ezt a kifejezést az évadra?

A fordítás közben elveszhetett a jelentés, az évad angol címe egész pontosan Christian Spirit Season volt, magyarul Keresztény évad. A Magyar Állami Operaház az elmúlt évadokat különböző tematikák mentén hirdette meg, így volt magyar évadunk, Puccini Itáliáját, Wagner példaképeit és követői megidéző évadunk, a következő pedig a francia kultúrkör köré fog épülni. A 2019/20-as évad tematikájának apropóját a 2020 szeptemberére tervezett, Budapesti Eucharisztikus Konferencia adta, ennek kívánt előhangjaként szolgálni most májusban az évadzáró fesztiválunk, amely az opera mint összművészeti csúcstermék kétségtelenül létező európai és ezért keresztény gyökérzetére, kapcsolatrendszerére, máig tartó inspirációjára kívánta irányítani a figyelmet. Wagner Parsifalja és Tannhäusere, Verdi Don Carlosa és Stiffeliója, Poulenc A kármeliták című műve, R. Strauss Saloméja és Az árnyék nélküli asszonya, valamint a kortárs magyar szerző, Gyöngyösi Levente Bulgakov regénye nyomán született a Mester és Margarita c. musical-operája világosan kirajzolta volna a rendszerváltoztatás utáni első miniszterelnökünk, Antall József találó mondatának igazát: Európában az ateista is keresztény... A koronavírus járvány miatt mindez részben meghiúsult, bár a premiereket a következő évadban megtartjuk, hiszen repertoárelőadásokként helyük lett volna az új évadban, míg az Euchariszikus Kongresszus is jövő szeptemberre tolódott. Hiába, ember tervez, Isten végez

Egy nyilatkozó szerint az Opera nem független, mert a Fidesz politikailag felelős az Opera vezetésért. Mit gondol, bármit bemutathat az intézményben vagy érzi korlátozva magát, hogy mit adhatnak elő?

- Nálunk a voksolás titkos, tehát senki sem tudhatja rajtam kívül, mi a pártszimpátiám, ha erre gondol. Amúgy pedig

egy állami intézmény vezetőinek kinevezéséről mindig az aktuális kormány dönt, nem meglepő, ha a szakmai kvalitások figyelembe vételén túl világnézetileg is található közös nevező.

Ez más kormányok alatt is így volt azzal a különbséggel, hogy a kényes, mert áthúzódó vezetői ciklusokat a baloldali kormányok simán megtörték, a fideszes kabinet pedig eddig mindig kiböjtölte. Ugyanakkor Magyarországon a Magyar Állami Operaház az egyetlen operajátszó intézmény, mindenkihez kell szólnia, így ahogy nézői, úgy felkért alkotói és munkatársai közt sem válogat pártpolitikai, világnézeti, vallási, etnikai vagy nemi hovatartozás, preferencia alapján.

Ön szerint a művészet szabadsága garantált Magyarországon?

Aki ezt nem ismeri el, jöjjön ide, és válogasson a kormányt kritizáló darabok, festmények, médiatermékek között. Szerintem el is csapja majd a hasát.

Érez magán politikai nyomást?

Lassan tizedik éve vezetem a legnagyobb magyar kulturális intézményt – amelyről a tízmilliós Magyarországon hadd jegyezzem büszkén meg, hogy a világ 4. legnagyobb ilyen intézménye –, és soha senki sem szólt bele a programba vagy a szereposztásba. Szovjet időkben konstruált, ám szerte Európában játszott minőségi baletteket éppúgy kitűzhetünk (Párizs lángjai, A bahcsiszeráji szökőkút), mint az Önök Hindemithjének provokációként is értelmezhető Sancta Susannáját. Ideje lenne észrevenni, hogy a világ legnagyobb, legszélesebb nemzetközi repertoárját visszük a természetes magyar tartalom mellett, mindenféle stílus és rendező megtalálható a repertoárunkban.

Miért állt le a Billy Elliot musical 2018-ban?

Sok van, mi csodálatos, így szól Szophoklész hőse, de én is mondom, hogy az embernél nincs semmi csodálatosabb. Álltam az Opera lépcsőjén, nyilatkoztunk a nemzetközi médiának. Semmi sem érdemibb válasz annál, hogy az interjúk pillanatában is napi kétszer játszottuk a Billyt, a nyilvánvaló cáfolatok dacára mégis a betiltásáról szóló hírek mentek tovább. Lassan azt mondanám: tudják mit, igen, igazuk van, betiltották. Nyilván csak képzeltük az előadásokat, sőt a miniszterelnök családja sem nézte meg, és az egyik gyermekük osztálytársa sem énekelt a darabban. És nyilván hosszabbítást sem kértünk rá, pedig emlékeim szerint vannak róla papírjaink, és hát mégiscsak bő 100 ezer néző álmodta azt, hogy látta...

Az előadásai kritizálták a kormányt vagy a magyarországi helyzetet az elmúlt két évben? Meg tud nevezni ilyen előadást?

Nem, és az ellenzéket kritizáló előadást sem tudok mondani. Az Opera nem gyorsétterem. Nem stúdiószínház, nem gyors reagálású napi sajtó, hanem mélyebb, általános érvényű igazságok kimondásának a terepe. Régen rossz, ha azért választ és rendez valaki operát, mert bokszolhatnékja támadt – kicsit önző álláspontnak is tartanám, hisz százak munkája szolgál egyetlen prekoncepciót, amely nem a műalkotásból indul ki, hanem a saját szándékára hajlítja azt. Egy repertoárházban, ahol 110 produkció van műsoron, ha az esti tévéhíradó témáit tenné valaki színpadra, három vagy öt év múlva már külön kommentárokat kellene hozzáfűzni, mire is gondolt az alkotó. Ilyen előadásra nemhogy az elmúlt két évből, de az elmúlt 136 évből is csak elvétve akad példa. A kevés kivétel közt említhető Ránki György, Pomádé király új ruhája című 1953-as meseoperája, amely Andersen hasonló története nyomán született, és a kommunista diktátor, Rákosi Mátyás elé tartott görbe tükröt, de ma már ezt is külön el kell mondani, egyébként nem gondolná senki. Ezzel együtt több rendezés is reflektál mai társadalmi tendenciákra, így Vaszilij Barkhatov rendkívül izgalmas A Nyugat lánya rendezésében az aranyásókat a nyugati világ bevándorló munkavállalóinak közegébe helyezte, Almási-Tóth András all-white cast Porgy és Bess rendezésében pedig a New York Times kritikusa a 2015-ös menekültválságára utaló jeleket vélt felfedezni, miközben az alkotó – történetesen közelről tudom, mert a művészeti igazgatónk – az általános otthontalanságot , egy népcsoport, egy közösség köztes állapotát kívánta megragadni egy repülőtéri terminálra hasonlító térben. A megelőző baloldali kormány üdvöskéje, a különben tényleg tehetséges, Önöknél tanító rendező, Kovalik Balázs pedig Boito Mefisztójának köpenyévé tette az Európai Unió csillagos zászlaját. Természetesen tiszteletben tartjuk az elképzelését, ha kitűzzük, ma is így megy a darab, csak azon mosolygok, amikor támadnak ezért, és nekem kell magyarázkodnom miatta."

*****

Nos, nem érzem úgy, hogy érdemes lett volna szóba állnom a német szerkesztőséggel, márpedig nekem az is dolgom, hogy ezt tegyem. De hát miféle sajtó az, amely továbbra is a Billy Elliot betiltását és/vagy leállítását szögezi le huszonhatodszor is, miközben rákérdez, tényszerű válaszomat pedig elhallgatja olvasói elől.„Az igazat mondd, ne csak a valódit” – buzdít a költő, de vajon kiben látná ma a fehérek közötti európait?

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!”

Szilveszter

2020. június 23.