Ma 40 éve jelent meg a világ legsikeresebb rocklemeze

AC/DC 1980 Brian Johnson & Angus Young (Photo by Chris Walter/WireImage)

Napra pontosan 40 éve, 1980. július 25-én jelent meg a lemez, ami óriási sikert hozott az akkor még csak 7 éve működő zenekarnak. Az albumból azóta is rengeteg fogy, az elmúlt évtizedben 3 millió példány ment el csak Amerikában. Az eladási adatok alapján jelenleg ez a legsikeresebb hard rock stúdiólemez a világon. 

Metallica, Nivana, esetleg a Black Sabbath vagy a Guns N' Roses? Egyik sem. Az járt a legközelebb, aki az AC/DC-re gondolt a címet olvasva. Az ő 1980-as, éppen 40 éves lemezük, a Back in Black vezeti a legjobban fogyó, azaz legsikeresebb hard rock lemezek listáját. Az olyan rangsoroknál, amelyek úgy kezdődnek, hogy „minden idők leg...”, mindig felmerülnek megbízhatósági kérdések az adatokkal kapcsolatban, de legalábbis egy egészséges kétely, és nincs ez másként a legjobban fogyó albumoknál sem. A fő nehézséget a számok közötti rend kialakításában elsősorban az okozza, hogy a technológiai fejlődés miatt

már rég nem csak lemezekről, vagyis fizikai hordozókról van szó.

Hanem ott van a jó pár éve uralkodó streaming szolgáltatás, ráadásul több platformon is. Míg korábban leginkább csak a hordozók különböztek. A hanglemez mellett a '60-as évektől már megjelentek a magnókazetták, aztán jó húsz évre rá jött a CD, de jól elfértek egymás mellett ezek, legalábbis az eladási számok követhetőségét nem befolyásolták jelentősen.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a lemezekkel kapcsolatos listáknál sokan külön kezelik a stúdiólemezeket a válogatásoktól. Azaz a legsikeresebb lemezek kategóriájába kizárólag stúdiólemezeket vesznek, és kihagyják például a klasszikus greatest hits válogatásokat vagy akár a filmzenei lemezeket. Ez már tényleg kukacoskodásnak tűnik, de az analóg és a digitális korszak fogyasztási adatait tisztába kell tenni, még ha szinte lehetetlennek tűnik is a feladat.

Mellényben Bon Scott énekes, mögötte Malcolm Young, a kép előterében szokásos rövidnadrágjában Angus Young, mögötte pedig Cliff Williams az AC/DC 1979-es koncertjén Forrás: Getty Images/Michael Putland

Számok kavalkádja

A tisztánlátást, vagyis a valós adatok begyűjtését többek között az is nehezíti, hogy mivel világsztárokról van szó, albumaik különböző országokban jelentek (és jelennek) meg, ráadásul a nagyon sikereseket rendszerint újra kiadják. Az adatok nyomon követése és dokumentálása ilyen, több milliós mennyiségeknél, több ezer kilométeres és több évtizedes távolságoknál nem a legegyszerűbb. Az biztos, hogy jó alapnak számít, ha az ember rápillant a könnyen elérhető amerikai eladási számokra, mikor a legjobban fogyó albumok közt kotorászik, ugyanis kétségkívül – még mindig – az Egyesült Államok jelenti a könnyűzene legkomolyabb piacát. De tudni kell azt is, hogy

az ő számításaiknál is vannak kérdéses megoldások.

Például az, hogy Amerikában a fizikai lemezek esetében duplán számolják az olyan albumokat, amelyeket két lemezen jelentettek meg. Több ilyen is van az évtizedek alatt igen csak jól fogyó albumok között. Ott van például a Pink Floyd The Wall-ja, vagy akár a Beatles The Beatles-e.

Az AC/DC 1976-os felállása Londonban: Malcolm Young, ujjatlanban Bon Scott, sapkában Angus Young, pohárral a kezében Phil Rudd dobos, és a basszusgitáros Mark Evans Forrás: Getty Images/Michael Putland

Mi most a legjobban fogyó hard rock lemezek között az ausztrál AC/DC albumával, az 1980. július 25-én, éppen 40 évvel ezelőtt megjelent Back in Black-kel foglalkozunk. Az album egyelőre dobogós a rocklemezek között, de első helyen van, ha kifejezetten a hard rock család albumainak globális eladásait nézzük. Ugyanis ebben az esetben a (soft rocknak számító) Eagles és Fleetwood Mack lemezei kikerülnek a vizsgált körből. Itt a ChartMasters tízes rangsora, – amely már számol a digitális eladásokkal, sőt, még a videóstreamelésekkel is.

• 1. 1982 – Michael Jackson – Thriller – 116 732 000
• 2. 1976 – Eagles – Hotel California – 70 575 000
• 3. 1977 – Bee Gees & Various Artists – Saturday Night Fever – 67 150 000
• 4. 1987 – Michael Jackson – Bad – 62 899 000
• 5. 1977 – Fleetwood Mac – Rumours – 61 258 000
• 6. 1980 – AC/DC – Back in Black – 58 224 000
• 7. 1971 – Led Zeppelin – Led Zeppelin IV – 57 016 000
• 8. 1973 – Pink Floyd – The Dark Side of the Moon – 55 796 000
• 9. 1992 – Whitney Houston – The Bodyguard – 53 744 000
• 10. 1991 – Nirvana – Nevermind – 52 930 000

Ezek alapján hatodik helyen van az AC/DC-lemez a majd 60 milliós eladásával. És az is igaz, hogy a hard rock listát vezető pozíciója sem tűnik bebetonozottnak, mert csupán egymillióval előzi meg a Led Zeppelin híres albumát, a Led Zeppelin IV-t. A kizárólag amerikai eladásokat számba vevő lista a következőképpen alakul az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (Recording Industry Association of America – RIAA) adatai alapján:

• 1. 1971 – Eagles – Their Greatest Hits – 38 millió
• 2. 1982 – Michael Jackson – Thriller – 33 millió
• 3. 1976 – Eagles – Hotel California – 26 millió
• 4. 1980 – AC/DC – Back in Black – 25 millió
• 5. 1968 – The Beatles – The Beatles – 24 millió

Az RIAA egyébként 2016 óta veszi figyelembe az eladások számításánál a digitális zenefogyasztás adatait. Ezért kúszhatott fel az első helyre Amerikában az Eagles válogatáslemeze az utóbbi években. A digitális zenefogyasztásban meghatározták az úgynevezett albummal egyenértékű egységet, ami a következőképpen néz ki: 10 dalletöltés vagy 1500 dalstreamelés felel meg egy albumeladásnak.

Nehéz megítélni, mennyire igazságos ez a számolási rendszer,

amellyel együtt próbálják kezelni a – főleg egykori – fizikai hordozók és a most dübörgő digitális fogyasztás eladásait. Az viszont beszédes, hogy a legjobb számokkal rendelkező albumok között csak a huszadik hely környékén jelenik meg olyan előadó, aki napjaink sztárjának mondható: Adele. Persze ezt annak is be lehet tudni, hogy a „nagy öregeknek” a sokszor évtizedekben mérhető fórjuk miatt egyszerűen több idejük volt eladni a zenéiket. Az AC/DC szempontjából ez azt jelenti, hogy valószínűleg még jó ideig ott lesznek az első tízben. Legalábbis a Back in Black című lemezükkel biztosan.

Nehéz időkben született

Az 1980-as Back in Black az akkor még csak hét éves AC/DC borzasztóan nehéz időszakában született. Ugyanis év elején meghalt a frontemberük, Bon Scott. Egy keményebb este után autóban töltötte az éjszakát, mert szintén ittas barátja nem tudta felkelteni, és inkább otthagyta kocsiban. A barát a másnapi kelés után csak este tudott ránézni, és

hiába vitte kórházba, Scott már halott volt.

Noha február volt, a halálát nem kihűlés okozta, hanem a hivatalos vélemény szerint alkoholmérgezés. Korábban beszéltek arról is, hogy herointúladagolás végzett vele, és a saját hányásába fulladt bele.

Bon Scott az AC/DC egyik, New York-i koncertjén 1979-ben Forrás: Getty Images/Michael Putland

Az AC/DC tagjai Scott halála után először arra is gondoltak, hogy feloszlatják a zenekart, de Scott családja bátorította őket a folytatásra. Így hamar nekiláttak az énekesek meghallgatásának, és az első meghívottak között már ott volt az exGeordie-tag, Brian Johnson, akinek énekhangját kifejezetten szerette maga Bon Scott is. Állítólag azért, mert

nagyon hasonlított az énekstílusa Little Richardéra, aki nagy kedvence volt.

Az AC/DC zenei producere is Johnson felvételét javasolta, akit a zenekar meg is keresett a felkéréssel, és hivatalosan 1980 áprilisától volt az énekesük.

Abban az időben az AC/DC is évente adta ki az újabb és újabb albumait, és 1979-ben volt egy nagy ugrásuk. Igaz, hogy a '77-es Let There Be Rock-kal már a nemzetközi piacra kerültek, de egyértelműen a két évvel későbbi Highway To Hell hozta meg nekik a világsikert. Ez az első albumuk, ami platinalemez tudott lenni Amerikában. (A megnevezés azóta is egymillió eladott példány után jár.) A terveknek és a korábbi évek trendjének megfelelően 1980-ban is szerettek volna lemezt kiadni, amit még Scottal kezdtek írni 1979 végén. Az énekes halála azonban megtörte a lendületet, de Brian Johnson gyors beilleszkedése után egyből munkához láttak, és összerakták a hiányzó dalokat.

Az együtteshez 1980-ban csatlakozott Brian Johnson és a háttérben Angus Young. Johnson halláskárosodása 2016-ban már olyan szinten volt, hogy ki kellett szállnia a zenekarból. Abban az évben már az alapító Malcolm Young is küzdött a demenciával, végül 2017-ben meghalt. Cliff Williams basszusgitáros, aki 1977 óta játszott az együttesben, 2016-ban kiszállt. Az öregedő és teljesen kicserélődött együttesnek egy ideje már Axl Rose szokott besegíteni az énekesi poszton Forrás: Getty Images/WireImage/Chris Walter

Összesen hét hetet töltöttek a híres bahamai Compass Point Studiosnál, és május végére készen is volt a lemez, ami először az amerikai piacon jelent meg július 25-én, ezt követte csak a brit, majd a hazai, azaz az ausztrál megjelenés. A Highway to Hell sikerét jóval túlszárnyalta a Black in Black, pedig erre még a zenekar sem számíthatott. Egyrészt ott volt a frontember-váltás, amit tragédia árnyékolt be, ráadásul nem is popzenéről volt szó, mivel az AC/DC már a heavy metált súrolta – a Rolling Stone magazin kivételesnek nevezte a lemez szárnyalását, kiemelve, hogy egy heavy metal-lemezről volt szó.

Brian Johnson az AC/DC 1982-es koncertjén, Tokióban Forrás: Getty Images/1982 Shinko Music/Koh Hasebe

Érdekes, hogy hazájában csak nagyjából 840 ezer fogyott eleddig a Back in Black-ből, amit nem kizárólag Ausztrália alacsony népsűrűsége okozott. Az ausztráliai örök ranglistán ugyanis csak a huszadik hely környékén van a Back in Black. A sort egyébként az amerikai pályatárs, Meat Loaf 1977-es, Bat Out of Hell című lemeze vezeti több mint 1,7 milliós rekorddal. Az AC/DC-lemez sikerét sokan az időzítéssel magyarázták. Szerintük a kemény rock épp

a teljes hanyatlás küszöbén volt, amiről többek között ezzel a lemezzel sikerült visszarángatni a stílust.

Ezt leginkább azzal a zenei magyarázattal támogatják meg, hogy akkoriban a műfajon belül egyre többen lassították a zenéjüket, és egyre jobban elnyújtották a szólókat, és ebben a lassulásban jöhettek jól az AC/DC sokkal populárisabb ritmusai. Elképzelhető, hogy ezzel tartották felszínen a műfajt, vagy akár adtak neki egy komolyabb lendületet.

Az biztos, hogy a Back in Black az egyik legsikeresebb album a világon, és egyelőre még a legsikeresebb hard rock lemez. 2007-ben 22-szeres platinalemez volt Amerikában, azóta pedig még hárommillió fogyott belőle. A 40 évvel ezelőtti nyomás óta számos kiadást, újra masterelt verziót élt meg. A digitális korszak szinte egyeduralma miatt legutóbb 2019 végén nyúltak hozzá. Az érdekes, hogy a lemez egyszer sem tudott az amerikai Billboard 200-as lemezes slágerlistáján csak a negyedik helyig tudott jutni, de több mint 130 héten át foglalt el bármilyen pozíciót rajta.