Hétvégétől újra látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka

Román Csarnok, Szépművészeti Múzeum
Idén március 15-én, 70 év után, ismét megnyitották a közönség előtt a Szépművészeti Múzeum Román csarnokát, amelyet Húsvét hétfőig lehetett ingyen látogatni
Vágólapra másolva!
Három hónap zárva tartás után, hétvégétől újra látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka. A csarnokot június közepén kellett lezárni, mert az akkor lezúdult extrém mennyiségű eső következtében a múzeum beázott.
Vágólapra másolva!

A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokát június közepén kellett lezárni, mert az akkor leesett, extrém mennyiségű csapadék miatt a múzeum beázott, kisebb károkat okozva a terem falfelületében. És most hétvégén, majdnem három hónapos zárva tartás után újra látogatható a terem. Egyébként a károk helyreállítását és az épület csapadékelvezető rendszerének bővítését a múzeum korábbi felújítását végző cég garanciális munka keretében végezte el.

A Szépművészeti Múzeum Román csarnoka Forrás: Szépművészeti Múzeum / Facebook

A beázás a Román Csarnok alatt lévő műtárgyraktárt is érintette, az ott tárolt 1500 műtárgyból 30 festmény felületét érte a befolyó víz. A gyors beavatkozásnak köszönhetően ezek egyike sem szenvedett maradandó károsodást, és a múzeum szakemberei időközben valamennyi alkotást restaurálták. A beázás után a múzeum vezetése a legjelentősebb hazai építésügyi minőségellenőrzési szervezetet, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot (ÉMI) kérte fel, hogy vizsgálja ki, mi okozhatta a víz épületbe való bejutását. A szakértői jelentés szerint a múzeum vízelvezető rendszere a tervezési előírások szerinti vízhozam elvezetésére elégséges volt, de a júniusi vihar során lezúdult extrém mennyiségű csapadékot a városi közcsatornarendszer túlterheltsége miatt nem tudta – a korábbi esőzésekhez hasonló módon – teljes mértékben elvezetni.

Látogatók a Román csarnokban Forrás: Origo

Az ÉMI megállapítása szerint a vihar következtében a városi közcsatorna-hálózat telítődött, a Dózsa György úton lévő vízelvezetőkből visszaáramlott a csapadékvíz, elöntötte az utcát és túlnyomás alakult ki a közcsatorna-hálózatban. Ez a terhelés nagymértékben csökkentette az épület csapadékvíz-elvezetésének hatékonyságát és beázásokat eredményezett. A szakértői jelentés az épület esővíz-elvezető hálózat kapacitásának növelését és a tető szigetelésének megerősítését is javasolta, hogy a későbbiekben – a városi csatornahálózat esetleges újbóli túlterheltsége esetén – biztonsággal elkerülhetőek legyenek a hasonló beázások. Ezeket a javasolt átalakításokat a múzeum épületén a kivitelező – garanciális javításként – már el is elvégezte.

A Román Csarnokot, amelyet a 2. világháborút követően több mint 70 évig nem láthatott a nagyközönség, három évig tartó felújítást követően, 2018-ban nyitották meg, azóta több mint félmillió látogató csodálta meg a különleges szépségű termet.