Balázs Fecó alig egy hónappal ezelőtt, az advent közeledtével adott interjút a Borsnak, és imádott fiáról és életszeretetéről is mesélt.

Balázs Fecó családja Várkonyi Attilán keresztül üzent a nyilvánosságnak, hogy ezek a gyász napjai, és továbbra sem szeretnének nyilatkozni. A múlt héten meghalt művész felesége és fia csak a hozzájuk legközelebb állókkal kommunikálnak. Ha már tudnak részleteket a temetésről, értesíteni fogják a rajongókat. 

A koronavírus-fertőzés miatt meghalt Balázs Fecó rajongott a családjáért. Halála előtt néhány héttel, az advent felé közeledve beszélt többek között a fiáról és a gyereknevelésről a Borsnak. A lapnak akkor azt mondta, „mindig igyekeztem a fiamnak tisztességet, jóságot tanítani, megtanítani bölcsen gondolkodni, bátor és jószívű embert formálni,  akinek ne a pénz jelentse a valamit, sokkal inkább az érzések, a tettek, az élet szépségei” – mondta akkor Balázs Fecó. A lap munkatársának kérdésére, hogy krónikus betegként mennyire tart a járványhelyzettől, azt mondta: „hiszek a sorsszerűségben, és nem félek semmitől. Mitől is kéne? Minden úgy van, ahogy lennie kell.” Majd néhány nappal később jelentkeztek nála a koronavírus-fertőzés tünetei, aztán saját lábán kórházba ment, ahol másnap már lélegezetni kellett. Tizenkét napon át küzdött az életéért, miközben százezrek imádkoztak érte. Hivatalos Facebook-oldalára a mai napig írnak részvétüzeneteket.