A Világ Világossága és a világ találkozása

Vágólapra másolva!

Az ég járását és az idő fordulását oly jól ismerő, egykori bölcs naptárkészítők tudták, hogyan kell a keresztény naptár ünnepnapjait az ember földi létét befolyásoló, kozmikus Fény szabályaihoz: az Életet adó Nap és a csillagok járásához, az idő fordulásához igazítani. Azaz hogyan kell akár négyféle névre is „megkeresztelni" az egy tőről fakadó, ősi hagyományokat. Jelen esetben az archaikus anyaistennő előtt tisztelgő gyertyakerülés fényes kultuszát, hogyan és miért kell „az emberek között világító" Mária-kultusszá formálni. Mert a régiek életében az élet nagy dolgai még szentségnek számítottak, így egész szimbólumrendszert építettek az életet adó és azt oltalmazó isteni Fény köré, hogy az a megszentelt emberi élet szépséges csodáját magasztalhassa.

Wieber Orsolya

Vágólapra másolva!

vallás ünnep

Bemutatás, találkozás, megtisztulás, gyertyaszentelés...

E négy „keresztnév", s köré épülő, ám egy kozmikus tőből fakadó fogalom kapcsán hívjuk:
a kisded Jézus a templomban való bemutatása okán, bemutatásnak,

a világ világosságának, Jézusnak a világgal való találkozása miatt, találkozásnak
a „világosságba borult" Isten-anya miatt, Mária tisztulatának,
vagy ahogyan mi, magyarok - az ősi boldogasszony tiszteletünk révén – hívjuk: Gyertyaszentelő Boldogasszonynak február 2. ünnepét.

Egy ünnep, négy nevének, több rétege, amely mégis egy azonos tőből fakad: az isteni Fény által megszentelt emberi élet szépséges csodáját magasztalja.

„Praesentatio" (bemutatás) - avagy a Világ Világossága az emberek közé „lép" ...

A biblikus hagyomány szerint Mária, e napon vitte először a kisded Jézust bemutatásra (praesentatio Domini) a Jeruzsálemi templomba. S bár a hagyomány szerint, Jézus templomi bemutatásakor szentelt gyertya fénye világított a templomban, ám jelképi értelemben az ünnep nevével most is több rétegű mondandót üzen a Teremtő, no meg a bölcs naptárkészítő!

Az évköri sötétség időszakát, a december 21.-i legsötétebb napot felváltó, karácsonyi Fény születésének, azaz Jézusnak - mint az isteni Fénynek, a Világ Világosságának - a megtestesülését a „misztikus kronológiában" Gyertyaszentelő Boldogasszony egyre fényesedő nappalai követik az évkörben.

Átvitt értelemben pedig a karácsonyi Fény, azaz Jézus születését, Gyertyaszentelő ünnepének „fényes" üzenete követ a naptárban. Hiszen a biblia elmondása és a keresztény naptár „időzítése szerint" ezen a napon, „itt", a templomban nevezi az agg Simeon elsőként Jézust, az emberiség megvilágítójának - vagyis az Atya szellemi Fényéből megtestesülő, az ő szellemi üzenetét hordozó, majd azt hirdető gyermeket - a Világ Világosságának.

Hypapante (találkozás) - a Fény gyermek és a világ találkozása...

Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, amely az agg Simeon és a kisded Jézus találkozására utalva „hypapante" (találkozás) néven is beíródott a keresztény naptárba. A földi világba megtestesült isteni Fény, egy apró gyermektestbe zárva, ekkor találkozott ugyanis először az emberiséggel: azokkal az emberekkel, akikért e világra jött. A biblikus hagyomány szerint a templomban tartózkodó Simeon, amint Jézus felé fordult, felismerte benne az üdvösség hozóját. Karjába vette a kisdedet, áldotta az Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot, s így szólt:

„Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel,
mert meglátták szemeim üdvösségedet,
amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára,
hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak..." Luk. 2.26-2.32

A „világosságba" borult „gyertyaszentelő" Mária

A február 2-i ünnep harmadik „keresztneve" a Mária tisztulata nevét viseli.
Eszerint, e napon emlékezik meg az Anyaszentegyház az úgynevezett purificatio, azaz a szülés után megtisztult Mária napjáról. Amint azt Bod Péter a gyertyaszentelés Máriához kötődő ünnepéről - a híres középkori liturgikus, Durandus nyomán - a Szent Szűzről írja: Mária „világított az emberek között, mint égő gyertya".

Az istenanya tisztelet hordozó ünnepnek azonban bőségesen vannak pogány előzményei is.
Ahogyan Bod Péter írja: „az eklézsia akarata" az, hogy az ősi, nem keresztény szokásokat, az ilyenkor meggyújtott gyertyákkal az utcákra vonuló, a várost és határt kerülő, Mars isten anyja, azaz Februaria előtt hódoló, ősi, nem keresztény, pogány szokásokat ideje „megkeresztelni..." Ám a gyertyafényes „Februa-körmenetek" szokása - amelyen főként nők rótták le kegyeletüket a Teremtő istenanya előtt - nem csak a római kultúrkör hagyománya volt. Számos ókori nép is a maga istenanya kultuszára formálva hódolt e február eleji napokban a „napot szülő, szent lángot őrző, szülő asszonyok védnökségét hirdető, pogány istennő előtt".

Ám az ég járását és az idő fordulást oly jól ismerő bölcs naptárkészítők tudták, hogyan kell a keresztény naptár ünnepnapjait az ember földi létét befolyásoló kozmikus Fény szabályaihoz - az Életet adó Nap és a csillagok járásához, az idő fordulásához - igazítani. Azaz hogyan kell „megkeresztelni" a pogány hagyományokat. Jelen esetben az ősi anyaistennő előtt tisztelgő gyertyakerülés-kultuszokat, hogyan kell Jézus Isten-anyjának hasonlatosságával, gyertyaszentelő Mária kultuszává formálni.

A Világosságba boruló Mária 40 napja – avagy hat hét a jászoltól a templomig...

A negyvenes szám, amolyan misztikus, biblikus szám... Ennyi időt tölt el Jézus a pusztában, ennyi idő telik el a húsvétot megelőző tisztulás böjti időszakában, s ennyi idő telik el Jézus születésétől, a Jászoltól, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig. Miért?

Mert a 40 szimbolikus szám: a földi (4) átalakulás (0) az átváltozás, a tisztulás szimbóluma.

Amint azt a keresztény lexikon is írja „Már az antik kultúrában is megjelent a számszimbolika, amelynek az a célja, hogy a világ összefüggéseit, belső rendjét, idői alkalmait és eseményeit megfejtse. Ehhez hívja segítségül a számokat, amelyeknek nem csupán matematikai, hanem önmagán túlmutató jelentőséget tulajdonít. Úgy sejtve, hogy a számok mögött bizonyos törvényszerűség rejtőzik, talán azért, mert néhány szám rendszeresen visszatér, megtapasztalható a természetben (4 évszak, 4 égtáj). Ezt a törvényszerűséget szeretné megfejteni, és lesz a számoknak így mágikus ereje, vagy válik éppen „szent" számmá."

Mert Mária „világosságba borulásának" az az egyszerű oka - melyet minden szülő asszony tud -, hogy éppen ennyi idő kell ahhoz, hogy a szülést követően minden nő, így Mária is testileg „visszaalakulva", purificalódva, azaz „Világosságba borulva" jusson el a jászoltól, a Purificatio napjához, azaz Mária tisztulatának az ünnepéhez...

Gyertyaszentelő-boldogasszony-ágya...

A régiek életében az élet nagy dolgai még szentségnek számítottak, így egész szimbólumrendszert építettek a tisztulás fontos, intim, védett, időszaka köré. Ezt az archaikus hagyományt követte az ősegyház naptári „számítása" is, amikor az összekapcsolta a karácsonyi születés utáni tisztulás 40. napját Mária megtisztulásának, vagyis „világosságba borulásának", valamint a gyermek Jézusnak - a Világ Világosságának - a templomban történő bemutatásával: azaz az istennek szentelt emberi életet „fényesen megvilágító" Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepével.

S az sem véletlen, hogy a szentséges magyar néphagyományban, anyáink, nagyanyáink, s dédanyáink éppen ennyi időt töltöttek el Boldogasszony ágyában, azaz a születést követő hathetes - ma gyermekágyi időszaknak nevezett - 40 napjában azért, hogy a testi-lelki visszarendeződés, a „tisztulás", a „világosságba borulás" számukra is megtörténjék. A szakrális asszonnyá „avatást", a szülés szentségét még értő őseink ugyanis hitték, hogy ilyenkor Boldogasszony óvó, védő „karjaiban", boldogasszony ágyában töltve e 40 napot, „jó kezekben vannak", s ahol a szülő-anya és a gyermek feje felett a Gyertyaszentelőkor megszentelt gyertya világított.

Mária gyertyája

A február 2.-ra hagyományozódott ünnep üzeneteként, a Világ Világosságával, azaz Jézussal való találkozás szimbólumaként alakult ki a templomi gyertyaszentelés szokása. A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek - írja Molnár V. József néprajz- és néplélek-kutató - amely már az ókeresztény korban Krisztus jelképévé vált: hiszen amint Jézus, úgy a gyertya is fölemészti magát azzal, hogy másoknak szolgálhasson...
Így lett a gyertya a Világ Világosságának szimbóluma, hiszen: „méhviasza, Jézus tiszta teste, a viasz alatt való bél, az ő ártatlan szent lelke, a tűz pedig, a Világ Világossága, az ő istensége."

A középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, s az áldott tűz lobbanó erejéből gyújtották meg magát a gyertyát, amelyet „máriagyertyának" hívtak. Ez a Világ Világosságának szentelt, Gyertyaszentelő Boldogasszony napi gyertya oltalmazta egy életen át a hívő embert: szolgálta a boldogasszony ágyában fekvő, gyermekágyas asszony és az újszülött épségét és egészségét. Ez a szentelmény lobogott a bepólyált újszülött gyermek fejénél azért, hogy Isten fényével és óvó-védő erejével borítsa be a még védtelen, kereszteletlen gyermeket. S ez a szentelmény világlott a földi életút végén, hogy füstje távol tartsa a gonosz szellemeket, fénye pedig utat mutatva az égi hazatalálásban, a Fény felé segítse a távozóban lévő örök emberi lelket.