A sikeres szólókarrierje előtt a német zenész, szintetizátoros Klaus Schulze olyan együttesekben játszott, mint a Tangerine Dream és az Ash Ra Tempel, de közreműködött a tavaly bemutatott hat Oscar-díjas Dűne filmzenéjén is. Az elektronikus zene úttörője április 26-án halt meg Berlinben, 74 évesen.

Az elektronikus zene egyik legnagyobb hatású, egyik legfontosabb zeneszerzője volt, kivételes művész– idézte Frank Uhlét, Schulze kiadója, az SVP ügyvezető igazgatóját a The Guardian online kiadása.

Klaus Schulze sok tekintetben volt úttörő: epikus elektronikus hangképei az ambient és a new age zene alapvetéseinek számítanak, szekvenszerszólamaiban kifejezett ritmusérzéke utat mutatott a techno, a trance és más tánczenei műfajok számára.

 

Klaus SchulzeForrás: Getty Images/Heritage Images

Berlinben született 1947-ben, különböző hangszereken számos helyi zenekarban játszott. Az Edgar Froese által vezetett Tangerine Dreambe dobosnak vették be, a legendás zenekar első albumán, az 1970-ben megjelent Electronic Meditation-ön játszott, de 1970-ben kilépett és megalakította az Ash Ra Tempelt a gitáros Manuel Gottshinggal és a basszusgitáros Hartmut Enkével. Ez az együttműködés is csak egy lemezt, egy 1971-es cím nélküli anyagot eredményezett, mert Schulze a szólópályát választotta, bár a hetvenes-nyolcvanas években időről időre újra feltűnt az Ash Ra Tempelben.

Első szólólemeze az 1972-ben kiadott Irrlicht volt, egy négyrészes mű, amelyben Schulze összetört orgonát, zenekari felvételeket és egy erősítőt manipulálva alakított ki hangzást. Következő albumán, a Cyborg-on kezdett szintetizátorokat használni, az évek során mintegy ötven lemezt készített, köztük koncert- és filmes anyagokat.

Egyik legfontosabb munkája a Timewind (1975), amelyen korai szekvenszert használva alkotott meg hipnotikus ismétlődő mintákat.

 

Frank Herbert sci-fi regénye, a Dűne számos fontos lemezét inspirálta. 

Ezek közé tartozik az 1979-es Dune, de közreműködött a Dűne tavalyi remake-jének filmzenéjében is, amelyért Denis Villeneuve Oscar-díjat kapott. Schulze utolsó albumát, a júniusban megjelenő Deus Arrakist szintén a Dűne ihlette.

Producerként dolgozott Lisa Gerrarddal, a Dead Can Dance énekesnőjével, valamint az Alphaville-lel is. Pete Namlookkal közösen tizenegy lemezből álló szériát készített a Moog szintetizátor jegyében, Dark Side of the Moog címmel. A hetvenes évek közepén a Go elnevezésű supergrouppal (benne Stomu Yamashtával, Steve Winwooddal, Al Di Meolával és Michael Shrieve-vel) két anyagot vett fel.