ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 240. LEVÉL

Édes Néném,

kérésére megnéztem, mikor zendült fel legutóbb teljes egészében A nibelung gyűrűje című világbajnok operaciklus az Andrássy úton: 16 éve! Csak átfutottam gyorsan a Siegfried akkori szereposztását, a kiváló kollégák közül már senki sincs ma színpadon, és amikor az előadást énekelték, átlagéletkoruk 59 volt. Ez nemcsak tapintatos nézőpont, de elég formáns módon mutatja meg, kik, mikor fértek hozzá Richard Wagner, a tán legnagyobb teherbírást követelő szerző főművéhez. Ma, a most futó Siegfried esetében az átlagéletkor 47: szintén nem alacsony – nagyon fiatalon legfeljebb az Erdei madár szólamát lehet elénekelni –, de 12 esztendővel ifjabb kollégák mennek színpadra benne, nyilván jóval kevesebb tapasztalattal, cserébe sokkal frissebb hanggal.

Bizony, utoljára 2006 januárjában került színre a legnagyobb szabású operaciklus „ever", Richard Wagner Tetralógiája az Operaház színpadán. Azután már csak a Müpa koncerttermében lehetett meghallgatni, sőt jószerével a teljes Wagner-életművet a Duna-partra vitte ki az akkori fő-zeneigazgató, Fischer Ádám. Szó se róla, a mai napig kiváló előadások szólnak a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremből, ám a Wagner-napok júniusi sorozata alapvetően világsztárokat hív Budapestre, szinte „kis-Bayreuthot" berendezve ott, és a roppant zenekari feladat a Rádiózenekarnak jut, akik egész éves roppant felkészüléssel rendre nagyszerűen teljesítenek is benne.

Forrás: Facebook/@Operahaz

Csakhogy. A koncertterem mégsem színház, ahogy a Rádió együttese sem par excellence operazenekar. És ez visszafele is igaz: attól még, hogy készít felvételeket, az OPERA együttese sem rádiózenekar. Ha hírlapi módon, tehát a valósággal kapcsolatot tartva, de röviden, s ezért szükségképpen felszínesen kell fogalmazni, akkor azt mondom: az egyik erőssége a nagyszabású, hatalmas tereket betöltő hangképzés és a színpad mélyéről szóló művész hajlékony kísérete, a teljesen szeparált akusztikájú énekkarral való folyamatos szinkron igénye és képessége, javítása, a művek sokszori játszása által a saját szólam, de az egész partitúra mély ismerete. A másik zenekartípusnál a koncentrált figyelem, a tökéletes stúdiócsendtől nem zavart, sőt, inkább doppingolt érzet, új és nehéz faktúrájú művek gyors betanulása és akár szilánkos felvétele, a fizikai örökkévalóságnak (?!) történő játék. Az operazenekarnál pedig a jelen élménye, a magánmúlt számára rögzített személyes emlék számít. És ezért két különböző működésre trenírozott zenekar akkor is mást hoz, másban erős, ha a határok nem elvágólagosak, és Beethoven IX. szimfóniáját mindkettő játssza. Vagy a Ringet.

De hadd nézzem ezt vokális és színházi szempontból, az Andrássy út felől: ugyan melyik prózai színház közönsége és művészgárdája mondhatna le Shakespeare-ről vagy Csehovról? És ezen analógia mentén melyik par excellence operaház Wagnerről? Tévedésben van, aki azt híreszteli: az Ybl-palota nem alkalmas Wagner hangzására, nem is arra épült, inkább Erkel Ferenc szeretett belcanto stílusára. Most is aláhúzom: bár nem volt a kedvence, Magyarországon Erkel dirigált először Wagner-zenét (Tannhäuser-nyitány, nem semmi muzsika!), tehát pontosan tudta, mennyi helyet kíván az árok, mekkora hangenergia iramodik a nézők felé. És Gustav Mahler rendkívül nagy tévedésben lett volna, márpedig senki nem erőszakolta rá, hogy szűk hároméves budapesti zeneigazgatóskodása alatt A Rajna kincse és A walkür első magyarországi előadásait véghez vigye – s bizonnyal folytatta volna a másik két darabbal, ha ki nem szorítják innen. (Ráadásul Mahler még bőven a Bánffy-Medgyaszay-féle átigazítás előtt dolgozott az Ybl-palotában, tehát a most visszaállított árokméret és talán a március óta élvezhető zseniális akusztika előnyeit is élvezhette.

Forrás: Facebook/@Operahaz

Drága Néném, és leírom Kegyednek azt is, márpedig a legőszintébben, hogy vagyok ezzel az „egy város – két Ring" problematikával. Először is: nem tekintem annak. Máshol évente 4-5 alkalommal is adhatják a Ringet, itt mindössze annyi történik, hogy két játszóhelyből áll ez össze, hisz 2-2 előadást szoktunk tartani az Andrássy úton és a Duna-parton is. Egyébként pedig: nem is minden évben tűzi ki a Müpa, és mi is szigetszerűen adjuk majd elő: idén és még két évig lesz műsoron, aztán pihentetjük kicsit. A Művészetek Palotájának Wagner-napjai júniusban vannak hagyomány szerint, így, mivel a két intézmény barátságának és közös kulturális fellépésének erejét pontosan érezzük, mi igyekeztünk a lehető legtávolabbi részén a szezonnak kijelölni az új operaházi Ring helyét. A régi, januári hetek (lásd: 2006) alkalmatlanok, így lett a november a mi Tetralógiánk hónapja. Januárban a kiköltekezett közönség a pocsék, hideg időben inkább távol marad, oda szünetet kell majd tenni, nem a legnagyobb szabású ciklust, pláne nem az influenzavírus közelébe – talán Wagner-énekeseket a legnehezebb pótolni, ha elüti őket a hajókötél. És még egy ok: akkor decemberben kellene a próbák derékhadát tartani, ez pedig az ünnepek és az operai működés év végi kifeszítettsége miatt nagyon nem volna optimális, hatékony. (Csak 2022 decemberében 48 előadást tartunk, amelyen több mint 40 ezer fizető néző fordul majd meg...)

Forrás: Facebook/@Operahaz

Egy szó mint száz: én tudom, hogy ma beszédtéma lett, hogy túl sok a zenekar, túl sok a színház, biztos két Ring is sok. (Talán holnap a templom is túl sok lesz?) Nem ellenkezem, racionalizálni mindent lehet és talán kell is. De majd nagyon vigyázzunk, hogy a kincseinket ki ne dobjuk, ami megkülönböztet minket és nemesít, nehogy felesleges girlandnak nézzük. Ilyen a két Ring esete is: egy minimál előadás, kortárs félszcenír a koncertteremben nemzetközi sztárokkal, és egy másik sorozat csak magyar énekesekkel, operaházi kulisszában és együttesekkel.

Ma megy még a Siegfried, a Ring sötét legbelseje, azután Az istenek alkonya nyilvános főpróbájával és két előadásával búcsúzik a teljes operaházi Tetralógia. Jövőre még bátrabbak leszünk, és kétszer 4 napban, a Wagner által elképzelt módon en suite adjuk elő ezt a 12-13 órányi lebilincselő történetet. Nem kizárt, hogy az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza vizionárius produkcióján tovább csiszolgatunk addig, ahogy Kocsár Balázs, a ciklust először dirigált fő-zeneigazgató is tovább érleli magában ezt a pazar hangfolyamot – akkora feladat, hogy valószínűleg sosem lehet hiánytalanul a végére érni: se a Müpában, se az Operaházban.
Én azt mondom: boldog, művelt és érzékeny az a nemzet, amely efféle szellemi értékeket vív ki és tart meg magának.

„Zsdú átvétá, kák szálávej létá!"

Szilveszter

2022. november 21.