Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Jászai-díjas és számos elismeréssel kitüntetett Szakácsi Sándor, soha nem volt igazán elégedett színészi teljesítményével, pedig nagy formátumú és ünnepelt színész volt, aki mindent el tudott játszani és minden szerepnek megtalálta a mélységét.
Ugyanolyan odaadással és tehetséggel táncolt és énekelt a tragikus vagy a komédiás szerepekben. Közben egyike volt a legfontosabb hazai szinkronszínészeknek, remek versmondó, és amint ez a fenti idézetből is kiderül, nagyon komolyan vette a pályáját.
Gimnazista kora óta megingathatatlan volt abban, hogy színész akar lenni, Sörös Sándorral ezt már az iskolapadban megbeszélték, és együtt jelentkeztek a főiskolára.
Várkonyi Zoltán osztályából egy év szolnoki társulati tagság után, a Vígszínház társulatához szerződött, Szolnokot egyébként nagyon termékeny és boldog időszaknak élte meg. A szolnoki színházban rendszeresen rendezett ott Valló Péter is, aki a kezdetektől végigkísérte színészi életének alakulását.
Már akkor is csillogó képességű ember volt: elképesztő muzikalitással és ritmusérzékkel, ritka tehetséggel. Meglepően attraktív jelenség, remek fizikai akusztikai adottságokkal, igazi nagy formátumú színész
- mondta Valló Péter az Origónak.
Valló Péter később a Vígszínházban is több darabban rendezte a színészt, ezt az időszakát mégis nagyon változó intenzitásúnak és sikerűnek élte meg Szakácsi Sándor, sokáig vágyott a nagy szerepre.
Hol sikerem volt, hol nem, nagy hullámvölgyek voltak akkor a pályámon
– mondta pár évvel később erről a több, mint tízéves periódusról a színész.
Nagyon sok interjú készült vele, már fiatalon is, hiszen akkor a televízió is rendszeresen foglalkoztatta a színészeket, emiatt hamar országos hírnévre tett szert Szakácsi Sándor.
„Néha nem érzem magam fontosnak. Egyetlen szerep Az ifjú Wertherben.
Hiányzik a nagy játék, a próba utáni fáradtság, de remélem, jönnek a nagy feladatok
- ezt is a kezdeti években mondja Szakácsi.
A Vígszínházban kiélezett verseny volt a színészek között, így nehéz volt folyamatosan az első szerepekben maradni. „Mindig amikor kijött egy nagy osztály, idevettek egy szekérderék gyereket. Marton László igazgatásáig egészen biztosan így volt, és
hosszú távú szelekció választotta ki, hogy ki maradt meg a társulatban és ki nem.. Szakácsi Sándor itt maradt és jó szerepeket játszott, de úgy tűnik, hogy az akkori fősodorba nem tudott bekapcsolódni.
Talán, ha így most visszagondolok, Horvai Istvánnak túl ügyes volt, egyébként ő inkább Tahi Tóth Lászlót szerette, Marton Lászlónak inkább Hegedűs D. Géza volt a kiemelt színésze. Mindenki tudta, hogy Szakácsi kiemelkedő képességű és adottságú ember, sokszor megtörténik, hogy ennek ellenére nem tör az élre egy ekkora társulatban valaki.
Kicsit magának való, deviáns fiú is volt kezdetben, talán kicsit kiközösített, nem volt benne semmiféle megfelelés a mainstreamnek
- mondta Valló.
Egyesek pedig úgy látják - és ezt Szakácsi is így gondolta - , hogy nem volt jó döntés, sőt inkább pedagógiai hiba volt Várkonyitól egyszerre három, olyan hasonló típusú színészt, mint Sörös Sándor, Maszlay István és Szakácsi Sándor a Vígszínházhoz szerződtetni.
Hét éve tartó kapcsolata Szerencsi Évával, éppen ezekben az első vígszínházas éveiben, válással ért véget, de édesapja betegsége is nagyon megviselte. Szerencsi Évával még tizenévesen, a Pinceszínházban ismerkedett meg, a nagy szerelemből házasság lett, de Szakácsi túlontúl féltékeny volt a színésznőre, hiába volt maga is színpadi ember, azt is nehezen tudta elfogadni, ha feleségét a színpadon egy színész karjaiban látja.
Szerencsi Évát pedig zavarta férje kicsapongó élete, kapcsolati krízisük éppen az Abigél forgatása évében volt. A színésznő elmondta, hogy este, a forgatás után hazament, várta Sanyit, de nem jött. Csak hajnalban, ha jött...
Ekkor érezte úgy, hogy feladja. Barátai szerint noha nagyon szerette a nőket, később sem tudott igazán megállapodni. Későbbi barátja, Őze Áron úgy emlékszik, hogy Szerencsi Éva volt a nagy szerelem, de akkor már idealisztikus távolságból beszélt róla.
Az Óz, a nagy varázslóban voltak együtt a szolnoki színpadon, ahol Szerencsi Éva Dorothyt játszotta, Szakácsi pedig Totó kutyát. Egyébként Szakácsi sokat emlegetett, nagy élménye, hogy egy kisgyerek azt kiabálta a szüleinek, hogy hazavinném Totó-t!
Az Abigél idején Szerencsinek nagyon megindult a pálya, Szakácsinak akkor még kevésbé, és ezzel az asszimetrikus helyzettel is magyarázták később kapcsolati válságot, amikor az első szerelemről szóló televíziós műsorban kérdezték őket.
„Azért is alakult így, mert
Évának akkoriban nagyon megszaladt. Nekem pedig nem volt annyi dolgom akkor. Ha precíz akarok lenni, én voltam a Szerencsi Éva férje.
Ha sétálni mentünk a Margitszigetre, jöttek a gyerekek, és lerohanták Évát. Az ember ilyenkor hülyén érezte magát. Ez persze nem fő ok, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszott közre abban, hogy nem rohantam haza hozzá, hanem elengedtem magam egy kicsit. Mert azt mondtam, hogy szar ez az egész élet, menjünk el egy kicsit, majd később hazamegyek, ő holnap úgyis dolgozni megy..."
Ugyanebben a műsorban megkérték tőle, mondjon példát, kire volt féltékeny, ő pedig a Vígszínház igazgatóját Marton Lászlót említette.
Mondjuk Marton Lacira. Aki igazgatóként is, tanárként is nagyon sokat sündörgött Éva körül. Vállalom, hogy elmondom, és nem érdekel, mit szól majd Laci."
A válás miatt megbillent időszakában kicsit megbízhatatlan volt, köztudottan ivott is és sokszor másnaposan érkezett próbálni.
Sok minden összejött, kikészültem idegileg, és a Vígszínház úgy érezte, hogy nem tud rám számítani
Nekem ugyanakkor ez lett volna az egyetlen biztos pont az életemben, de ezt ők nem érezték így... És eljutottam a kritikus pontig: elvettek tőlem egy szerepet, amit egy hónapig próbáltam, mert állandóan késtem a próbáról... Teljes joggal vették el... De én, akkor – legalábbis a magam mércéje szerint – ott álltam az abszolút nullán, és tudtam, hogy most kell megállni(... )Sohasem tagadtam, hogy szeretek inni.."
Idővel várakozásának megfelelő szerepet kap: a Kreuzer szonáta ősbemutatójában Truhecsevszkij szerepének például nagyon örült, a kritikai fogadtatásban úgy írnak, hogy Szakácsi Sándor jó volt, de a szerep gyengeségeit nem lehetett a jó alakítással kompenzálni. „Nem tehet mást, mint a piros ajkú, fehér kezű Truhacsevszkij helyett sikerrel próbál eljátszani egy teljesen jelentéktelen muzsikus házibarátot" másutt meg, hogy „Haloványan megírt szerepével nem tudott, és nem is tudhatott mit kezdeni".
Szakácsi Sándort alkata és tehetsége a hős férfi főszerepek sorára hívatta, mégis a Vígszínház számára csak ritkán adta meg ezeket az igazi nagy szerepeket. „Nagy beugrásaim vannak" mondta egyik interjúban, hiszen több darabban emlékezetes „beugró színész" az akkor nagy visszhangnak örvendő Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadásban, vagy a Harmincéves vagyok rock musicalben és az Egerek és emberekben átvett vezető szerepeket, utóbbi már a Játékszín színpadán ment.
Pillanatok alatt megtanult egy szerepet, felvette a ritmust és beilleszkedett kész produkciókba. Ezt a tulajdonságát a szinkronban is sokra értékelték: általában egyetlen megtekintés vagy meghallgatás után azonosult a karakterrel és alámondta a szöveget.
„Ilyen értelemben azt mondhatjuk, hogy Szakácsi rosszkor, rossz helyen volt"– mondja az Origónak későbbi kollégája és barátja Sárdi Mihály dramaturg, mert úgy véli, ez lehetett az oka annak, hogy kialakult benne az örök bizonytalanság, sokszor gyötrődésig menő elégedetlenség a saját teljesítményére vonatkozóan. „Sanyi nagyon-nagyon szerette ezt a pályát, és komolyan is vette, még az önpusztító időszakaiban sem veszélyeztette egy darab megszületését valamelyest a görcsösségét próbálta enyhíteni az itallal. Szó szerint, minden szerepével megküzdött, de az indulás, a nem hozzá mért szerepekkel, meghatározta a későbbi önértékelését is."
Cikkünk még nem ért véget! Lapozzon a következő oldalra a folytatáshoz!
