Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Valló Péter rendezte Csontváryt jutalomjátéknak élte meg, igazi rá jellemző, mély átéléssel alakította, és a kritikai fogadtatása is jó volt.
„A Kiss Irén-féle Csontváry volt a legemlékezetesebb korai közös munkánk - mondja Valló -, ami azóta is vissza-visszatér. Meglehetős hatást gyakorolt a maga korában. Mély tartalmakig volt képes eljutni ebben Szakácsi Sándor, afféle ösztönös lélek volt. Csontváry című előadás azért volt nagy hatású, mert a szocialista realizmus környékén született, és a mű alapvetése az volt, hogy egy ember a megszállottságából transzcendentális küldetés tudatból, hogy tud művésszé emelkedni.. Ez szembe ment a kultúrpolitikai trenddel, amiben éltünk" – mondja a rendező.
Ebben a szocreál valóságban megfogalmazott a kritika így írt Szakácsi színpadi jelenlétéről:
Abban azonban, ahogy egészen átadja magát a figurának, és főként ahogy fizikai energiáját mindenestül kölcsönadja a tébolyult festőnek, van valami megnyerő.
Szakácsi fiatalos lendülete, természetes ruganyossága tartást ad az alaknak, és ha nem is megrendítővé, de néhol elhihetővé teszi Csontváry fanatikus hitének erejét."
Számára nagy kiugrás a Che Guevara szerepe az Evitában, ez a vágyott nagy szerep, amelynek nagyon örült és jókor találta meg.
A darabot Katona Imre rendezte, és a valamikori Vörösmarty Kertmoziban a fehér vászon előtti részen felépített színpadra. „Nagy nézőtere volt, és ott a helyszínen tudtuk elkezdeni a próbát, emlékszem, hogy sokan ott maradtunk sátrakban aludni, annyira együtt éltünk a készülő darabbal - mondta az Origónak Mátis Lilla, aki mintegy társrendezőként hetekig helyettesítette Katona Imrét. "Eredetileg Dörneré lett volna Che Guevara szerepe, ő azonban visszalépett, de Szakácsi kapta meg, és nagyon boldog volt ezzel a szereppel. Nagyon kellemes kapcsolatom volt vele, odaadó színész volt. Nem volt rá jellemző a lehengerlő magabiztosság, inkább azt lehetett érezni, hogy ő megküzd a szerepért, nagyon komolyan dolgozik rajta. Nem volt nagyképű és magamutogató sem.
Keresgélte a szerep lényegét, de azt nagy alázattal tette és nagyon jókat hozott ki Che Guevara karakteréből".
Az ő Che Guevarája sokat tett az Evita kirobbanó sikeréhez" - mondta a rendezőnő.
Egyik első átütő szerepeként említik az Evitát, de ő maga is a hozzá legközelebb álló egyik szerepének érezte.
Bár nem mindenben értek vele egyet, valójában nem is tudom pontosan, hogy mit csinált, de egy időszakban ő volt nálunk a forradalom, a szabadság szimbóluma..."
A zenés színház egyre többször kínál szerepet neki, a Sztárcsinálókban Jézust játssza és egyre több Rock Színházas produkcióban vesz részt. A Kőműves Kelemen rockoperában - Sarkadi Imre darabjából Szörényi Levente - Ivánka Csaba - Bródy János írták (a szerk.) - Boldizsárt alakította, a darab Bécsbe is eljutott. A bécsi előadásról szóló beszámoló szerint: „ A Kőműves Kelemen című rockballada is azt bizonyítja, hogy a népzene és a rock nem ellentétei egymásnak, hanem ugyanannak az ifjúsági zenei mozgalomnak integráns alkotórészei."
Egy évre rá szerepet kap az István, a király ősbemutatójában, ebben Sur magyar főúrt játssza a Királydombon a legendás premieren, később Sevillába is eljut ezzel a szereppel a világkiállításra. Az első filmfőszerepét a Hatásvadászokban, Szurdi Miklós filmjében kapta, ahol rendezőt alakít, és nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy sok színész meghallgatása után rá esett a választás.
Egyszerre több férfit alakít az Edith és Marlene című darabban, Mészáros Márta rendezésében. Közben szólólemeze jelent meg Megvagyok címmel, amiről úgy beszélt, ez a dalcsokor kicsit a saját élete összesűrítve. Legjobban a Sapkám a köd című nótát szereti a lemezről.
Tizenkét év után úgy érezte, hogy mennie kell a Vígszínházból, amikor Iglódi István a József Attila Színházhoz hívta, benne pedig megérett a váltás, hogy egy új, induló társulat tagja lehessen.
„Tizenkét éve vagyok a Vígszínház tagja. Itt az idő, hogy újítsak. Menni kell, mielőtt belsőleg elkényelmesednék. Mindig is élt bennem a változtatás vágya; kipróbálni magamat más körülmények között. A helyzet most olyan, hogy előhozta belőlem ezt a mozgásigényt.
Hosszú évekig rosszul éreztem magam attól, hogy kevesebbet játszottam, mint szerettem volna. Mégsem váltam meg a társulattól. Nem akartam „vert seregként" elkullogni. Most úgy távozhatok, hogy nem a feleslegesség tudata vitt rá.
A József Attila Színház harmadik éve hív. Ott alakulóban van egy profil, s valami új létrehozásában részt venni érdekesebb feladat, mint illeszkedni a régihez. Már csak azért is, mert úgy tűnik fel: mivel Marton László tanárom volt a Főiskolán, én a Vígszínházban sohasem lehetek „felnőtt"; kicsit növendék maradok örökre. Olyan bizonytalan volt a bizalom, s ez zavart. Márpedig nekem szükségem van arra, hogy jól érezzem magam, s ebből a jó érzésből szülessenek a szerepeim. Megtárgyaltam a helyzetemet és a lehetőségeimet előbb Marton Lászlóval, majd Iglódi Istvánnal. Azután a két beszélgetést egymás mellé tettem, s döntöttem a József Attila Színház mellett. Vonzott az is, hogy az új helyemen gyakran játszanak zenés darabokat, s arra én mindig kapható vagyok. Nem kevésbé izgalmas, hogy a hatalmas méretű Vígszínház után, itt intimebb színjátékra lesz lehetőség a kisebb nézőtér előtt."
Valló Péter a Me and my girl című közös előadásban rendezte, amiben szintén remekül alakította Billt.
Sok-sok televíziós szerepe közül kiemelkedik az 1988-ban készült Peer Gynt, amelyért nívódíjat kapott a Magyar Televíziótól.
„Hatalmas élmény volt ez az egész, maga a forgatás, aztán meg én szeretem átélni a dolgaimat, mindent, amit csinálok.
Amióta filmezek, ez a Peer Gynt az egyik legnagyobb élményem.
Gyönyörűszép fél év van mögöttem, noha maga a forgatás összesen harmincnégy napot vett igénybe. Nagyon jó stáb került egybe, és a rendező pontosan tudta, mit akar" - fogalmazott a színész.
Egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész, ő kölcsönzi magyar hangját Szabó István Mephistojában és a Redl ezredesben (ebben kisebb szerepet is játszik) Klaus Maria Brandauernek, de rendszeresen magyar hangja Richard Gere-nek, Laurence Olivier-nek, Richard Burton-nek, Kevin Costner-nek vagy Don Johnson-nak.
Van, hogy a könnyeimtől nem látom a szöveget, de olyan is van, hogy nevető görcsöt kapok
- mondja a szinkronfelvételekről.
Néhány évre a szabadúszást választja, mert nem szereti ahogy ő mondta a „viselkedő kiszolgáltatottságot",
nem is tud úgy beszélgetni a büfében, pusztán a kapcsolatépítő, semmitmondó párbeszédekbe elegyedni, ő a mélyebb vitákra és igazabb emberi kapcsolatokra vágyik. Szókimondó alkat és nem annyira simulékony, így aztán nem is mindenkinek könnyű vele dolgozni.
A Nemzeti Színházba hívják, de már nem szeretne hosszan leszerződni ezért évente mindig meghosszabbítják szerződését. Sík Ferenc azt kérdezi, hogy mit szeretne jobban Othellót, Jagót, vagy Hamletet játszani és ő az utóbbi mellett dönt, a Gyulai Várszínházban mutatják be először.
„Eleinte megijedtem, nem vagyok-e túl öreg Hamlethez, azután rájöttem, hogy most értem minden szavát. Amikor a főiskolán vizsgáztam vele – Várkonyi Zoltánnál, akinek lettek volna tervei velem Hamletileg, de sajnos hamarosan meghalt –, akkor még csak elszavaltam. Most már tudom, mikor miről beszél."
A Nemzetiben egy évadban öt főszerepet is játszik, köztük La Mancha lovagját, akivel sokszor azonosítják később is. Mint a színész elmondta, nem is véletlen ez a hasonlat, hiszen maga is örök szélmalomharcot vív.
„Életem legnagyobb telitalálata, hogy ezt eljátszhattam. Nekem azért is vannak anyagi gondjaim, eltekintve attól, hogy nem keresek rosszul, mert
teljesen mai, századvégi Don Quijote vagyok. Nem vagyok hajlandó tudomásul venni ezt a mai világot.
Nyilván nem fogok lándzsával rohangálni a körúton és hadakozni vélt, vagy képzelt malmok ellen, de végül, mint színész, mégiscsak ezt teszem. Próbálom megmutatni az embereknek, hogy létezik egy másfajta életszemlélet is, amire talán már nem képesek, de vágynak rá. Mindnyájan menekülünk a valóság elől, én is, csak nekem az a mázlim, hogy a hivatásomba menekülhetek. A színpadon kiadhatom magamból mindazt, amit a valós életben nem adnék ki. Azt is, hogy milyen fantasztikus öröm lehet az, ha az embernek gyereke születik..."
Az Ablonczy László igazgatta Nemzeti Színházat - a gyakran kimagasló előadások ellenére, Andrzej Wajda is rendezett ott - az idézőjelben tett szakma és a baloldali kritikusok valósággal üldözték, hiszen Magyarországon a rendszerváltás után a Nemzeti volt tulajdonképpen az első, konzervatív értékrendűnek tartott színház. Gyakran letagadták, relativizálták Szakácsi kimagasló alakításait.
A Tündöklő Jeromosban Ivánka Csaba rendezi, a színész-rendező korai halála után Szakácsi Sándor érdemli ki az emlékére létrehozott Ivánka Csaba-díjat.
A nagy rendező, Vidnyánszky Attila két darabot készített vele: az Álszentek összeesküvését az Új Színházban, és még korábban Hubay Miklós: Hová lett a Rózsa lelke? című darabot a Nemzeti Színházban, ahol Wilson elnököt alakítja.
Az ezredfordulón alakult Pécsváradi Várszínház nyári játékain, minden évben fellép, az itt bemutatott darabok a Magyar Színházba kerülnek. Pozsgai Zsolttal ekkor szövődött baráti és szakmai kapcsolat közöttük, az ő darabjában és rendezésében játszotta például Boldog Asztrik küldetésében Asztrik apátot.
Már betegen, Székesfehérváron rendezte ismét Valló Péter a Jégszirom című előadásban egy különös sámán-szerű figurát alakított, a rendező emlékei szerint hihetetlen odaadással. Évekig tartó betegség gyötörte, szájrákban szenvedett, de soha nem állt meg a munkában. Betegsége akkortájt derült ki, amikor a Gyulai Várszínházban Eperjes Károly rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című darabját, ő pedig Lázár szerepét játszotta.
„Az tartotta erőben, életben, hogy játszhatott. Azért választottam, mert az egész lényében azt láttam, hogy bele tud rokkanni az időskori szerelembe.
Összetett szerep volt, Szakácsi Sándor aszketikus alkat volt, és sajnos a betegsége még hitelesebbé tette ezt a vívódást.
Nagyon megkedveltük egymást. Ez az egy munkánk volt.. Amikor megtudtam, hogy beteg, akkor én magam vittem a fellépésekre, és lehetőséget adtunk neki, hogy lepihenjen.."- mondta az Origónak Eperjes Károly.
Őze Áronnal élete utolsó hat évében elválaszthatatlan barátok lettek: együtt játszottak, pókereztek, ejtőernyőztek, dartsoztak, wellness hotelekben sakkoztak, naphosszat beszélgettek kedvenc sörözőikben és Őze úgy emlékszik, hogy azóta sem alakított ki ilyen mély barátságot egyetlen kollégájával sem.
,,Hihetetlen érzékeny,
fantasztikus barát volt, ebben a szakaszban úgy alakult az életünk, hogy csak egymásnak voltunk.
Amikor kiderült, hogy szájrákja van, úgy tűnt, hogy megoldódik, vissza is vonult a betegség. Ő azért két végén égette a gyertyát, nem hagyott fel káros szenvedélyeivel, ilyen értelemben önpusztító ember volt. Én tartottam a kapcsolatot orvosaival.. "
Látva ezt a nagy barátságot, Iglódi azt mondta: Na, a tietek a Sinkovits Imre Színpad, csináljatok ott valamit. A két színész beült a sörözőbe és Szakácsi vetette fel mi lenne, ha Csengey Dénes művét, A cellát rendeznék meg együtt.
Villont alakította, és már látványos volt betegsége. Szakácsi Sándor egyik legmegrázóbb alakításaként írnak róla,
melyet halálos betegen játszott, s melyben emberi erőn felül alkotott.
„Elgondolkodtatott, megnevettetett, megdöbbentett, megmosolyogtatott, s végül meghatott"- írták az előadásról.
Hat előadást élt meg a darab.
Halála után levették a műsorról, mert nem volt színész, aki hozzá hasonló hitelességgel játszhatta volna el. A darabból készült megrázó felvételt a színész halála után, a Filmszemlén mutatták be. Amikor biztos volt benne, hogy nem éli túl a rákot, Őze Áront kérte meg, hogy halála után hamvait Rhodosz szigetén a Földközi tengerbe szórja.
"Én egy hátizsákban vittem el oda a hamvait és szűk családi körben búcsúztattuk el: kedvenc öblénél szórtuk a tengerbe, és elvitte a víz." - mondta Őze Áron.
Szakácsit egy alkalommal az érzékenységről kérdezték, hiszen nem tagadta, nagyon könnyen el tud érzékenyülni, állítólag egyik bemutató után sírva fakadt, amikor egy gyerek virágokat dobott a színpadra. Nem hitte el, hogy ő kapja.
"A hivatásomat minden más elé helyezem és ez érződik a magánéletemen is. Engem valóban nehezen lehet elviselni, mert amilyen szerepet alakítok éppen, annak megfelelően változnak a hangulataim. Talán az idegrendszerem valamivel érzékenyebb másokénál, mert például
egy virágról, kőről, lepkéről, vagy egy doboz cigarettáról egészen furcsa dolgok jutnak az eszembe. Lehet, hogy ez foglalkozási ártalom, mert mindig igyekszem az alakított jellemek legmélyére hatolni, úgy érezni, gondolkodni, látni, mint ők.
Örülök annak, hogy ilyen vagyok. Azt hiszem, e tulajdonság vagy adottság nélkül nem is lehettem volna színész."
