Bölcsődal, avagy a 200 esztendős magyar operajátszásról

Budapest, 2022. augusztus 19. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a Szent István-napi gálaműsoron az Operaházban 2022. augusztus 19-én. MTI/Máthé Zoltán

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 263. LEVÉL Drága Néném, múltkori levelem is egy kiadvány kapcsán született, így lesz ez most is. Akkor Marton Éva pályájának könyve, most a magyar operajátszás 200. jubileumi esztendeje adja az apropót. Szép Gyula igazgató úrék Kolozsvárott jelentetnek meg egy szép albumot, amely annak az intézménynek a jelentőségét hivatott bemutatni, amely az első volt – és el ne felejtsük, mai napig létezik, szolgál ugyanúgy. Íme hát, kis bölcsődalom a magyar operajátszás bölcsőjéként is tisztelhető kolozsvári kollégákhoz!

„A honi operavilágban dicséretes közhely, hogy az első intézményes formában elhangzottnak tekinthető magyar dalszínházi előadást Ruzitska József singspieljének kolozsvári estéjében kell tisztelnünk: éspedig kereken 200 esztendeje már ennek.

Hogy régen volt-e ez vagy sem, relatív. Amikorra a nemzet az első és lényegében máig egyetlen, kifejezetten opera- és balettjátszásra szánt épületet emelte, a budapesti Ybl palotát (1884), a nem túl távoli bajor főváros már „harmadik generációs", máig szolgáló operaházát is megépítette (1875), aztán mellé rakott egy másikat (1901), és egy korábbi kamaraépületét sem felejtette el máig üzemeltetni. Ám München társulata 170 évvel korábban kezdett el operát játszani még Kolozsvár előtt is, akkor, amikor a török még épp a másik oldalára fordult nagy nyugalmában a szinte kipusztított Magyarországon. És ez akkora lemaradás számunkra, mintha Erkel Ferenc ma emelné fel pálcáját a Nemzeti Múzeumban, hogy színházi muzsikusai – operás zenészeink elei! – az első szimfonikus estet megtarthassák végre. Mert az volt éppen 170 esztendeje, s mi minden történt azóta Erkeltől Goldmark, Bartók, Kodály, Dohnányi, Hubay, Szokolay, Petrovics, Ligeti, Eötvös és Vajda János érintésével egészen Szörényiig, Gyöngyösiig csak a magyar színpadi zenében?

Ekkora tehát lemaradás valódi érzete, és habár úgy Budapesten, a nemzet fővárosában, mint Kolozsvárott, Erdély központjában sikerült néhány évtized alatt az „európai értelemben vett" operajátszáshoz látótávolságra felzárkózni, a finanszírozási terület a mai napig nem tudta eliminálni e nagyhatású, viszont drága műfajok, az opera és a balett fenntartásának „megszokhatatlan nehézségeit". Pesten 1911-ben megépült a Városi Színház (a mai Erkel), és 2021-ben az Eiffel Műhelyház Bánffy termét is megnyitottuk, az elnevezésben nemcsak a korszakos pesti intendánsnak, de a magyar operaműfaj bölcsőjét ringató kolozsváriak előtt is hódolva.

Tehát ahogy Münchenben, Párizsban, Berlinben és Londonban, immár Budapesten is áll a három opera- és balettjátszó színház, a háromlábú szék feldönthetetlen biztonságával mintegy keretezve a működést, és él a mi nemzetünk keserédes különlegessége, az állam határain kívüli egyetlen „Opera", a kolozsvári magyar. Helyzetünk és nehézségünk is különös, de értékeink is azok, és különösen sokan is vannak!

Magam először saját deszkáin láttam a kolozsvári társulatot egy gyermekbalettet játszva, Hary Béla vezényelte saját Hófehérkéjét húsz éve, miközben mi is futtattunk egy sikeres másikat az Erkel Színházban. Azután ott lehettem Szinetár Miklós Kékszakállúján, aki nagy druszája, Bánffy Miklós rajzai és leírásai nyomán vitte színre Bartók művét annak ősbemutatási centenáriumán. És élvezhettem számos alkalommal az erdélyi kollégák produkcióját Budapesten: közös bemutatóinkat Puccinitől Verdi-Schiller trilógián, Weber-operán át a cikk elején jelzett Béla futásáig. Jelképes is volt az a megbízás, vigye színre az elsőnek megmaradt magyar daljátékot az a csapat, akiknek ősei az első magot elvetették ugyanezzel a darabbal. És a szimbolika akkor is működött, amikor 2022. december 22-én a magyar operajátszás bicentenáriumára emlékeztünk Budapesten: ki köszönthette volna más az ünnepet miniszterünk mellett, mint Szép Gyula, a kolozsvári igazgató, és mi mást játszhattunk volna be, mint a kolozsváriak Ruzitska-előadását!

Ez a természetes nemzeti sorsközösség, művészi összetartozás maradjon és erősödjön bennünk, ne lássuk a dolgokat kifordulva. Mert nem szívja el Kolozsvár a pénzt és nem szívja el Budapest a művészt, ellenben a forrás érje el Erdélyt, a művész pedig érhesse el Budapestet is. Ebben bízom tovább, ezt fogom szolgálni tovább – remélhetőleg bölcsen tisztelve a bölcsőt."

Nénémet a nagy hőségben is üdvözlöm, és jelzem: az Operaházban hűsölni is lehet, csak nem igazán van már jegy a nyári előadásokra. Nézzen körül gyorsan és alaposan!

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. július 2.