MEGLEPETÉSEK A DVD-TOPLISTÁN

Egri csillagok: a maga idejében a leglátványosabb kosztümös magyar film volt Várkonyi Zoltán Gárdonyi-adaptációja
Vágólapra másolva!
Az ember azt gondolná, így a huszonegyedik század első negyedének vége felé, hogy a DVD-forgalom fogalma éppen annyira archaikus dolog, mint a bajuszkötő, a távirat-kézbesítő vagy a kardköszörű. Szóval, hogy nincs ilyen, csak a filmekben, meg a regényekben. Úgy képzelem, hogy a DVD-forgalom kifejezést akkor használjuk, ha utalni akarunk a kétezres évek múltbavesző mindennapjaira, a Nokia telefonra, meg a hiphop bandákra... A minap azonban szemem elé került a Médiamarkt DVD-forgalom listája, melyet a Black Friday alkalmából rögzítettek. Elsőre nagyon meglepődtem. És másodikra is. Mert nem elég, hogy a kifejezés eleven jelenséget takar, tehát léteznek emberek, akik DVD-t vásárolnak, de a lista maga is megdöbbentő. Olyan filmek sorakoznak rajta, melyekről sosem gondoltuk volna, hogy toplisták éléről mosolyognak ránk.
Vágólapra másolva!

Na, persze nem minden cím jelent meglepetést.

Az első helyet kurrens mozi foglalja el, az Asterix és Obelix: A Középső Birodalom. Az év elején mutatták be a hősies gallok kalandjainak legújabb részét. Nyilván sokakat érdekel. Ugyancsak nem meglepetés a tavalyi év sokszor dicsért, sokszor szidott könyvadaptációja, az Ahol a folyami rákok énekelnek. A mocsári lány látványos, izgalmas, érzelmes története a harmadik helyre került. Hasonlóan érthető, ha előkelő helyre kerülnek a közelmúlt híres filmjei, melyek ma már moziban nehezen nézhetőek meg, tévébe ritkán vagy soha nem kerülnek, és bizonyára olnine felületeken sem könnyű megtalálni. Akinek van még DVD lejátszója, annak egyszerű és olcsó választás a Médiamarkt kínálatában megkeresni olyan filmeket mint, amilyen a 2021-ben bemutatott világhírű scifiadaptáció, a Dűne (Ezen a listán az ötödik legnépszerűbb.), az ugyancsak 21-es, de máig aktuális magyar politikai krimi, az Elk*rtuk (A hatodik helyen.), a Mátrix sorozat negyedik része, a Feltámadások (10.) vagy a gyerekek számára nyilván bármikor és bármilyen adathordozón örömöt jelentő animációs vígjáték, a Jégvarázs, pontosabban ezen a listán a Jégvarázs II., mely a 7. helyen szerepel. A 11. helyre futott be az Egri csillagok. Hja, kérem a nemolvasás korában a kötelező irodalom filmváltozata értékes árucikk.

És akkor következzenek a meglepetések.

Van a tízes listán néhány olyan film, aminek ottléte nehezen megfejthető. B-kategóriás krimik, kalandfilmek ezek, mint amilyen A gyilkos járat. Az, amelyikben egy száguldó vonaton bonyolódik a történet, „bérgyilkosok, bosszúállók, simlisek és rablók küzdenek egymással először óvatosan azután egyre vadabbul" – írja az ismertető.


De a 8. legnépszerűbb filmben legalább játszik Brad Pitt és Sandra Bullock, ami valahol érthetővé teszi a választást. Sejtésem szerint ugyancsak a szereplők lendítették a 4. helyre a Black Adam című mesefilmet, amelyben feltámadó egyiptomi istenek, démonok és hasonlók küzdenek a maguk igazságáért. Dwayne Johnson és Pierce Brosnan valószínűleg elviszi a filmet.
De ki gondolja azt, hogy jó lesz megnézni a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület című fantasyt? Persze értem én, hogy ilyen kérdéseket nem szabad feltenni, mert a listán elfoglalt előkelő 2. hely önmagáért beszél. De azért mégis furcsa. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a filmet 2023-ban mutatták be, tehát az újdonságként is kínálhatta magát a Médiamarkt DVD-szekciójában.

A nagyon populáris lista élén, igaz, csak a 9. helyen egy olyan izgalmas alkotás következik, amelyet nehéz volna közönségfilmnek nevezni.

A Még egy kört mindenkinek óvatosan egyensúlyoz a fekete komédia és az egzisztencialista dráma határán olyan kérdéseket feszeget, amelyeket igazi rétegfilmek szoktak körüljárni. A magam részéről ide sorolom a 12. helyen található Római vakációt is. Remek moziklasszikus. A mindenképpenlátnikell filmek közé tartozik. Naná, hogy fel-felbukkan a filmes toplistákon.
Ha mernék messzemenő következtetéseket levonni, azt állítanám, hogy a DVD-vásárlók között van egy vékony réteg, amelyik pont az olyan filmeket vadássza, melyeken el lehet gondolkodni, melyek a filmtörténet különlegességei közé tartoznak. Azokat, amelyeket moziban ritkán vagy sohasem, tévében csak elvétve lehet látni. Nem is lenne, meglepő, ha így volna...

„A cikket támogatta a Black November szervezője, a Media Markt."

Advertisement