Pho bo - Funky Pho, Budapest

Vágólapra másolva!
Pho bo - Funky Pho, Budapest
Vágólapra másolva!

Mi kell hozzá?

Alaplé:

  • fél kg marha ritkacsont
    Forrás: Nagy Bence
  • fél kg marha húsos csont
  • 2 közepes vöröshagyma
  • 15 cm gyömbér
  • 2 db csillagánizs
  • 1 rúd fahéj (8-10 cm)
  • 6-8 egész szegfűszeg
  • 8 egész fekete bors
  • Kb. 5 evőkanál halszósz
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál só

Egy nagy lábasban vizet forralunk. A csontokat beletesszük a lobogó vízbe, és 5 percig forraljuk, majd kiszedjük, és langyos folyó víz alatt tisztára mossuk. A tiszta fazékba visszatessuük a csontokat és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi (kb. 3 liter). Lassú tűzön főzzük, időnként habozzuk le. (főzési idő, min 4-5 óra). Közben felforrósítunk egy serpenyőt. A hagymát és a gyömbért hosszában félbevágjuk, és a vágott felükön szárazon megpirítjuk őket. Nem baj, ha kormosra égnek, ez is plusz ízt ad a levesnek. A hagymát és a gyömbér felét hozzáadjuk a leveshez. A fűszereket szintén szárazon pirítjuk egy percig, és a gyömbér másik felével félretesszük a főzési idő utolsó órájáig; csak ekkor tesszük bele a levesbe, hogy ne főjön ki addig az ízük. A főzési idő felénél (kb. 3-3,5 óra) ízesítjük a levest sóval, cukorral és halszósszal.Ha kész a leves, leszűrjük.

Tipp: főzzünk az alaplébe fél kg marhalábszárat, mélyíti az ízeket.

Tatár:

  • 40 dkg darált marha lapocka
  • 2 gerezd fokhagyma apróra vágva
  • 3 ek halszósz
  • frissen őrölt fekete bors

Az alapanyagokat összekeverjük. Négy részre osztjuk, golyókat formálunk, majd egy séfkés segítségével kilapítjuk, tálalásig lefóliázzuk.

A tálaláshoz:

  • 250 g szárított rizstészta szélesmetélt
  • 1 lime, négy részre vágva
  • Friss koriander, durvára vágva
  • 2-3 szál újhagyma, vékonyan felszeletelve
  • 1 csomag thai bazsalikom levelei
  • Friss chili

A tésztát a csomagoláson jelzett módon megfőzzük, négy tálban elosztjuk. A tatárt ráhelyezzük a tésztára, majd a forrásba hozott lével felöntjük (fejenként kb 5 dl). Megszórjuk a zöldségekkel, fűszernövényekkel majd feladjuk. Kínáljunk hozzá chilit, lime-ot és halszószt, hogy mindenki saját magának ízesíthesse.