A poligámia nem tesz boldoggá

Vágólapra másolva!
Nem tesz boldoggá a poligámia: egy malajziai kutatás szerint az első feleségek és a többnejű családokban élő gyerekek szenvednek az ilyen helyzetekben.
Vágólapra másolva!

A Sisters in Islam elnevezésű nőjogi csoport, valamint tudósok által végzett felmérés rávilágított: a gyerekek 90, az első feleségek 70 százaléka ellene van a többnejűségnek.


A megkérdezett első feleségek 65 százaléka mondta azt, hogy férje nem számolt be újabb házasságkötési szándékáról.


A poligámiának mindazonáltal szószólói is vannak, Malajziában tavaly alapítottak klubot a többnejűség támogatói. A mintegy ezerfős tagság hangoztatja, hogy a poligámia csökkenti a házasságtörések számát, és többek közt javítja az egykori prostituáltak házasságkötési esélyeit.


A Malajziában élő muzulmán férfiaknak a jog legfeljebb négy feleséget engedélyez, ehhez azonban szükség van egy saríja bíróság beleegyezésére. Az ázsiai országban az iszlám vallásúak között köttetett házasságok öt százalékában a vőlegény már egy vagy két feleséggel az oldalán köt újabb frigyet. A 28 milliós ország lakosságának kétharmada az iszlám vallás követője.