Cigányok és nem cigányok: együtt vagy külön?

Évszázadok óta együtt élünk. Vagy csak egymás mellett? Egymásra vagyunk utalva cigányok és nem cigányok, közös a felelősségünk is abban, hogy hogyan boldogulunk. Az oktatás kulcsszereplő a jövő formálásában: elsősorban az iskolán múlik, hogy ki tudnak-e törni a cigányok a mélyszegénységből, lesz-e jól képzett, erős, öntudatos roma középréteg. A cigányság integrálásáról beszélgettünk Forray R. Katalinnal, a Pécsi Tudományegyetem Romológia Tanszékének vezetőjével.

Kinek nagyobb a felelőssége a cigány közösség sikeres társadalmi integrációjában: a többségi társadalomnak vagy a romáknak?
- A felelősség mind a két félé. A felelősség nagyobb része a nem cigányokra nehezedik, mert ők vannak többen, ők az erősebbek, hatalmasabbak. Azonban nem mondhatjuk, hogy a cigányok nem felelősek saját magukért, nélkülük nem érdemes, ellenükre nem szabad semmit sem tenni.

Horváth Dávid felvétele

A többségi társadalom érzi-e a maga felelősségét, érti-e egyáltalán, hogy miért szükséges a cigányság integrációja?
- Az ember a többség csoportjának tagjaként nem gondolkodik ezen. Azt viszont mindenki - pedagógusok, orvosok, védőnők, polgármesterek, iparosok, földművesek stb. - érzi, hogy nem jó dolog, ha a szomszédjukban, a falujukban éheznek, fáznak a gyerekek. Mondhatják, hogy a szülők elisszák a pénzüket. De ugyanakkor sajnálják az asszonyt, sajnálják a gyereket, talán még segítik is - vagyis van valamiféle szolidaritás a társadalomban. És ha az integráció minimumát itt keresgéljük valahol, azaz, hogy ne éhezzen egyetlen gyerek sem, se cigány, se magyar, akkor elmondhatjuk, hogy a nem cigány közösség érez bizonyos felelősséget. Másfelől az integráció sikerességéhez hozzájárulhat az is, hogy a magyarországi romák között ma már egyetlen ember sincs, aki ne tudna magyarul, többségük nyilván magyarul is álmodik. A cigányok évszázadok óta itt élnek, részesei a magyar kultúrának.

A cigányságnak fel kell adnia saját kultúráját vagy annak egy részét?
- Mindenképpen. Az integráció, az asszimiláció évszázadok óta folyik. Nem tudhatjuk, hogy az egykor idetelepült cigány közösségek mit őriztek meg és mit nem eredeti kultúrájukból, és hányan olvadtak be az itt élő népcsoportokba. Ráadásul a roma közösség társadalmi struktúrája ugyanolyan, mint a környező társadalomé: vannak értelmiségiek, jó módú vállalkozók, s vannak nagyon szegény, a társadalom peremére szorult emberek, s ezek a csoportok bizonyos fokig betagolódnak ezekbe a társadalmi-gazdasági rétegekbe - s ez már egyes kulturális sajátosságok elvesztésével jár. Általánosabban fogalmazva nem egészséges az a társadalom, amelyben az emberek egy része kirekesztve él. Az sem a többségnek, sem a kisebbségeknek nem jó: tehát a cigányoknak is meg kell adni az esélyt, a lehetőségeket arra, hogy kibontakoztathassák személyiségüket, tehetségüket, kihozzák magukból a legjobbat, segítségükre lehessenek a családjuknak, önmaguknak, s ezzel az egész társadalomnak is. Ehhez azonban kultúrájukból bizonyosan fel kell adni valamit. Viszont ma Magyarországon egyedül a cigányság az, amelyik őrzi dalait, viseleteit és szokásait. Remélem, továbbra is megőrzik hagyományaiknak olyan részeit, amely nem teszi túl nehézzé az együttélést.

Például a nyelvüket. Hivatalosan két cigány nyelvet ismernek el hazánkban: a lovárit és a beást.
- Inkább mondjuk így: a románit és a beást, mert a lovári csak egy csoportja a románinak, igaz, a legkiműveltebb csoportja. Kérdés, hogy megőrizhetők-e ezek a nyelvek, vagy sem. Ma még mindkettőt beszélik, de inkább csak falusi környezetben. Egy nyelv életének fontos feltétele, hogy azt egy kompakt közösség beszélje, ne csak a családommal, hanem a szomszédommal, a boltossal, az orvossal, a rendőrrel, a pappal, a tanítóval is tudjak ezen a nyelven beszélni. Nos, a két cigány nyelv nem ilyen. Egykoron a beások erdei kunyhókban, famegmunkálásból éltek, az oláhcigányok elkülönült telepeken. Életformájukra az ott használt nyelv alkalmas volt. Mihelyt azonban a gyerekek iskolába kezdtek járni, a felnőttek faluban vagy a városban intézték ügyeiket, kénytelenek voltak átvenni a magyart, és az anyanyelvük visszaszorult a családi használatba. Nem is esett át olyan nyelvújításon a két cigány nyelv egyike sem, mint a magyar nyelv a XIX. század elején. Ma azonban már vannak politikai és szakmai erőfeszítések a fejlesztésre, a két cigány nyelv a modern társadalomban való kommunikációra alkalmassá válik. Így komoly esélyük van a fennmaradásra.

A cigányság hajlandó-e feladni szokásaiból, kultúrájából?
- Nemcsak hajlandó, hanem sokszor az ellenkezője kíván erőfeszítéseket. A ma még vékony középréteg erősen törekszik arra, hogy minél több maradjon meg kultúrájából. A nyomorgó ember, akinek az alapvető problémája az, hogy nincs mit enni, nincs mivel fűteni, nem valószínű, hogy túl sokat gondolkodik kulturális értékeken.

Horváth Dávid felvétele

Bánsági Éva
(Részlet az interjúból)