Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Egyetemista fejlesztett Rubik kockázó robotot

Vágólapra másolva!
Boros Miklós, a Miskolci Egyetem negyedéves műszaki informatika szakos debreceni diákja olyan robotot szerkesztett, amely magától "kiforgatja" a bűvös kockát.
Vágólapra másolva!

Milyen alapvető célja volt a fejlesztéssel? Egyfajta mérnöki ujjgyakorlat volt csupán, vagy a fejlesztés egy nagyobb kutatási terv részét képezi?
- Az egész egy jó időtöltésnek indult. Szakmai kihívásnak tekintettem. A robottal nem az volt a célom, hogy sebesebben rakja ki a kockát, mint egy világbajnok, hanem hogy egy olyan szerkezetet hozzak létre, amely képes emberi segítség nélkül megoldani azt a feladatot, amire sok ember nem is képes.
A Miskolci Egyetem egy nagyon jó fórumot biztosított számomra, hogy szakmai körökben is bemutassam a robotomat.

Milyen gyakorlati eredménye van az Ön robotjának? Máshol is tudja kamatoztatni megszerzett tudását?
- Rengeteget tanultam a robot megépítése közben. Sok tapasztalattal lettem gazdagabb, melyeket reményeim szerint más projektekben is sikerrel tudok majd alkalmazni.

A fejlesztés hosszú időt vett igénybe

A fejlesztés hosszú időt vett igénybe (A képek forrása)


A TDK-díj mellett milyen fogadtatása volt a szerkezetnek?



Milyen jövőbeli tervei vannak? Ha jól tudom, már le is csaptak fiatalon szerzett szaktudására és egy cég alkalmazásába áll.
- Legfontosabb számomra sikeresen befejezni az egyetemet és diplomát szerezni.
Legközelebbi tervem egy második középfokú nyelvvizsga megszerzése - a német után angol nyelvből -, mely júliusban esedékes. Most arra készülök. A nyarat munkával és pihenéssel fogom tölteni. A középiskola után tanulmányi szerződést kötöttem egy automatizálással foglalkozó nagy, magyarországi céggel. Nyaranta náluk szoktam gyakorlatot szerezni és a diploma után terveim szerint náluk szeretnék elhelyezkedni programozóként.

A kocka históriája
Rubik Ernő, a budapesti Iparművészeti Főiskola Belsőépítészeti Tanszékének oktatója 1974-ben hozta létre szokatlan és hamar nagy sikert arató logikai játékát, a Rubik kockát. A találmány szabadalmaztatása után hamarosan megindult a gyártása is, 1980-ban csak Magyarországon közel egymillió darab talált gazdára. Később külföldön is hatalmas karriert futott be. A bűvös kocka az 1978-as magyar BNV-díj, a Kulturális Minisztérium 1979-es nívódíja után 1980-ban több országban nyert díjakat, így Németországban, Franciaországban, Angliában. Itt az angliai "Toy of the Year" 1980 (az év játéka) díjat is megnyerte. 1981-ben a New York-i Modern Művészet Múzeuma a kockát felvette építészeti és dizájn gyűjteményébe. A játék szerelmesei a világ minden táján klubokat alakítanak, versenyeket szerveznek a mai napig. Rubik Ernő neves találmányáról máig tanulmányok, újságcikkek és könyvek jelennek meg, sőt rendszeresen szerveznek olyan bajnokságokat is, ahol azok mérhetik össze erejüket, akik a leggyorsabban képesek kirakni minden idők talán leghíresebb kockáját. (Forrás)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről