Ötven évvel az események után úgy tűnik, hogy a Melbourne-be készülő sportolók, főként az éremesélyesek számára feldolgozhatatlan volt a visszalépés. A negatív következmények még négy évvel később, a római olimpián is éreztették.
Jan Cottar, Holland Olimpiai Bizottság későbbi igazgatója könyvében azt írja, hogy a sok fiatal sportoló, aki addig lelkesen vett részt az olimpiai készülődésben, a döntés után légüres térbe került. A bojkottnak csekély eredménye lett, ezért a veszteségek annál jobban fájtak. Az 1960-as római olimpián szemmel látható volt a visszaesés: a hollandok semmilyen sportágban sem szereztek aranyérmet, csupán egy ezüst- és két bronzérmet vihettek haza.
A holland úszó, "Cockie" van Engelsdorp Gastelaars volt a holland csapatból a legesélyesebb az aranyéremre. Melbourne előtt döntötte meg a százméteres gyorsúszás női világrekordját. Nagy riválisa éppen az ausztrál Dawn Fraser volt. "Azt hiszem, az olimpia legnagyobb összecsapása lehetett volna, ha összemérhettük volna erőnket Fraserrel. Az élet azonban közbeszólt. A szüleim egyik este hallották a rádióban a számunkra végzetes hírt a bojkottról, de csak másnap reggel merték megmondani" - meséli a holland úszó.
"Mindenkit lehangolt a véres budapesti események híre, de ettől szerintem mi még versenyezhettünk volna" - mondja "Cockie". "Távolmaradásunkkal ennek az olimpiának mi voltunk a nagy vesztesei. 1958-ban találkoztam Fraserrel, de akkor már simán legyőzött. A római olimpián, amelyen Fraser megint megnyerte a száz gyorsot, én csak hetedik lettem."